Postán jön a legtöbb hamisított áru

Az EU tagországainak vámhatóságai tavaly 1 milliárd euró (mintegy 300 milliárd forint) értékű, többségében Kínából származó hamisított árut foglaltak le tavaly.

A legtöbb hamis termék a postai küldeményekben érkezik, de az ellenőrök a piacokon is bőven találnak - Kép: MTI, Fotó: Balázs Attila

Az Európai Bizottságnak a szellemi tulajdonról és a márkavédelemről szóló szokásos éves jelentése szerint a hamisított termékek 64 százaléka, a jogtiszta termék árán számolt értékben pedig 77 százaléka a szárazföldi Kínából származott, majd Hongkong, Bulgária és Törökország következik.

A hamisított áruk 70 százalékára postai küldemények átvizsgálásakor bukkantak. A terméklistát 31 százalékos részesedéssel a cigaretta vezeti, megelőzve a gyógyszereket, amelyek 23 százalékkal szerepelnek. A gyógyszereken belül az interneten rendelt potencianövelő készítmények állnak az élen. (A helyzeten változtathat, hogy a hirdetési óriások összefognak a hamis termékeket árusító oldalak ellen.)

Tavaly 40 millió darabra, az előző évi kevesebb mint egyharmadára csökkent a lefoglalt áruk száma, de néhány kiugróan nagy fogás miatt értékben nem változott. Az elkobzott termékek többségét megsemmisítették.

Magyar vállalkozásokat fenyegetnek a hamis áruk

Hazánkban olyan mennyiségben jelennek meg a szabadalomsértő úgynevezett „klón” nyomtatókazetták, hogy azok kiszorítják a magyar gyártók és forgalmazók termékeit. Az illegális importáruk nemzetközi szabadalmakat sértenek, környezetszennyezők, forgalmazásuk jogi következményekkel járhat és hosszú távon nagymértékű munkahelymegszűnéshez vezethet Magyarországon.

Keményebben lépne fel a hamisítások ellen a márkaszövetség
A Magyar Márkaszövetség kiszámítható adópolitikát, hatékony márkavédelmet és hamisítás elleni fellépést, továbbá a beszállítókat az erőfölényes kereskedelmi gyakorlattal szemben jobban védő kereskedelmi szabályozást sürget, és folyamatos párbeszédet javasol a kormány számára.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo