Nagysebességgel Romániába!

Körülbelül 12 évig tart majd, és mintegy 8 milliárd eurós költséget igényel a Budapest és Konstanca között tervezett nagysebességű vasútvonal kiépítése, olvasható a román állami vasúttársaság (CFR SA) jelentésében.

A román és a magyar közlekedési minisztérium képviselői a tavaly novemberi nagyszebeni kormányülés keretében írták alá a megállapodást a nagysebességű, az európai vasúti közlekedési hálózathoz kapcsolódó vasútvonal jövőbeni megvalósításáról a Budapest-Bukarest-Konstanca vonalon.

A hírügynökség emlékeztet: ez a terv jól illeszkedik azoknak az európai projekteknek a sorába, amelyek szerint Strasbourg és Budapest között jönne létre ilyen vasútvonal. Az említett vasút Frankfurton keresztül München és Bécs érintésével érhet majd a magyar fővárosba. A magyar kormány sikeresen lobbizott annak érdekében, hogy a Bécs-Budapest szakaszt integrálják a strasbourgi vonalba, és uniós forrásokra is számíthat az építéshez.

A CFR SA jelentése szerint a Budapest-Konstanca vonal megvalósíthatósági tanulmányát a jövő évig elkészítenék, majd a jövendő kivitelező kiválasztasa is megtörténne 2010-ben vagy legkésőbb 2011-ben. A project teljes végrehajtása 2020-ra várható.

Hegyvidéken 10 milliárd

Gabriel Stanciu, az Alstom Transport Romania vasúti közlekedést ellátó cég igazgatója a hírügynökségnek elmondta: a nagysebességű vasút számára építendő vonal egy kilométeres sík területen 2 millió euróba kerül, hegyvidéken az összeg 40 millióra euróra is rúghat, ha pedig alagutakat is fúrni kell, a költségek ennél is magasabbak lehetnek. A Budapest és Bukarest közötti 800 kilométeres távolságon a becslések szerint 8 milliárd eurót emészt fel az építés. A jövendő vonat 220-250 kilométeres óránkénti sebességgel halad majd.

A tavalyi magyar-román közös kormányülés utáni napokban Ludovic Orban román közlekedési miniszter derűlátóbbnak bizonyult, amennyiben úgy vélte: a Konstanca-Budapest közötti nagysebességű vasútvonal romániai szakasza már 2015-ig elkészülhet. Három forrást is megjelölt, amiből finanszírozhatják a tervet. Elmondta: az Európai Unió pénzét is felhasználják, de a román állami költségvetésből is fedezik majd a költségek egy részét. Nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy a vasútvonal egyes szakaszait az állami és a magánszféra társulása nyomán finanszírozzák. Eszerint az egyes szakaszok megépítését magánvállalatok fedeznék, amelyek számára vagy a használati díjból térülne meg a beruházás összege, vagy az állam fizetné vissza nekik a költségeket.

Nézegessen nagysebességű szupervonatokat!

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo