Aki jó az autóiparban, annak megvan a helye az új világban

Ötödrészben kormányzati támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatás-fejlesztési központot (K+F) Győrben az Audi - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járműgyártó magyarországi leányvállalata fennállásának 25. évfordulóján.

Elmondta: az e-motorok és új generációs belső égésű erőforrások kutatásával, fejlesztésével foglalkozó létesítményben harminc új fejlesztőmérnök kap állást. Hozzátette, a járműipar a magyar gazdaság zászlóshajója, amelynek termelési értéke először tavaly haladta meg a nyolcezer milliárd forintot, ezzel az ipari kibocsátás 28,7 százalékát adva.

Szijjártó Péter közlése szerint a magyarországi járműipar exportja két százalékkal, belföldi árbevétele hét százalékkal nőtt, az export aránya pedig 91,8 százalék volt.

Szijjártó Péter és Achim Heinfling
Kép: MTI

Kifejtette, aki sikeres az autóiparban, az sikeres az új ipari korszakban is. Úgy vélte, Magyarország helyes döntést hozott akkor, amikor az autóiparra helyezte a fókuszt, hiszen aki a mostani, modern ipari korszakban autóipari beruházásokat tud magához vonzani, az sikeres tud lenni a teljesen új versenyfeltételeket támasztó, teljesen új technológiai megoldásokra épülő ipari korszakban is.

Elmondta, negyedszázada kevesen gondolták, hogy az Audi mostanra nyolcmilliárd eurónál nagyobb összeget ruház be Magyarországon. Aláhúzta, közvetlenül 12 ezer 300, a beszállítókkal együtt 30 ezer embernek ad munkát, a világ legnagyobb autóipari motorgyárát üzemelteti, és az ország egyik legnagyobb árbevételű és exportorientált cége. A miniszter "elképesztő sikersztorinak" nevezte az Audi negyedszázados győri jelenlétét.

Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. ügyvezető elnöke arról beszélt: az Audi történelmet írt Magyarországon, amikor 1993-ban létrehozta első Németországon kívüli gyárát 65 ezer négyzetméteren, 700 alkalmazottal, napi kétezresre tervezett motorkibocsátással.

Mint mondta, ma már 12 ezer 300-nál magasabb a munkatársak száma, akik tavaly - ötmillió négyzetméteren - 1 millió 965 ezer 156 erőforrást és 105 ezer 491 autót állítottak elő. Közölte, fennállásának negyedszázada alatt a győri gyárban 33 millió motor és - a gyártás 1998-as indítása óta - 1,15 millió jármű készült.

Indul a roham K+F pénzekért – három új pályázat jelent meg
Mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok egyaránt forráshoz juthatnak innovatív termék- és szolgáltatásfejlesztésük során, ha sikeresen pályáznak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál. A három pályázatot 2018. január 9-én írták ki, és a Via Credit pályázati tanácsadó szerint ebben az évben várhatóan nem lesz más, jelentős forráshoz jutási lehetőség a vállalati szektorban az innováció területén.
A jövőről szólva kijelentette, "folytatjuk azt, amit a legjobban tudunk, motorokat és autókat gyártunk, a legmagasabb színvonalon", jelezve, hogy ebben az évben kezdődik az elektromos erőforrások és a Q3-as modell sorozatgyártása Győrben.

Achim Heinfling hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a vállalatnak remek az együttműködése a várossal és a kormánnyal, és az ország kedvező gazdasági környezetének - benne az elkötelezett munkavállalóknak - komoly szerepe van abban, hogy az európai autógyártás egyik központja itt jött létre.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere az eseményen kiemelte: az Audi 25 évvel ezelőtti döntésében fontos szerepet játszott, hogy a vállalat számított a magyar emberek szorgalmára, tehetségére, kitartására, a városban rejlő lehetőségekre, hangsúlyozva, hogy mára a gazdaság mellett az Audi az élet számos területén jelen van a városban és együtt gondolkodik azzal, legyen szó a kultúráról, az oktatásról, a sportról vagy az egészségügyről.

A polgármester kiemelte, ahhoz, hogy a vállalat és a város eredményesen működjön együtt, szükség volt a kormányzat megfelelő hozzáállására is, amellyel lehet közösen gondolkodni és cselekedni. Hozzátette, az Audi elkötelezett munkavállalói nélkül sem a gyár, sem a város, sem az ország nem lenne ennyire sikeres.

 

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo