10 évvel ezelőtt, 2015-ben indította el a kormány a „Gyere haza, fiatal” elnevezésű programot, melynek célja a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérésének támogatása volt. A program lakhatási és letelepedési támogatást, valamint munkahelyet kínált a hazatérni vágyóknak. Egy évvel később a kormány lefújta a programot, amellyel mindössze 105 fiatalt sikerült hazacsábítani Magyarországra. A lengyeleknél most teljesen megfordult a munkavállalók vándorlásának az iránya. Hazafelé vették az irányt a lengyel dolgozók. Magyarországon eközben növekszik az importált munkaerő, miközben évek óta probléma a magyar munkavállalók külföldre távozása, mondja Gazsi Attila, a Vállalkozók és munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökhelyettese. Szerinte több potenciális munkavállalói csoport is dinamizálható lenne jól szervezett intézkedésekkel és együttműködésekkel.
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára
A kormány a gazdaság stagnálása miatt a szankciókra, Brüsszelre, Sorosra mutogat, míg ugyanabban a feltételrendszerben a lengyelek száguldanak. A migráció iránya száznyolcvan fokot fordult regionális versenytársunknál.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.