Hollywood: sztrájkolnak a színészek!

George Clooney, Tom Hanks, Kevin Spacey is kiveszi a részét az amerikai audiovizuális szektor sztrájkjából. A filmgyártás gyakorlatilag leállt.

A hollywoodi producerek szerint az amerikai audiovizuális szektor "de facto sztrájkban áll", ugyanakkor a legnagyobb amerikai színész-szakszervezet kész tárgyalni a két szervezet közötti szerződés hétfő éjféli lejárta után is. Az AMPTP, a hollywoodi munkaadók szövetsége közleménye szerint a filmgyártás gyakorlatilag leállt és komoly veszély fenyegeti a televíziós műsorgyártást is. Ezt megelőzően nyújtották át a Screen Actors Guild (SAG) színész-szakszervezetnek "végső ajánlatukat", a tárgyalások 42. napján.

Bár a szakszervezet szerda reggeltől új tárgyalásokat javasolt, a mozi- és televíziós színészek béreit rögzítő megállapodás-tervezetről úgy vélekedett, hogy az "első látásra" nem felel meg elvárásaiknak, ugyanis ahhoz a változathoz áll közel, amelyet a nála kisebb hollywoodi színész-szakszervezet, az AFTRA már elfogadott. A SAG vezetői szerint ezzel az AFTRA gyengítette az ő tárgyalási pozícióikat, és felszólították 44 ezer olyan tagjukat, akik az AFTRÁ-nak is tagjai, hogy ne ratifikálják a megállapodást.

Múlt csütörtökön George Clooney egységre szólította fel a két szervezetet, hangsúlyozva, hogy az ellentétek csak a munkaadók malmára hajtják a vizet. Tom Hanks, Alec Baldwin, Kevin Spacey és mások az AFTRA által megkötött megállapodást támogatják. Jack Nicholson, Holly Hunter, Josh Brolin és mások a SAG taktikája mellé sorakoztak fel, és sürgették, hogy az kisebbik szakszervezet is térjen vissza a tárgyalóasztalhoz egy jobb megállapodás reményében.

A SAG fizetésemelést követel azoknak a színészeknek, akik kevesebbet keresnek évi 100 ezer dollárnál, és több osztalékot akarnak a DVD-eladásokból, az interneten és más digitális úton terjesztett művekből. A stúdiók szerint azonban a SAG-nak nincsen realitásérzéke, és arra biztatták a szakszervezetet, hogy kössön olyan megállapodást, mint amelyet az év elején a forgatókönyvírókkal és a rendezőkkel kötöttek. Az AMPTP állítása szerint ajánlata "250 ezer dollár többletet jelent a színészeknek."

Vasárnap Alan Rosenberg, a SAG elnöke kizárta egy azonnal sztrájk lehetőségét. Hétfőn a szakszervezet arra szólította fel tagjait, hogy jelentkezzenek munkahelyükön. Ugyanakkor a hollywoodi ügyekben jól értesült Variety című szaklap arról írt, hogy "a forgatások többségét leállítják a bizonytalanság miatt".

Télen 100 napra megbénította az amerikai audiovizuális ipart a forgatókönyvírók sztrájkja (amely miatt az Arany Glóbusz-díjak ünnepélyes átadása is elmaradt), több mint 2 milliárd dollár veszteséget okozva ezzel. Az AMPTP hétfőn fizetett hirdetést jelentett meg a hollywoodi sajtóban, amelyben arra intette a színészeket: "sajnálatos és felesleges lenne egy újabb sztrájk". "Dolgozzunk tovább" - javasolták a filmipar munkaadói.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo