Forint: Jöhet a megnyugvás a nagy rémület után

2012. május 24. csütörtök - 10:02 / Erste-elemzés
  •    

Napon belüli fordulatot láthattunk az amerikai börzéken. Tegnap két hullámban jelentek meg az eladók a börzéken. Először az előző görög miniszterelnök szavaira jött az első hullám, majd utána arra a hírre, hogy az eurózóna tagállamoknak forgatókönyvet kell készíteni a görög kilépés esetére.

A befektetők megijedtek, hogy már az eurózónában is komolyra fordult a dolog. De gondoljuk csak végig, hogyan kell egy jó gazdának viselkednie! Ha van egy belátható káresemény – pl. jönnek a tavaszi árvizek – akkor felkészülök rá – pl. homokzsákokkal eltorlaszolom a víz útját, s a bútorokat is felhordom az emeletre. Szerintünk itt is erről van szó. A görög választók már kimutatták a foguk fehérjét. Ezután badarság lenne úgy csinálniuk az európai vezetőknek, mintha mi sem történt volna.

Fel kell készülni a „háborúra". Ezzel csak azt akarjuk mondani, hogy a felkészülés nem feltétlenül jelenti azt, hogy háborúzni is fogunk. Más szavakkal nem azt jelenti, hogy az EMU arra törekszik, hogy a görögöket kilökje az eurózónából, hanem csak felkészül erre a lehetőségre. Ezt mutatja az esti informális csúcs üzenete is. Szeretnék a görögöket az EMU/EU-ban tartani, s valamiféle növekedési stimulust is szeretnének bevezetni. Az persze kérdéses, hogy mindezt hogyan valósítják meg. Mindenesetre a nagy rémület után megnyugvás jöhet, amely kismértékű emelkedésben nyilvánulhat meg a börzéken, s a forint is erősödhet az euróval szemben.

USA, Európa:

– A nap első felében esésnek indultak a vezető tengerentúli indexek, de a kereskedés utolsó óráiban gyors fordulatot láthattunk, a vevők vették át a gyeplőt a piacokon. Az indexek többsége a pozitív tartományba lendült (Dow -0,05%, Nasdaq 0,39%, S&P500 0,17%).

– Tegnap új lakás-érékesítési adatot publikáltak az USA-ban, mely a várakozásoknál jobb lett. 335 ezer lakás helyett 343 ezret értékesítettek áprilisban.

– Kiemelkedően jól teljesített az alapanyag szektor, amely több mint 1%-kal került feljebb. A Dow kosárból a Bank of America volt a nyertes, közel 3%-os többlettel zárta a napot.

– A tegnap publikáló Hewlett Packard több mint 3%-kal került lejjebb, a cég eredménye jobb lett a várakozásoknál, 91 cent helyett 98 centes részvényenkénti eredményt ért el a negyedévben. A zárás utáni kereskedésben több mint 9%-ot emelkedett a papír. A cég azt is bejelentette, hogy 27.000 munkavállalójától készül megválni, ez 8%-os leépítést jelent.

– A részvényesek beperelték a Facebook-ot és a kibocsátást szervező Morgan Stanley-t. A vád az, hogy a Facebook gyenge növekedési kilátásairól nem tájékoztatták a befektetőket.

Forrás: Erste Befektetési Zrt.
Forrás: Erste Befektetési Zrt.

Olaj, arany:

– A WTI kőolaj újabb csökkenéssel zárta a kereskedést. A nyitás után lefelé vette az irányt az árfolyam, és a nap végén a 90 dolláros kerek szint állította meg az esést.

– Az Amerikai Energiahivatal tegnap publikálta az olajkészletek alakulását. Kőolaj terén 1,65 millió hordó növekedésre számítottak, ezzel szemben 883 ezer hordóval nőttek a készletek. Benzin terén 650 ezres csökkenés helyett 3,3 millióval zsugorodott a készlet.

– Az arany leszúrt az 1.530 dolláros támaszig, majd a mélypontról megfordult, és zárásra 1.651 dollárig rallyzott. A napon belüli fordulatnak köszönhetően megúszta enyhe eséssel az árfolyam, a mai napon már emelkedést is láthatunk.

Távol-Kelet:

– Nincs határozott irány az ázsiai piacon, a japán piac kivételével mínuszban vannak az indexek (Nikkei 0,29%, Hang Seng -0,3%, Shanghai -0,36%).

– A HSBC májusi előzetes feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 48,7-re csökkent az előző havi 49,3-ról.

Erste befektetési Zrt.
Erste befektetési Zrt.

Devizák:

– A kezdeti lendületes gyengülés után megnyugodott délutánra a forint, és a 303,5-ös maximumról 301,5-ig korrigált zárásra az euróval szemben. A reggeli órákban enyhén tovább gyengült a hazai fizetőeszköz, és közelíti a tegnapi maximumot.

– A dollár ismét nagyot erősödött az euróval szemben, ráadásul újabb lokális mélypontra esett az EUR/USD árfolyama, majd zárásra 1,258-ig korrigált vissza. Közel két éve nem volt ilyen erős a dollár, a következő megálló az 1,25-ös támasznál található.

Határidős piacok:

Az amerikai határidős indexek a negatív, az európaiak pedig a pozitív tartományban vannak ma reggel.