Családok! Építsetek szállodát!

A horvátországi turizmus arculatának átalakítását is szolgálja, hogy egy kormányzati program ösztönzésével sorra nyílnak a kisebb, családi szállodák, és nem kizárólag a tengerparton.

Az ilyen kisebb hotelekből 225 található már szerte Horvátországban, ezek összesen hétezer szobával rendelkeznek és 2500 munkahelyet biztosítanak. A családi tulajdonú szállodák 70 százaléka az utóbbi öt évben épült egy kormányzati ösztönző program jóvoltából.

A családi szállók fokozatosan az egyik legkeresettebb szálláshellyé válnak Horvátországban, vélik az idegenforgalmi szakemberek. A Horvát Idegenforgalmi Közösség tájékoztatása szerint úgy becsülik: a következő három évben 300, hét év alatt pedig összesen ezer újabb kis családi szálló, panzió és felújított régi ház megnyitása várható.

A kisebb szállodák beruházási összértéke egymilliárd euróra (mintegy 240 milliárd forintra) tehető, amelyből többségében négycsillagos hotelek nyílnak Horvátországban. Mintegy 70 százalékuk egész évben nyitva tart, ezzel is hozzájárulva a szezon kiterjesztéséhez.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo