Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
A katalán események csak elfedik a sokkal nagyobb fenyegetést
A katalán népszavazást követő héten Spanyolország meglepően sikeres kötvénykibocsátásokat hajtott végre. Úgy tűnik, hogy a befektetők – legalábbis jelenleg – nem tartják valószínűnek a katalán elszakadást, sem azt, hogy az erre való törekvés nagyobb károkat okozna.
Eladható-e az ingatlan, ha szocpol vagy CSOK terheli?
Az állami támogatással vásárolt vagy épített ingatlanokra az állam javára szóló jelzálogjogot, annak biztosítására pedig elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be. Munkahelyváltás, egészségi állapotban bekövetkező változás, vagy a házaspár válása egyaránt felvethetik az ingatlan értékesítését. A das. jogszerviz sorra veszi, milyen lehetőségei vannak a tulajdonosnak, ha ilyen ingatlantól kíván megválni?
Adócsökkentés: két és fél százalékkal csökkenek a munkáltatói terhek
Kettő helyett két és fél százalékkal csökkennek a vállalkozásokat terhelő adókulcsok 2018-tól. Az adóék csökkentése lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak, hogy tovább javítsák a hazai munkakörülményeket.
Magyarok is vannak Közép-Európa leggyorsabban fejlődő vállalkozásai között
Magasabb fokozatra kapcsoltak a közép-európai régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásai, a Deloitte CE Technology Fast 50 listán szereplő cégek 2013 és 2016 között átlagosan 1127 százalékkal növelték árbevételüket, ami rekordnak számít a rangsor történetében. Az 50-es listán ebben az évben két magyar cég is szerepel, a Starschema és a Hiflylabs, de a Rising Star kategóriában is találkozhatunk magyar vállalatokkal.
A biztonságosabb lakáshitelt keresik
Az év első 8 hónapjában 415 milliárd forint összegben vettek fel lakáshitelt az emberek, ami 35 százalékos emelkedést jelent éves szinten. A BankRáció.hu szerint a piacon az éven túli lakáshiteleké a főszerep: a kalkulációk több mint 90 százaléka ezekre a konstrukciókra szól.
Így lehetünk a jövő (szak)emberei
Az új digitális kor ideális munkavállalója kész a változásra, erre kellően nyitott és tanulni is hajlandó érte, valamint igazi csapatjátékos. Elérkeztünk egy korszakhoz, amiben a robotizálás fontos szerepet kap, ezért az alkalmazkodás és tanulás képességei felértékelődnek.
Kevesebb cég került a süllyesztőbe
Az utolsó előtti negyedévben 9409 cég szűnt meg, ami 20 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest, és 22 százalékos csökkenés előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az influencer választja a márkát, nem fordítva
A SAKKOM Interaktív influencer marketing kutatássorozatában a megbízói oldal, majd a közösségi véleményvezérek, illetve a követők tapasztalatait vizsgálták. A közös nevező mindhárom szereplő esetében a hitelesség, a videósok kétharmada szerint ugyanakkor a hasznosság a legfontosabb.
Meddig lesznek még tv-reklámok?
Régóta beszédtéma, hogy a különböző tv-s szolgáltatásokra való előfizetések rohamos növekedése negatív hatással lehet a hagyományos tv-s reklámok erejére és elérésére. Ugyanakkor a YouGov által közzétett legújabb nemzetközi piackutatások azt bizonyítják, hogy a hagyományos tv-hirdetések még mindig jelentős szerepet töltenek be az úgy nevezett “on-demand” szolgáltatások korában.
Magyar cég forgatná fel a hazai és nemzetközi vízpiacot
Energiatakarékos, környezetbarát vízadagolót fejlesztett ki egy magyar vállalkozás, amely az egész világon forradalmasíthatja a vízfogyasztást és végre búcsút inthetünk az ásványvizes palackoknak.
Három dolog, ami ellenállhatatlanná teszi a céget
Van az a trend, hogy többet, gyorsabban, olcsóbban, jobban. Ugyanakkor - az Y-os munkaerőknek és a tehetségekért folytatott versenynek is köszönhetően- van egy erős „ellentrend”: egyre nagyobb teret nyernek újabb életfilozófiák és értékek mentén működő munkahelyek. Szakértőnk három fontos tulajdonságot is felsorol, ami ellenállhatatlanná tesz egy munkahelyet.
Robbant a magyar piac: befagyasztotta az exportját a Mapei
A Mapei Kft. harmadik negyedévi forgalma 27 százalékkal haladta meg a 2016-os szintet. A megnövekedett belföldi igények zavartalan kiszolgálása érdekében a vállalat leállította az exportját.
Élesben mehetnek sofőr nélkül
Jövő évtől vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában - döntöttek az illetékes kaliforniai hatóságok. Az Egyesült Államokban egyre több autógyártó cég tesztel sofőr nélkül működő autókat.
Románia lesz az új európai gazdasági tigris?
A román gazdaság teljesítménye bizonyos értelemben szárnyal, az ország e szempontból jelenleg az egyik leggyorsabban növekvő Európai Uniós tagország. Mélyebb elemzést követően azonban már nem ennyire egyértelmű a fejlődés.
Szeretné mielőbb megkapni külföldi postacsomagját?
Egyre népszerűbb az internetes vásárlás, és egyre több az Európai Unión kívülről szállított küldemény is. Hogy a megrendelt áruk gyorsan és biztosan célba érjenek, elengedhetetlen a pontos adminisztráció. A biztonságos rendeléshez nyújt segítséget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal internetes oldalának új információs felülete.
Már ketyeg a kiberbomba
Az Európai Unió alábecsülte a kiberbűnözés lehetőségeit, ismerte el Julian King, az Unió biztonságért felelős biztosa. Brüsszel most új erőfeszítéseket tesz és bár nagy források állnak rendelkezésre, azok még így is messze elmaradnak attól, amit az Egyesült Államok a kiberbiztonságra fordít – miközben az internetes bűnözés robbanásszerűen növekszik.
Gyorsítósávon a kkv-k
A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index kisebb növekedést követően újra a pozitív tartományba került. A javulás hátterében az áll, hogy erősödött a kkv-k létszámbővítési szándéka és a közterhekkel kapcsolatban is derűlátóbbak lettek, míg a pénzügyeket tekintve enyhén növekvő árbevétellel, de alacsonyabb profittal terveznek a következő egy évben. A bizalom a mikrovállalkozások kivételével mérettől és ágazattól függetlenül a pozitív tartományban van.
Mit jelent a színlelt szerződés?
Ha valaki szerződést köt, akkor szándéka rendszerint arra irányul, hogy a szerződés érvényesen létrejöjjön. Előfordulhat azonban, hogy a felek akarata ténylegesen mégsem a látszólagosan létrejött szerződés megkötésére irányul. Milyen esetben beszélhetünk színlelt szerződésről? Mi a színlelt szerződés jogi sorsa? Szakértőnk válaszol!
A multikulti sikeressé tesz
A sokszínűség kultúrája nemcsak jól hangzó szöveg: számtalan módon előnyt jelent a vállalatoknak, hozzájárul a szervezet hatékonyságához és versenyképességéhez.
Magyar paprikát ropogtat Európa
Az Intersnack idén 200 tonna hazai fűszerpaprikát vásárol Magyarországon, ezzel továbbra is az egyik legnagyobb hazai fűszerpaprika exportőrök közé tartozik, ugyanakkor a termőterület drámai csökkenése miatt nem vidámak a szegmens kilátásai.
Szakmai nyelvtudás nélkül nehezen leszünk sikeresek
Egy vagy akár több idegen nyelv használata és a szaknyelv ismerete valódi előnyt jelent a munkakeresés során – többek között ez derül ki a Szent István Egyetem (SZIE) Zöld Út Nyelvvizsgaközpontja által végzett felmérésből.
Mi a gond a nem az adott évben gyártott gumiabroncsokkal?
A hazai sajtóban az elmúlt években rendszeresen ellentmondásos információk láttak napvilágot a gumiabroncsok oldalán található DOT jelölésről. Ezért fontos ismét tisztázni a DOT mögött lévő számsor jelentését, illetve ezzel összefüggésben azt is, hogy meddig vásárolható meg, illetve használható egy abroncs biztonságosan.
Kína ebbe is belehúzott
Az óriási állami támogatások és az olcsó munkaerő segítségével a kínai elektromos autógyártás globális vezető szerepre törekszik. Idén már 295.000 elektromos autót adnak el Kínában – és csak 287.000-et összesen a világ többi országában, miközben Peking a legjobb külföldi szakembereket is megvásárolva tör az élre.
Emberségesnek lenni jövedelmező
Ma már hazánkban is trend vonzó munkahelynek lenni, ahová a munkavállalók szívesen jelentkeznek, ám csak kevés cég jutott el addig a fontos felismerésig, hogy a munkavállalót nem csak megszerezni, hanem megtartani is tudni kell. A munkavállalók megtartása jelentősen csökkentheti a vállalatok költségeit, hiszen az éves nettó árbevétel két százalékát is elvesztheti egy cég, ha nem tudja tolerálni munkatársainak, azok ideiglenesen megváltozott munkakörülményeit – világít rá Laár Péter, az ideiglenesen megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására kidolgozott munkáltatói program egyik szakértője.
Ezek a munkakörök szűnhetnek meg tíz éven belül
A munkaerőpiac átalakulásával a jövő generációknak a maitól gyökeresen eltérő készségekre és képességekre lehet szükségük a sikeres karrierhez – derül ki a Futureal-csoport és a TEDxDanubia közös rendezvényén végzett felmérésből. A megkérdezettek szerint elsősorban a gyári munkásokat, a kézbesítőket és az ügyfélszolgálati munkaköröket veszélyeztetheti a digitális technológia térhódítása. A résztvevők a Corvin Sétányon megvalósuló eseménysorozat első interaktív estjén anonim szavazáson fejezték ki véleményüket, az előadókkal közösen pedig arra keresték a választ, hogy miként változtatja meg életmódunkat, valamint személyes és üzleti kapcsolatainkat a körülöttünk zajló technológiai forradalom.
Bitcoin: a jövő befektetése, vagy a jövő bukása?
Az emberek nagy többsége azt sem tudja, hogy létezik, de aki már hallott róla, annak sem nagyon van fogalma, milyen elvek alapján működik a rendszer. Ennek ellenére sokan esküsznek rá, hogy ilyen jó befektetést rég nem láttak, s persze már a csalók is megjelentek. Mi is az a kriptovaluta?
Jogsértés esetén sem adhatók ki a személyes adatok
Az internetszolgáltató nem kötelezhető arra, hogy az érintett hozzájárulása nélkül a rá vonatkozó személyes adatokat adjon ki, még akkor sem, ha az érintett szerzői jogsértést követett el. A Kúria az adatvédelmi előírások elsődlegessége mellett tette le a voksát a jogosulatlan filmletöltő és a forgalmazó vitájában.
Komoly fluktuációval kell szembenéznie a cégeknek
180 fokot fordult a munkaerőpiac: két éve a munkanélküliséget felváltotta a munkaerőhiány. Eddig a munkáltatók válogathattak, ma a munkavállalók. És meg is teszik. Kritikus szintre emelkedett a dolgozók elvándorlása, a fluktuációs számok az egekbe szöktek. Közben megjelent a munkaerőpiacon a Z generáció, új igényeket támasztva. Mindez szemléletváltást követel a cégektől.
Fiatal tehetségeket támogató közösségi oldalt indít az Unicredit
Korszakalkotók néven indítja el új programját az Unicredit Bank 2017 október 11-én. A kiváló teljesítményt középpontba állító program arra hívja fel a bank ügyfeleit és a nagyközönséget, hogy támogassák a tehetséges magyar fiatalokat.
Így lehet amerikai ügyfeleket elérni egyetlen budapesti óriásplakáttal
A Netlife olyan óriásplakátot tett ki a Graphisoft Parknál, amelyen egy többlépcsős rejtvény volt látható. Több sem kellett az IT szakemberek kíváncsiságánál, és a fénykép máris vírusként terjedt az interneten, hogy ki tudja megoldani a feladványt? Érdekes módon a legelső megfejtő egy Egyesült Államokbeli fiatalember volt, aki a 9GAG-en találkozott a fejtörővel, és ezzel meghívást nyert a cég budapesti irodájába egy pókerpartira.
Kulcsszó-kisokos haladóknak
Sok SEO-val foglalkozó szakember és marketinges kezd egész ügyes lenni a kulcsszókutatást illetően. Egyre többen használnak különböző eszközöket és szoftvereket, ami nagyon jó hír. Az eszközrendszer fejlődésével ugyanis sokkal gyorsabban és hatékonyabban lehet dolgozni. De ehhez az is kell, hogy megfelelően tudjuk kezelni ezeket a tool-okat. Most egy ilyen workflow-ba akarok betekintést nyújtani. A kulcsszókutatásnak egy haladó, profi formáját fogom megmutatni, méghozzá a versenytárs és téma alapú kulcsszókutatást. Ez azért érdekes, mert ezt tényleg nagyon kevesen csinálják, pedig komoly lehetőségek rejlenek benne - írja Papp Gábor, SEO szakértő a The Pitch oldalán.
Lokális marketing: ez lesz a trendi 2018-ban
A kisebb helyi érdekeltségű üzletek jogosan érezhették elnyomva magukat az interneten, hiszen a nagyobb cégek online marketingesei nagyobb eszköztárukkal elérték, hogy jobb pozícióban és több ember számára tudnak megjelenni, mint kisebb kapacitással, büdzsével és szaktudással rendelkező társaik.
Szívesen mennek vissza dolgozni a nyugdíjasok
Három hónap alatt 36 darab Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet alakult hazánkban és számuk valószínűleg tovább emelkedik majd – állítja Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
Előbb-utóbb gátat szab az áremelkedésnek a vevők vásárlóereje
Az idei második negyedévben a használt lakások ára az országos átlagok alapján 7,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan az új lakások átlagára 4,5 százalékkal nőtt - derül ki az ingatlan.com hivatalos KSH-adatokon alapuló elemzéséből. De meddig meddig mehet a drágulás?
Még nem vagyunk felvértezve a madárinfluenza ellen
Véget ért a baromfitartók egyhetes, átfogó járványvédelmi ellenőrzése, melyet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Baromfi Termék Tanáccsal és a kormányhivatalokkal együttműködve hajtott végre szeptember végén. Az audit célja a baromfitartó telepek járványvédelmének felülvizsgálata volt.
Komoly kihívást jelent a gazdáknak az alacsony gabonaár
A tartósan alacsony gabonaárak mellett a termelők értékesítési hajlandósága is egyre visszafogottabb, így folyamatosan nő a tárolási idő és a készletnagyság. Mindez komoly kihívást jelent a gazdák számára, amire a megfelelő fajtaválasztással és tárolási technológiával egyaránt fel kell készülni – hangzott el a K&H és az Agrár Európa Kft. által szervezett Agrár Klub legutóbbi rendezvényén.
A digitális sportágak és az okosvárosok korában élünk
Az e-sport rendkívüli népszerűségnek örvend szerte a világon, Amerikában például a hagyományos sportközvetítések nézettségének zuhanását hozta videójátékokra épülő sport. 2018-ra Magyarországon is átlépheti az egymillió dollárt az e-sportból származó bevétel, azonban ahhoz, hogy hazánk is komolyan bekapcsolódhasson a nemzetközi e-sport vérkeringésébe, a fiatalok digitális oktatására, a képzéshez kapcsolódóan pedig az infokommunikációs infrastruktúra jelentős fejlesztésére van szükség.
Így növelhető a munkaerő lojalitása
A magyar munkavállalók csaknem 60 százaléka gondolkodik azon, hogy munkahelyet vált a CX-Ray HR technológiai cég felmérése szerint. Az eredmények arra is rámutatattak, hogy a dolgozók hozzáállása jelentősen változhat, ha úgy érzik, feladataival hozzájárulhatnak a cég sikereihez, véleményüket pedig árnyalja egy általuk alkalmasnak ítélt vezető.
Finomhangolás: így változik a termékdíj szabályozása jövőre
2018. január 1-től menetrendszerűen módosul a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény, ennek tervezete a napokban került fel az Országgyűlés honlapjára. Bár az elmúlt időszakban nem volt olyan év, amikor ne módosult volna a termékdíj szabályozás, a finomhangolás tovább folytatódik.
Áfacsökkentést a napelemekre is
Környezetvédők arra szólítják fel a kormányt, hogy tegye itthon is könnyebben elérhetővé és olcsóbbá a napenergiát a háztartások számára. Ehhez többek között mérsékelni kellene a napelemek áfáját és csökkenteni az indokolatlanul magas termékdíjat.
A Balance Loft irodaházba költözik a Colonnade Biztosító
A Colonnade Biztosító saját tulajdonú épületéből a modern, Váci úti Balance Loft irodaházba költözik a CBRE támogatásával, amelyet nem csak könnyebben közelíthetnek meg munkatársai és ügyfelei, hanem a későbbi bővüléshez is adottak a feltételek. A tranzakció zárásával, két hónappal az épület átadása előtt 75%-os irodai kiadottságon áll a CPI tulajdonában álló BALANCE OFFICE PARK második fázisaként épülő BALANCE LOFT irodaház, mely kiemelkedő siker a hazai iroda piacon.
Úgy táncolunk, ahogy Mark Zuckerberg fütyül
A kis- és középvállalatok tíz leggyakrabban használt marketingeszközéből öt(!) a Facebookhoz köthető. Most először az Instagram is felkerült a listára. A számok mögé nézve úgy tűnik, hogy a Facebook dróton rángatja a vállalkozásokat, lényegében az történik a hirdetési piacon, amit Mark Zuckerberg akar - derül ki Marketing Commando friss felméréséből.
Ezekből a szakmunkásokból van hiány Németországban
Összesen 19 ezer szakmunkás hiányzik a német cégeknél, különösen a keleti országrészben van hiány a munkáskézből. A szakképzésben ugyan egyre több a tanuló, mégsem elég a nyitott állások betöltésére.
Jól megy az IKEA-nak
Az IKEA Csoport a 2017-es pénzügyi évre vonatkozó összes értékesítése 34,1 milliárd euró volt. A valutára gyakorolt hatással korrigálva az IKEA Csoport eladási növekedése az év során 3,8 százalékos volt. Magyarországon 13 százalékos forgalom-növekedést vár a cégcsoport.
Spy Wars: egymást is támadják a hackerek
A kifinomult kiberbűnözők már nemcsak az egyszerű felhasználókat vagy a vállalatokat támadják, hanem más hacker csoportokat is annak érdekében, hogy ellopják az áldozatok adatait, a másik eszközeit és technológiáját, valamint, hogy felhasználhassák annak infrastruktúráját.
Még jobban kell figyelni az adóellenőrzésre
Szakítaniuk kell az eddigi szemlélettel az adóellenőrzések kapcsán a vállalkozásoknak, ha nem akarnak kellemetlen meglepetéseket – többek között erre figyelmeztet a Deloitte új elemzése. A cég az új adózási szabályokat bemutató sorozatot indít, amelynek első részéből többek között kiderül, hogyan változik a fellebbezési eljárás és miért lesz fontos a szakértői részvétel már az ellenőrzések során.
Gyanúsan olcsók a kínai e-bicajok
Az EU országaiban az évente eladott 20 millió kerékpárnak immár 10 százaléka elektromos. Egyre több közöttük az igen olcsó kínai - ami mögött az európai gyártók szerint csalás, eltiltandó állami támogatás van.
Mindenkihez eljut a szupergyors internet
Az ősszel létrejövő Digitális jólét program pontok országos hálózatának bővítésére ötmilliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be Deutsch Tamás, a Digitális jólét program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián.