Hamisítás cikkek


Félmillióan maradnak munka nélkül a gagyi cuccok miatt

Félmillióan maradnak munka nélkül a gagyi cuccok miatt 

Minden évben több mint 500 ezer munkahely megszűnését és közel 13 ezer-milliárd forintnyi kárt okoz a hamisított divatcikkek forgalmazása az EU területén. Az uniós országok közül leginkább a fejlett divatiparral rendelkező Olaszország gazdaságát sújtja a nemzetközi bűnbandák által irányított divattermékek hamisítása - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
Jönnek az első weboldal letiltások itthon is

Jönnek az első weboldal letiltások itthon is 

Több mint száz olyan weboldalt azonosítottak a magyar szervek és nyomozóhatóságok a nemzetközi PANGEA akció keretében, amelyek gyanús gyógyszereket és étrend-kiegészítőket kínáltak. Ezek közül a jogellenesen működők hamarosan elérhetetlenné válnak.
Ez vitt el több mint százezer munkahelyet

Ez vitt el több mint százezer munkahelyet 

Az EU-ban termelt gazdasági javak mintegy 40%-át előállító, a szellemi tulajdonjoghoz köthető vállalkozásokat egyre növekvő mértékben fenyegetik a szervezett bűnözés által előállított és forgalmazott hamisított termékek - derült ki a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) legfrissebb felméréséből.
Vásárlással is veszélyeztethetjük a munkahelyeket

Vásárlással is veszélyeztethetjük a munkahelyeket 

Több százezer munkahely megszűnése és évi több tízmilliárd eurós kár írható a hamisítás számlájára az Unióban. Sajnos még mindig jövedelmező a hamisítás üzlet, sokan választanak ilyen terméket.
Ki vesz hamisítványt?

Ki vesz hamisítványt? 

A legtöbb hamis termék Budapesten fogy, a hamisítványokkal spórolni a leggazdagabbak sem szégyellnek. A legnépszerűbb hamisítványok a ruházati termékek, feljövőben vannak a hamisított DVD-k és az illegális letöltések.
Eszünkbe sem jut, hogy a gyógyszer is lehet hamis

Eszünkbe sem jut, hogy a gyógyszer is lehet hamis 

A legtöbb európai nem is gondol arra, hogy hamisított gyógyszerek is léteznek. Többségük szerint a hamisítás a luxuscikkek és ruhák világában okoz problémát és mindössze minden ötödik megkérdezettnek jutnak ilyenkor eszébe a gyógyszerek is.
Új trükk a hamisítóknál

Új trükk a hamisítóknál 

Sajnos hatásos a trükköző elkövetők körében az a gyakorlat, hogy a valóban eredeti, márkás termékeket jó minőségű, hamis párjaikkal keverjék össze.
Elítéljük a hamisítást, amíg nem zsebre megy a játék

Elítéljük a hamisítást, amíg nem zsebre megy a játék 

Az európai polgárok ugyan elismerik a szellemi tulajdon fontosságát, ugyanakkor bizonyos esetekben annak megsértését is elfogadhatónak tartják, főleg ha így pénzt takaríthatnak meg.
Egyre körmönfontabbak a hamisítók

Egyre körmönfontabbak a hamisítók 

A Vám Világszervezet (World Customs Organization, WCO) igazgatóhelyettese szerint a vám- és pénzügyőrök biztosítják az első fontos védvonalat, „emberi pajzsot” a hamisítványokkal szemben.
A vállalatok negyedét fenyegeti a hamisítás

A vállalatok negyedét fenyegeti a hamisítás 

Magyarországon a vállalatok negyedét sújtja a hamisítás, többségük azonban semmit nem tesz annak megakadályozására. Tíz cég közül kilenc fel sem lép a hamisítások ellen, még akkor sem, ha az neki kárt okoz.

A tisztességes cégeket fenyegetik a hamis termékek 

Habár kevesebben nyilatkoznak úgy, hogy hamisított termékeket vennének, a Piac&Profitnak nyilatkozó szakértő szerint érdemben nem változtak meg a vásárlói szokások. Pedig a hamis termékek nem csak fogyasztóvédelmi szempontból kockázatosak, de a tisztességes vállalatok számára is komoly veszélyt jelentenek.

Postán jön a legtöbb hamisított áru 

Az EU tagországainak vámhatóságai tavaly 1 milliárd euró (mintegy 300 milliárd forint) értékű, többségében Kínából származó hamisított árut foglaltak le tavaly.

Komoly kockázatot jelentenek a hamis termékek 

Hat hónap alatt 480 olyan küldeményt foglaltak le a francia és az amerikai hatóságok közös akciójuk során, amelyekben komoly biztonsági kockázatot jelentő hamis elektronikai termékeket találtak.

Nagyobb szigor várható az étrend-kiegészítőkkel szemben 

A Fogyasztóvédelmi bizottság 2013. április 8-i ülésén vitatta meg az étrend-kiegészítőkkel, különösen azok internetes beszerzése során felmerülő fogyasztóvédelmi kérdéseket. Az ülésen hozott állásfoglalásában a bizottság hatékonyabb fellépést sürget a jogsértésekkel szemben és támogatásáról biztosította a fogyasztói tudatosságot növelő kampányokat.

Postai csomagokban érkeznek hazánkba a hamis gyógyszerek 

Egy 2012-es EU vámhatósági jelentés szerint többszörösére növekedett a kisméretű postai küldeményekben talált hamis termékek száma, melyeknek 36%-a hamis gyógyszer volt. Magyarországon mi a helyzet? Hogyan ellenőrzik a reptéri és cargo szállítmányokat? Valóban léteznek elrejtett hamis gyógyszerek?

Anti-díjat kaptak a legmeggyőzőbb hamisítványok 

Átadta a 2013-as anti-díjakat az Aktion Plagiarius a tavalyi évben legyártott, az eredetire legjobban hasonlító hamisítványoknak. A három legmeggyőzőbb díjazott tárgy egy utcai lámpa, egy tányérszett és egy vágóeszköz lett.

Magyar vállalkozásokat fenyegetnek a hamis áruk 

Hazánkban olyan mennyiségben jelennek meg a szabadalomsértő úgynevezett „klón” nyomtatókazetták, hogy azok kiszorítják a magyar gyártók és forgalmazók termékeit. Az illegális importáruk nemzetközi szabadalmakat sértenek, környezetszennyezők, forgalmazásuk jogi következményekkel járhat és hosszútávon nagymértékű munkahelymegszűnéshez vezethet Magyarországon.

Keményebben lépne fel a hamisítások ellen a márkaszövetség 

A Magyar Márkaszövetség kiszámítható adópolitikát, hatékony márkavédelmet és hamisítás elleni fellépést, továbbá a beszállítókat az erőfölényes kereskedelmi gyakorlattal szemben jobban védő kereskedelmi szabályozást sürget, és folyamatos párbeszédet javasol a kormány számára.

700 milliós értékben foglalt le hamis gyógyszert a NAV 

Idén novemberig 38 nyomozás során legalább 705 millió forint értékben foglaltak le hamis gyógyszert Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói - közölte Sárközi Alexandra a NAV szóvivője.

Szőlőt is alig látott a bor - Lecsaptak a hamisító borászatra 

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság borászati felügyelői több mint 7800 liter, 80 százalékban nem szőlő eredetű, forgalomba nem hozható termékeket találtak egy jánoshalmai vállalkozásnál.

Hamis mosogatószert palackozó üzemet zárt be a NAV 

Hamis mosogatószert palackozó üzemet zárt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nagyszénás határában; több mint 16 ezer liter mosogatószert és mosógélt foglaltak le.

Egyre több a hamis termék 

A tagállamok hatóságai az Európai Unió külső határain végrehajtott vámellenőrzések során az elmúlt évben 1,3 milliárd euró értékben foglaltak le illegális és hamis termékeket, ami 2010-hez képest 15%-os növekedést jelent.

Évi 600 milliárdot bukunk a hamis termékek miatt 

A világkereskedelem legalább 7 százaléka zajlik hamisított termékekben, ez az EU gazdaságának évente 600 milliárd dollárjába kerül - mondta Herczog Edit a Nemzetközi Védjegyszövetség (INTA) keddi konferenciáján. Nemcsak a tudás megteremtésére, de annak megóvására is fokozottan kell ügyelni a jövőben - fogalmazott a politikus.

"A hamisított szoftverek nem biztonságosak" 

A TNS nyilvánosságra hozta a Microsoft megbízásából készült felmérését, amelyben világszerte több mint 38 ezer felhasználót kérdeztek meg a hamisított szoftverekkel kapcsolatos véleményükről és tapasztalataikról idén ősszel.

Válságban vonzóbbak a hamis termékek 

Megtartotta kedden második találkozóját a Herczog Edit szocialista és Bill Newton Dunn brit liberális demokrata EP-képviselők kezdeményezésére létrejött Hamisítás és Csalás Elleni Küzdelem Fóruma. Az ülésen Carlo van Heuckelom, az Europol és John Taylor, az Európai Bizottság adó- és vámügyi főigazgatóságának megbízottja ismertette a képviselőkkel a legfrissebb bűnügyi trendeket.

"Kéne tízezer forint! Nyomtassak?" 

Az első negyedévben - az előző három hónaphoz képest - enyhén emelkedett a forinthamisítások mértéke. A hamisítás minőségi és mennyiségi jellemzői a készpénzforgalom biztonságát nem zavarják.

Nagyon sok magyar károsítja a gazdaságot 

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a közelgő húsvéti bevásárlásra tekintettel országos kampányba kezdett, hogy tájékoztassa a vásárlókat az illegális szoftver, zene és film felhasználás veszélyeiről. A HENT „Le Nyúl" kampányban Budapesten és vidéki nagyvárosokban szórólapokon keresztül próbálja meggyőzni az embereket: figyeljenek oda, hogy a megvásárolt készülékekre csak eredeti szoftver, film és zene kerüljön fel.

500 euróst nem szeretnek hamisítani 

2008 második felében több mint 13 százalékkal több hamis euróbankjegyet vontak ki a forgalomból, mint az ezt megelőző félévben - közölte az Európai Központi Bank.

Reszkessetek, hamisítók! 

"Növelni kell a lakosság tudatosságát a hamisításokkal szemben" - mondta Kondorosi Ferenc, az "Új rend és szabadság" programért felelős kormánybiztos, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) elnöke, a testület idei esztendőt lezáró ülése után.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Pénzszerzés

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség

Külföldi piacra lépne a cége? Itt a lehetőség  

 A Nemzeti Innovációs Ügynökség április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat.

Gazdaság

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten

Lassan 300 ezer forint az átlagos bérleti díj Budapesten  

A fővárosban 1,8, országos átlagban pedig 0,8 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek márciusban.

Infokom

Hol tartanak a cégek a digitalizációban?

Hol tartanak a cégek a digitalizációban? 

A Digiméter negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások digitalizációjának szintjét.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo