Fejlesztés cikkek


Regionális együttműködés indul az önvezető autók fejlesztéséért

Regionális együttműködés indul az önvezető autók fejlesztéséért 

Magyar-osztrák-szlovén együttműködési megállapodást írtak alá, amely értelmében együttműködés indul önvezető autók fejlesztését segítendő, Zalegerszegen pedig tesztpálya is nyílik.
Budapest lett a régió legjobb repülőtere

Budapest lett a régió legjobb repülőtere 

Az ötödik egymást követő alkalommal nyerte el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a Skytrax "Kelet-Európa legjobb repülőtere" díját. - közölte a Budapest Airport. A londoni székhelyű légiközlekedési tanácsadó cég évente állítja össze a légitársaságok és repülőterek globális és regionális ranglistáját utasok megkérdezése alapján.
Az Apple már megint kifundált valamit

Az Apple már megint kifundált valamit 

Az Apple titkos kaliforniai gyárában fejleszti a MicroLed kijelzők új nemzedékét. Az OLED képernyőket felváltó új technika 3-5 éven belül jelenhet meg az iPhone-ban.
Desztinációs szemlélet kell a fejlesztésekben

Desztinációs szemlélet kell a fejlesztésekben 

Újabb kiemelt turisztikai régiók kijelölésére kerülhet sor – árulta el a Piac & Profitnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője. A szakember arra számít, hogy ebben az évben is folytatódik a fellendülés az ágazatban, és ideje, hogy a fellendülésből a vidék is nagyobb mértékben részesüljön.
Kalifornia az élen: már ember nélkül is járnak autók

Kalifornia az élen: már ember nélkül is járnak autók 

Kaliforniában áprilistól engedélyezett olyan önjáró járművek forgalma is, amelyben nincsenek pedálok és nem ül ember a kormány mellett – az utóbbiból nincs is a kocsiban.
Az olimpián sikeres 5G a sláger Barcelonában is

Az olimpián sikeres 5G a sláger Barcelonában is 

Riasztó adatokat közöltek az idei barcelonai mobil-világkiállításon: míg 2016 utolsó negyedévében 432 millió okostelefont adtak el az öt kontinensen, az elmúlt év utolsó negyedében már csak 408 milliót, 5.6 százalékkal kevesebbet. Bealkonyul a mobil? Mi lesz helyette?
Ennyi turista még nem járt Magyarországon

Ennyi turista még nem járt Magyarországon 

Sosem tapasztalt léptékű fejlesztések zajlanak évről-évre és az idén is jelentős beruházások várhatók a turizmusban – hangoztatta sajtótájékoztatóján Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. 2017-ben minden idők legjobb turisztikai évét könyvelhettük el – mondta. 
A porszívóval gyilkolni is lehet, ha arra programozzák

A porszívóval gyilkolni is lehet, ha arra programozzák 

A mesterséges intelligencia nagyszerű vívmányai illetéktelenek kezébe kerülve felhasználhatók gyilkosságra, kiber-támadásra és legkülönbözőbb más bűncselekményekre. A fejlesztőknek súlyos felelősségük van, nem hozhatnak mindent nyilvánosságra, figyelmeztetnek jeles tudósok.
Otthonról, a karosszékből intézhetjük ügyeinket

Otthonról, a karosszékből intézhetjük ügyeinket 

Öt milliárdos uniós támogatást kapott az a projekt, amivel egyszerűsödhetnek a közigazgatási eljárások. A rendszer elektronizálásával mód nyílik kulcsfontosságú nyilvántartások igazgatási és/vagy informatikai felülvizsgálatára, megújítására, továbbá funkcionális továbbfejlesztésére.
Aki jó az autóiparban, annak megvan a helye az új világban

Aki jó az autóiparban, annak megvan a helye az új világban 

Ötödrészben kormányzati támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatás-fejlesztési központot (K+F) Győrben az Audi - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járműgyártó magyarországi leányvállalata fennállásának 25. évfordulóján.

Sokat dobna a turizmuson a repülőtéri vasút 

A tavalyi sikerek után idén is kedvező évre számítanak az utazási irodák. 2017-ben átlagosan több mint 5 százalékkal növelték forgalmukat, egyharmaduk 10 százalék feletti bővülést ért el – hangzott el a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) szakmai rendezvényén.

Gyors reagálással maradhatnak csak életben a kkv-k 

Az agilitás javítása kiemelt fontosságú azon európai kis- és középvállalatok vezetőinek, akik a modern munkahelyben rejlő előnyöket szeretnék kihasználni. A Ricoh Europe megbízásából készített új tanulmány szerint a megkérdezett 1608 kkv vezetőinek többsége (86%-a) azt állítja, hogy a 2018-as évben üzleti agilitásuk fejlesztésére összpontosítanak.

A legjobb irodák már az építés alatt elkelnek 

A kedvező reálgazdasági folyamatok, a magyar gazdaság közel 4 százalékos bővülése, a fogyasztás és a reálbér jelentős emelkedése és a csúcsra járatott üzleti bizalmi index tovább lendíti az ingatlanpiacot is 2018-ban. A világon visszatérőben van az infláció és hosszú idő után a kamatok is emelkednek, ez pedig további áremelkedést okoz az ingatlanpiacon, figyelmeztet a CBRE ingatlantanácsadó cég.

Lassan éri el a digitalizáció a kkv-kat 

A digitális átalakulás csak most kezdi elérni a magyar kis- és középvállalkozásokat, a cégvezetőket azonban többé-kevésbé intenzíven foglalkoztatja ez a kérdés, a digitális megoldások hatékonyságnövelő hatását pedig kevesen kérdőjelezik meg. A Budapest Bank kutatása szerint a következő öt évben várhatóan jóval nagyobb figyelmet kap ez a terület a hazai kkv-knál.

Kína beismerte: átaludta az autóipari átállást 

Kínában tavaly csaknem 800.000 elektromos autót gyártottak és adtak el, ám tévesnek bizonyult a korábbi vélemény, hogy a kínaiak vezetnek ezen a területen. Éppen fordítva van, az európai gyártók jobban felkészültek a váltásra.

Mit tehetünk az álhírek ellen? Digitális csúcsot tartanak Budapesten 

Marija Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos holnap Budapesten részt vesz a második regionális digitális csúcstalálkozón, valamint beszélget az érdeklődőkkel a digitális Európáról és az álhírek elleni fellépésről.

Egyre sürgetőbb az akkumulátorok pótlása 

Német kutatók sósvizes oldatot alkalmazó akkumulátoron dolgoznak, amely felválthatja a jelenleg használt lítium-ion telepeket. Az újfajta akku, a korábbival szemben nem gyúlékony  és gyártásához nincs  szükség kifogyóban lévő ritka alapanyagokra.

Világsikerre jutott találmányával a magyar startup 

Képzeljük el, hogy turistaként már nem az okostelefont vagy a tabletet nyomogatjuk az utcán, információk után kutatva, hanem különleges szemüvegünk révén megjelenik szemünk előtt a közeli boltok nyitva tartása, az épp aktuális leárazások... Az utca képe telítődik írásos infókkal, csetekkel, képekkel.

Gyorsulási verseny a villanyautóknál 

Gyorsul a verseny a villanyautóknál: a Ford a tervezett 4.5 Mrd. dollár helyett immár 11 milliárdot kíván 2020-ig elektromos és hibrid-autók fejlesztésére fordítani. Jim  Farley, a második legnagyobb amerikai autógyártó cég főnöke a detroiti autóvásáron jelentette be az új terveket.

A diplomától leszünk gazdagok? 

Mark Zuckerberg diploma nélkül lett a világ egyik legsikeresebb embere, Steve Jobs és Bill Gates szintén otthagyták az egyetemet, Quentin Tarantinónak pedig még érettségije sincs. Az előző példák persze kivételes esetek, több kutatás is bizonyítja, hogy a jólét és az iskolázottság szoros összefüggésben áll egymással, tehát 2018-ban is jó befektetést teszünk, ha időnket önmagunk fejlesztésére, tanulásra fordítjuk.  A K&H felmérésében a magyar fiatalok jövővel kapcsolatos számításait, pénzügyi elvárásait kutatta.

Állami támogatással fejlődhet a vidéki turizmus 

A nagy érdeklődésre tekintettel a panziók két hónappal tovább, 2018. március 14-ig nyújthatják be igényüket szálláshelyek fejlesztésére. Országszerte magasabb minőségű szolgáltatásokat, megújult, korszerű környezetet eredményezhet a panziók tekintetében a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció.

Nem látják még a cégek a mesterséges intelligencia előnyeit 

Éves szinten 24-33 milliárd dollár áramlik a mesterséges intelligencia fejlesztésébe, de a piaci alkalmazás még behatárolt, ami részben a cégek félénkségének köszönhető. Néhány éven belül viszont minden igazgatótanács és vezérigazgató ki fogja kérni az algoritmusok "tanácsát" a stratégiai döntésekhez.

Partnerség alapú támogatás a legversenyképesebb kkv-knak 

Középvállalati Fejlesztési Program néven a feldolgozóipari kis- és középvállalkozások (kkv) versenyképességét növelő kiemelt támogatási program megvalósítása indult a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai háttérintézménye, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. vezetésével. Az európai uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló (GINOP-1.1.4-16) kiemelt projekt a nagy növekedési képességű vállalkozások (High Growth Companies, HGC) fejlesztését célozza. A támogatást elnyerő cégek többek között a hatékonyságot, a termelékenységet, a munkaszervezést és a rugalmasságot, összességében a versenyképességüket nemzetközi szinten is lényegesen befolyásoló tényezők fejlesztésében kapnak szakértői segítséget az IFKA-tól és a részt vevő partnerektől kutatás, felmérés, tanácsadás és mentorálás formájában.

Állami milliárdokra pályázhatnak kutatók 

12 milliárd forint keretösszeggel megjelentek a felfedező kutatásokat ösztönző 2018. évi pályázati felhívások. Négyből két felfedező kutatási felhívás fiatal kutatóknak szól. Négyből két felfedező kutatási felhívás fiatal kutatóknak szól

Áttörés várható jövőre az ingatlanpiacon 

Az Otthon Centrum szerint 2017-ben az adásvételek száma a 150 ezret is meghaladhatja, 2018-ra pedig akár 160 ezer adás-vételt várnak. Az árak emelkedtek idén , 2018-ban a fővárosban a tégla és panellakások esetében 5-15%-os, családi házaknál 1-20% közé várható a drágulás mértéke. A legtöbb vidéki városban pedig egységesen 5-10%-osan drágulnak a lakóingatlanok.

Már rég a mesterséges intelligencia mögött kullogunk 

Korunk egyik legizgalmasabb kérdése a mesterséges intelligencia, amely forradalmasíthatja a gazdaságot és mindennapi életünket is. Általában az emberi intelligenciához viszonyítjuk – pedig nem kevés tekintetben az emberi agyat már messze maga mögött hagyta...

Rekordforgalom a budapesti repülőtéren 

Rekordot döntött a Liszt Ferenc Repülőtér forgalma, november végéig 12 milliónál is többen érkeztek és indultak a budapesti repülőtérről. Novemberben egymilliónál többen fordultak meg a ferihegyi terminálokon, amire még sohasem volt példa korábban – közölte a Budapest Airport.

Magyar informatikusokat is vár a cseh startup 

Tízből négy IT-cég már most is munkaerőhiánnyal küzd, 2020-ig a betöltetlen IT-pozíciók száma pedig elérheti a 900 ezer főt a Techloop.io adatai szerint. Az informatikusok toborzását segítő - Magyarországon is elérhető - cseh startup 5 milliós tőkeinjekciót kapott, amivel tovább terjeszkedhet.

Ezt is meg lehet oldani lézerrel 

Osztrák kutatók lézeres eljárással küszöbölik ki azt az autós hibaforrást, amit a jármű rázkódása okozhat. Emiatt ugyanis gyakran előfordulhatnak kapcsolódási hibák kábelek, dugaszok és kapcsolók között.

Fejlesztési láz a kkv-szektorban 

Három és fél éves csúcson van a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 62 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozásoknál még ennél is jobb az arány, ugyanis 91 százalék tervez beruházni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, de ingatlanberuházásokban is egyre többen gondolkodnak.

Az állami rész eladásából fejlesztenének a Telekomnál 

Német pártok javasolják, hogy állami cégek eladásából finanszírozzanak új nagyberuházásokat. Elsőnek a Telekom állami tulajdonban lévő harmadát adnák el.

Nem hasítanak a kutatással foglalkozó hazai cégek 

Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelelő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek nincs nyoma – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Nem magunknak fejlesztünk 

A fiatal fejlesztőkből álló Bitrise szintén fejlesztőknek nyújt szolgáltatást. A magyar startup komoly sikereket ért el nemzetközi szinten, aminek egyik bizonyítéka, hogy olyan partnerekkel büszkélkedhet, mint az Amazon vagy a HipChat.

Fiatal vezetőktől remél eredményeket a Samsung 

A Samsung továbbra is kitűnő eredményeket ér el – ügyvezető igazgatója mégis bejelentette lemondását, azzal, hogy nem lehet a múlt eredményeire támaszkodni és a cégnek új, fiatal vezetésre van szüksége.

Magyar cég forgatná fel a hazai és nemzetközi vízpiacot 

Energiatakarékos, környezetbarát vízadagolót fejlesztett ki egy magyar vállalkozás, amely az egész világon forradalmasíthatja a vízfogyasztást és végre búcsút inthetünk az ásványvizes palackoknak.

Rohanunk az ipari forradalomba 

Erősíteni kell a kis- és középvállalkozások versenyképességét, termelékenységét és rugalmasságát, továbbá enyhíteni kell a magyar gazdaság függőségét a járműipartól - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára.

Kevés pénzből is lehet jó a honlap 

Akár éttermünk van, akár egyéni vállalkozóként keressük a megbízásokat, egy honlap segít abban, hogy megismerjék cégünket, megismerjenek minket. Az online jelenlét még mindig sok vállalkozónak idegen téma, vagy ami rosszabb, egy kötelező rossz, amennyiben nem látja meg az ezzel járó előnyöket. Ennek két eredménye szokott lenni: vagy nagyon sok pénzt fizetünk egy erre szakosodott cégnek, vagy nagyon kevés pénzből választunk egy összecsapott megoldást. Mondani se kell, hogy egyik sem jó. Ha programozni nem is tanulunk meg, már azzal, hogy a koncepciót magunk találjuk ki, sok pénzt spórolhatunk meg, és a végeredmény is nagyságrendekkel jobb lehet. De hogyan kezdjünk hozzá?

Pörög az európai ingatlanpiac 

A következő évek további bővüléssel kecsegtetnek a kelet-közép-európai ingatlanpiacokon. Pozitív fejlemény, hogy az átláthatóság kérdésében is sokat fejlődött a régió – hangzott el egy bécsi szakmai konferencián.

K+F: ha értenék, népszerűbb lenne 

Bár számos adókedvezmény és pályázati támogatás áll rendelkezésre a kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására hazánkban, a bonyolult jogszabályok, a szigorú ellenőrzések és szankciók miatt kevesebben veszik igénybe ezeket a kedvezményeket, mint ahányan ténylegesen megtehetnék ezt.

Nem magunknak fejlesztünk 

A fiatal fejlesztőkből álló Bitrise szintén fejlesztőknek nyújt szolgáltatást. A magyar startup komoly sikereket ért el nemzetközi szinten, aminek egyik bizonyítéka, hogy olyan partnerekkel büszkélkedhetnek, mint az Amazon vagy a HipChat.

Mibe fektessük első profitunkat? 

Miután elérkezett a nagy nap, amikor új vállalkozásunk első profitjait tudjuk elkölteni, el kell dönteni, mire fordítsuk azt. A legtöbb új vállalatvezető úgy dönt, hogy infrastruktúrába, felszerelésbe, az üzleti folyamatok áramvonalasításába, vagy az ügyfélkapcsolatok javításába fordít pénzt. Az Entrepreneur üzleti szakportál jó tanácsokkal szolgál a témában.

Repedések az okosotthonokban 

Egyre több az úgynevezett “okosotthon”, ahol a távolról is vezérelhető elektronikus berendezések könnyítik meg az életet. Párhuzamosan veszélyesen szaporodnak az ilyen rendszerek (Internet of Things – IoT) elleni kíber-támadások, amelyek kivédése rendkívüli, bonyolult, szinte naponta új feladatok elé állítja a fejlesztőket.

Fejlődni akarunk, csak nem költenénk rá 

Bár egyre fontosabb a nagy sebességű internet és a technológiai fejlesztés a kisvállalkozók számára, a szolgáltatások választásakor leginkább a stabilitás és a spórolás számít – derült ki a Bell Research és az Invitel közös kutatásából.

Rákpáncélban vihetjük haza a bevásárlást 

Egyiptomi tudósoknak sikerült biológiailag lebomló műanyaggá alakítaniuk a garnélarák páncélját. Újabb alapanyagot nyertek így a környezetbarát táskák és csomagolások számára, ami ráadásul védelmet is nyújt a baktériumok ellen.

Nem mind innováció, ami annak látszik 

A magyar cégek innoválnának, de hajlamosak rá, hogy a legalapvetőbb praktikus és tulajdonjogi kérdéseket sem tisztázzák. A Piac & Profit K+F + Innovációs konferenciáján praktikus tanácsokkal szolgáltak az előadók.

Újrahasznosítható robotok és láthatatlan fizetés alakítják a gazdaságot 

A technológiai fejlődés legújabb fejleményeit és jövőbeli trendjeit ismertették szakértők a Piac & Profit 2016-os K+F + Innováció konferenciáján. Merre halad a robotizáció, a biotechnológia, a bankolás, az infotech és az elektronika?

Haldoklik a Holt-tenger: évente egy métert apad 

A Jordán folyó már inkább patak, ami alig képes ellátni a Holt-tengert. Túl sokat öntöznek a folyó mentén, és túl sűrűn lékelték meg a talajt a tenger körül, hogy kitermeljék az ásványokat és kozmetikai termékként exportálják azokat. Izrael és Jordánia összefogott, hogy megmentse a Holt-tengert.

Okostornacipővel és töltős hamburgerrel csábítanak a márkák 

Kalóriaszámláló okostornacipő, hamburger telefontöltővel, vagy fizetés egy matricával - ezek bizony nagy nemzetközi márkák legújabb fejlesztései az MBI friss trendriportja szerint. Vagy esetleg azt szeretné tudni, hogy a cégének hány Facebook követője áll éppen ön mellett?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Pórul jártak a nyugdíjasok

Pórul jártak a nyugdíjasok 

Folytatjuk a Piac és Profit podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt.
Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel

Van alternatíva: idén is vonzó lehetőséget kínálnak a kötvénybefektetések – interjú a Gránit Alapkezelő szakértőivel 

Kovács Szilárd értékpapír-befektetési igazgató és Pozsgai Gábor értékesítési vezető értékelték az izgalmas helyzetet.

Költségkímélés

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?

Lakásbiztosítás: mennyivel jártak jobban, akik váltottak?  

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt.
Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket

Már diákként el kell sajátítani a biztosítással összefüggő ismereteket 

Interjú Jeney Attilával, a MABISZ kommunikációs igazgatójával.

Pénzszerzés

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti

OTP-s ügyfél? Ez a figyelmeztetés Önt is érinti  

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük. 

Adózás

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV

Ez fájhat: minden eddiginél szigorúbb ellenőrzést ígér a NAV  

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére.

Jogi kisokos

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni

Hitel van az ingatlanon? Könnyebb lesz megvenni  

Az új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét.

Gazdaság

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak

Meglepetés, csökkentek az építőipari munkadíjak 

Fordulat az építőiparban: csökkenő munkadíjak, stagnáló szakemberhiány.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo