Matolcsy brutális csomagja

Hívhatjuk egyenlegjavító intézkedéseknek, de hatásukat tekintve drasztikus megszorításokat tartalmaz az a 397 milliárd forintos csomag, amellyel a kormány megpróbálja befoltozni a jövő évi költségvetésben meglévő, általa eddig valamiért nem látott lyukat. Emellett a növekedési kilátásokat is a realitásokhoz igazította. A csomagban szerepel többek között a pénztárgépek elektronikus bekötése a NAV-hoz, a készpénzfelvétel megadóztatása és a nyugdíjjárulék-plafon eltörlése. Idén 134 milliárd forintot zárol a kormány a költségvetési egyenleg, vagyis a hiánycél tartása érdekében. A nemzetközi intézmények (EU, IMF) és az elemzők pozitívan fogadták Matolcsy György bejelentéseit, volt olyan londoni vélemény is, amely meglepően ortodoxnak értékelte a terveket. A forint szárnyalt, a magyar kockázati felárak idei mélypontjukra süllyedtek a piacokon. Itthon a jegybank üdvözölte a döntést, a szakszervezetek viszont felháborodásuknak adtak hangot.

„A kormány felülvizsgálta a konvergenciaprogram hiánypályáját. A 2012-ben és 2013-ban 2,7 százalékra, 2014-ben 2,2 százalékra módosított hiányszámok elérése továbbra is lehetővé teszi a túlzott hiány eljárás megszüntetéséhez szükséges, tartósan és jóval 3 százalék alatti hiánypálya követelményének teljesülését” – áll a „Jelentés a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsa által 2012. március 13-án a túlzott hiány eljárás keretében kiadott ajánlás megvalósítása érdekében hozott intézkedésekről” című, ma nyilvánosságra hozott kormányzati dokumentumban. Az indok: „A konvergencia programban jelzett hiánypálya tartásához szükséges mértékű intézkedések végrehajtása ebben a lényegesen rosszabb külső és belső növekedési környezetben olyan mértékű keresletszűkítést eredményezne, ami tartósan visszavetné a növekedést, ezzel meggátolva a hiány fenntartható módon történő csökkentését.”

A dokumentumot a kormány október 4-én megtárgyalta, majd ezt követően benyújtotta az Európai Bizottság és az Európai Tanács részére.

Csakis a külső tényezők miatt kell korrigálni?

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek délelőtt ismertette azokat a tervezett kormányzati lépéseket, amelyeket a dokumentum is tartalmaz.

A jelentésben foglalt intézkedésekre a piac kedvezően reagált. Remélhetően az optimizmust nem fogja letörni az a tény, hogy bár az adatok azt mutatják, hogy a magyar kormány ismét megpróbált szembenézni a realitásokkal – miként azt a két Széll Kálmán Terv esetében is megtapasztalhattuk –, ám a folyamatok elemzése és az intézkedések indoklása változatlanul azt mutatja, hogy a magyar gazdaságpolitika nem hagyományos szemléletének módosítása változatlanul nem szerepel napirenden.

A jelentés ugyanis a makrogazdasági folyamatokat elemezve egyértelműen a külső tényezők kedvezőtlen alakulásával magyarázza a korrekció szükségességét, a belső folyamatok elégtelenségét és a gazdasági recessziót is ennek következményeként írja le. A munkahelyvédelmi akciótervet illetően is változatlanul optimista a kormányzat: úgy véli, hogy az ezzel kapcsolatos intézkedések az éves GDP közel 1 százalékával csökkentik majd a munkára rakódó terheket, s ez már rövid távon a versenyszféra foglalkoztatottságának, valamint a vállalatok jövedelmezőségének érdemi javulásában, hosszabb távon pedig a beruházások és a fogyasztás erősödésében mutatkozik meg.

Fogyasztásnövekedés csak 2014-ben

A háztartások fogyasztásának növekedését viszont csak 2014-re prognosztizálja a dokumentum, még 2013-ban is a rendelkezésre álló jövedelmek csökkenésével számol. 2014-ben viszont megszűnik a versenyszférában a bérkompenzáció, ez pedig – bár ezt a dokumentum nem említi – a vállalkozások számára tényleges költségnövekedést jelent, ami visszahat a foglalkoztatásra, a fogyasztásra meg persze a versenyképességre is.

Az infláció az idei 5,8 százalékról jövőre csak 5 százalék közelébe csökken a jelentés alapján, a magyarázat szerint ez egyszeri sokkok következménye: a jövedékiadó-emelésen túl a várható drasztikus élelmiszerár-emelkedés és az áfaelkerülés visszaszorítása emeli szignifikánsan az infláció pályáját, ezek lecsengésével 2014-ben az MNB inflációs célja körül alakulhat. Arról, hogy mit jelenthet az ország számára az, hogy a gazdaságot 2013-ban is magas infláció és minimális növekedés vagy stagnálás, vagyis stagfláció jellemzi, s hogy ennek kedvezőtlen hatásait miképpen lehetne minimalizálni, ugyancsak nem esik szó a dokumentumban.

Számolva a realitásokkal

Ugyanakkor a foglalkoztatást, a munkanélküliséget és a beruházásokat illetően a jelentés a megszokottnál reálisabb képet fest. Összességében 2013-ban 1 százalék közeli, 2014-ben pedig 1,5 százalékos foglalkoztatásbővülést valószínűsít – azt is elsősorban a folytatódó közmunkaprogramoknak köszönhetően –, és a munkanélküliség is „csak mérsékeltebb ütemben csökken a következő években”.

A hazai beruházások szintjét tekintve nem várnak „trendfordulót az év során. A bruttó állóeszköz-felhalmozás volumene a 2012-es év egészében is 5,8 százalékkal zsugorodhat”, és a lakásberuházások terén sem várnak bővülést, az állami beruházások mértéke viszont az uniós forrásoknak köszönhetően növekedhet 2013-ban. Mindent összevetve a jelentés szerint „a bruttó állóeszköz-felhalmozás 2013-ban még stagnálhat, 2014-ben azonban már 1,2 százalékkal növekedhet”.

Megszorítások idén és jövőre is

A prognózis – mint olvasható – nem számol az EU/IMF-megállapodás pozitív makrogazdasági hatásaival (bár van, ahol igen), ami a jelentés szerint tartalékokat jelent, viszont a dokumentumba foglalt intézkedések hatásait már tartalmazza. Ilyenek például azok a kormány október 4-ei ülésén született, hozott egyenlegjavító intézkedések – döntően zárolások –, amelyeknek a nagyságrendje eléri a GDP 0,4 százalékát.

Egyenlegjavító intézkedések 2012-re (forintban)
● 49 milliárd – zárolások a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadási előirányzatainál, ● 20 milliárd – a rendkívüli kormányzati intézkedések fedezetére szolgáló általános tartalék egy részének zárolása, ● 3 milliárd, illetve 20 milliárd – zárolás a PPP és az EU Önerő Alap előirányzatoknál, ● 5 milliárd –együttes megtakarítás a vagyonfejezetnél és a Nemzeti Földalap kiadásainál, ● 16 milliárd – egyenlegjavítás a Nemzeti Foglakoztatási Alapnál, ● 4 milliárd – egyenlegjavítás a Nemzeti Kulturális Alapnál és a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapnál együttesen, ● 2 milliárd – jövedékiadó-emelés előrehozása december 1-jére a dohánygyártmányoknál, ● 15 milliárd – az innovációs járulék szabályai változásának eredményeképpen.
Ami a 2013. évi költségvetést illeti, a jelentés megállapítja, hogy „a költségvetés készítésekor vártnál kedvezőtlenebb makrogazdasági forgatókönyv pótlólagos egyenlegjavító intézkedéseket tesz szükségessé a hiány jóval 3 százalék alatt tartása érdekében”. Ez persze csak a kormány várakozásaira igaz: már a büdzsé benyújtásakor az volt a szakmai konszenzus, hogy a 2013. évi költségvetés irreális előrejelzésen alapul, és kétséges, hogy a tervezett bevételek befolynak-e. A kétséges tételek közé tartozott többek között a jegybanktól beszedendő tranzakciós illeték, amellyel most már nem kalkulál a dokumentum.

A 2013. évi hiánycél tartása érdekében a jelentés összesen 397 milliárd forint költségvetési hatású – a GDP 1,3 százalékát kitevő – intézkedéseket helyez kilátásba hét területen, amely bevételből az Országvédelmi Alapban lévő tartalékot 160 milliárd forintra növelik.

Egyenlegjavító intézkedések 2013-ra (forintban)
● 55 milliárd – az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseknél a hazai társfinanszírozás mérséklés 15%-ról 5%-ra, ● 30 milliárd – az állami bürokrácia csökkentése (például hároméves létszámstop, de ez feloldható), ● 73 milliárd – hatékonyabb bérszabályozás a közszférában (például az új pedagógusi életpályamodell bevezetésének elhalasztása), ● 8 milliárd – a szociális ellátások célzottságának növelése (például együttes összegek maximálása), ● 51 milliárd – a munkavállalói nyugdíjjárulék-plafon eltörlése, ● 60 milliárd – fele-fele arányban az államkincstár pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettségének emelése és 0,3%-os pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése a készpénzfelvételre,120 milliárd – a gazdaság fehérítése (például a fordított áfa bevezetése a sertéságazatban), az adóelkerülés visszaszorítása (például a pénztárgépek elektronikus bekötése a NAV-hoz, az adóbeszedés hatékonyságának javítása, a kisvállalati adó eltérő szabályozása (változás az eredeti javaslathoz képest).
„A pótlólagos egyenlegjavító lépések biztosítják, hogy az államháztartás hiánya jóval a 3 százalékos küszöbszint alatt maradjon 2013-ban is. Ennél nagyobb mértékű, az eredetileg kitűzött 2,2 százalékos hiánycél eléréséhez szükséges kiigazítás a kormány álláspontja szerint már veszélyeztetné a gazdaság jövőre meginduló, de még mindig törékeny fellendülését” – áll a jelentésben, amely majd sorra veszi az államadósság alakulását befolyásoló tényezőket is, mivel a konvergenciaprogramban 2013–2014-re előrejelzett mértéket 77, illetve 73,7 százalékról 77,5 és 74,4 százalékra módosítja.

 

IMF-megállapodás: gyógyír az aggodalmakra

Az unió, az IMF és a piaci elemzők jellemzően pozitívan értékelték a kormány bejelentéseit. Mindazonáltal megjegyzésre érdemes, hogy elsősorban azon lépéseket emelték ki ezzel kapcsolatosan, amely a EU/IMF-megállapodással kapcsolatos aggodalmak elhárulása irányába hathatnak.

Az IMF vizsgálja a hatásokat
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakemberei vizsgálni fogják a kormányzat által bejelentett költségvetési kiigazító intézkedéseket - közölte Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi irodájának vezetője az MTI megkeresésére. A magyarországi irodavezető egyben kijelentette: nincs még időpont a nemzetközi hitelezők és a magyar hatóságok közötti budapesti egyeztetések folytatására.
Az Európai Bizottság szóvivője üdvözölte Matolcsy György bejelentését arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kikerül a tranzakciós illeték hatálya alól. Olivier Bailly az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: "reméljük, hogy ez (a szándékbejelentés) késlekedés nélkül olyan módosítási javaslat formáját fogja ölteni, amely megváltoztatja az erre vonatkozó törvényt, és azt a közeli napokban el fogják fogadni".

Az egyenlegjavító programról a brüsszeli szóvivő azt közölte: annak valamennyi elemét tüzetesen elemzik, és majd csak november 7-én adnak róla értékelést, amikor közzéteszik az egész unióra vonatkozó gazdasági előrejelzést.

Olivier Bailly közölte azt is, hogy a magyar kormány valóban tájékoztatást adott Brüsszelnek azokról az intézkedésekről, amelyek a túlzottdeficit-eljárást alól való kikerülést célozzák. Hozzátette, hogy a magyar hatóságoktól kapott valamennyi információt alaposan elemzik és értékelik, mielőtt megállapítanák, hogy Magyarország elég hatékony lépéseket tett-e a költségvetési deficit ügyében. Az uniós elvárás az, hogy az éves költségvetési hiány ne lépje túl a három százalékot.

A Magyarországgal folytatott IMF/EU-tárgyalásokról, Olivier Bailly hangsúlyozta: ezek a konzultációk nem álltak le. Emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap már levélben reagált az IMF/EU-küldöttség nyári észrevételeire született magyar válaszokra. Közölte, hogy nemcsak az IMF, hanem - csütörtökön - Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke is levelet küldött a magyar kormánynak, így most már a magyar fél előtt is ismeretesek mind az IMF, mind az EU észrevételei. Most a magyar félen a sor - tette hozzá. A szóvivő egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikor folytatódhatnak Budapesten a konkrétabb tárgyalások.

A közszolgák felháborodtak
Szakmaiatlannak és átgondolatlannak tartja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt a kormányzati bejelentést, amely szerint a közszférában megszűnik az a lehetőség, hogy a munkavállaló egyszerre kapjon munkabért és nyugdíjat, illetve a közszférában a következő három évben nem töltik fel a nyugdíjba vonulók helyét.
Árva János az MTI-nek elmondta, hogy a döntés következtében évente csaknem két százalékkal csökken a közszférában dolgozók létszáma, s ez idővel súlyos problémákat okozhat a szolgáltatások, ellátások színvonalában. Ezt az ügyet mindenképpen érdekegyeztetés elé kell vinni, mert a kérdés még nincs lezárva - tette hozzá. S a szakszervezeti vezető kifogásolta azt is, hogy a döntést nem előzte meg semmilyen egyeztetés.
Zuhant a kockázati felár

Mindeközben meredek csökkenéssel idei mélypontjára esett a magyar államadósság-törlesztési kockázat biztosítási tranzakcióinak árazása pénteken a londoni piacon. Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató és elemzőcsoporthoz tartozó londoni CMA piacfigyelő cég szakelemzői elmondták: a szuverén magyar törlesztésleállási kockázat elleni piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama 358-359 bázispont környékén mozgott a pénteki londoni jegyzésben az irányadó ötéves államkötvény-lejáratra a 374,8 bázispontos előző esti záró után. A magyar szuverén kötvénykötelezettségek CDS-középárfolyama az idén most először süllyedt 360 bázispont alá Londonban.

Feleződött a felár
Az idei év első kereskedési hetében még 750 bázispont feletti magyar CDS-árfolyamrekordokat mértek Londonban, így az év eleji szintnél most csaknem 400 ezer euróval olcsóbb - vagyis az akkori árazásnak kevesebb mint a fele - az irányadó ötéves futamidejű magyar szuverén devizakötvény tízmillió eurónként számított törlesztésbiztosítási középárfolyama a londoni piacon. A CDS-tranzakciók árazása jelzi, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott határidős törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak.
A péntekre kialakult magyar CDS-árazások azt jelentik, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre jelenleg valamivel 360 ezer euró alatti éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusokat a londoni piacon. Ez jobb Spanyolország és Portugália törlesztéskockázati árazásainál, amelyek a CMA kimutatása szerint 365, illetve 465 bázispont környékén jártak a pénteki londoni jegyzésben.

JP Morgan: Ésszerű és meglepően ortodox intézkedések

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemzőrészlegének szakértői a programot kommentálva úgy fogalmaztak, hogy az intézkedések zöme ésszerű és "meglepően ortodox". A ház elemzői szerint a jövő évre várt GDP-érték 1,3 százalékának megfelelő egyenlegjavító csomag egyik fontos eredményeként elhárul annak a veszélye, hogy az EU túlzottdeficit-eljárásának keretében felfüggesztik a Magyarországnak járó kohéziós juttatások folyósítását.

A JP Morgan elemzői szerint a program fontos jele annak, hogy a kohéziós juttatások elveszítésének fenyegetése továbbra is erőteljesen a költségvetési konszolidáció folytatására ösztönzi a kormányt.

Az MNB elégedett
A Magyar Nemzeti Bank üdvözli, hogy a kormány a jegybank álláspontjával összhangban nem veti ki az MNB-re, annak intézményi és pénzügyi függetlenségét, illetve az Európai Unió alapszerződését is sértő tranzakciós illetéket. A készpénzfelvételre előírt 3 ezrelékes illeték, a Magyarországon kiemelkedően magas készpénzhasználat csökkentésén keresztül hozzájárulhat a gazdaság fehérítéséhez és növelheti a pénzforgalom hatékonyságát.
Az MNB-re vonatkozó pénzügyi tranzakciós illeték eltörlésével az IMF/EU-megállapodás egyik fő akadálya hárult el. Ugyanakkor a londoni elemzőház szakértői hozzátették, hogy változatlanul csak 2013-ra várják a megállapodás megkötését, mivel arra számítanak, hogy a Nemzetközi Valutaalap várhatóan az új intézkedések némelyikének további részletezését fogja kérni. Ezért valószínű, hogy több tárgyalási forduló is lesz, mielőtt a felek megállapodásra jutnak.

Mindemellett továbbra is tisztázásra vár több olyan sarkalatos kérdés, amelyekkel kapcsolatban az IMF aggályokat fogalmazott meg. A cég londoni szakértői ezek közé sorolták a bankokra és az egyes szektorokra kivetett különadókat, valamint az egységes személyi jövedelemadó-kulcsot.

 A pedagógusok szerint elfogadhatatlan a csomag
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a pedagógusok 2013. szeptember 1-jével tervezett béremelésének elhalasztásával próbálja betömni a jövő évi költségvetésen keletkezett lyukakat. Az érdekképviselet arra kéri a kormányt: gondolja át a köznevelési törvény további rendelkezései bevezetésének az elhalasztását is. Mendrey László, a PDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a béremelés része a pedagógus-életpályamodellnek, amely mintegy 20 százalékos óraszámemelést is magában foglal, és szintén a köznevelési törvénynek megfelelően kerülnének át az iskolák januártól állami kézbe. Mendrey szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a munkaterhek növelésének kérdésére nem tért ki, csupán a bérekről beszélt, és politikai cinizmusnak nevezte, hogy a tanárok a választások előtt nem sokkal jutnának hozzá az ígért járandóságukhoz.
A 2,7 százalékra emelt idei és jövő évi GDP-arányos államháztartási hiánycéllal kapcsolatban a JP Morgan elemzői közölték, hogy mivel a kormány felülvizsgált jövő évi GDP-növekedési előrejelzésénél is alacsonyabb, 0,7 százalékos magyar gazdasági növekedést várnak 2013-ban, kétségesnek tartják a 2,7 százalékos deficitcél teljesítését. Ezzel együtt is a maastrichti 3 százalékos határszint környékén tartott államháztartási deficitekre számítanak mindkét évben.

 

4cast: „ugyanezt az IMF-től is hallani kellene

A 4cast - az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcsoport - szakértőinek értékelése szerint a társadalombiztosítási járulékplafon eltörlése csak a nagyon magas jövedelműeket fogja érinteni, a kiskereskedelmi pénztárgépek és az adóhivatal közötti online kapcsolat kialakítása pedig várhatóan ténylegesen hozzá fog járulni a gazdaság fehérítéséhez.

Az MNB-re kiróni tervezett - most törölt - pénzügyi tranzakciós illeték "eddig sem volt más, mint egy évre szóló kamatmentes hitel a jegybanktól", az intézkedés eltörlése mégis előrelépésnek számít az IMF/EU-megállapodás felé. Ebben az összefüggésben a terv visszavonása "komoly plusz", csakúgy, mint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azon kijelentése, hogy az IMF és Magyarország nézetei nagyon közel állnak egymáshoz költségvetési kérdésekben – emelték ki a ház szakértői, mindezzel együtt úgy vélték azonban, hogy "ugyanezt az IMF-től is hallani kellene" ahhoz, hogy tényleges előrelépést lehessen érzékelni az IMF/EU-tárgyalási folyamatban.

 

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo