Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Kábelezés - kebelezés - A korai felhasználók többet fizetnek
A kábelpiac főszereplői egy szinte érintetlen piac meghódításának reményében költenek súlyos pénzeket kábelfektetésre és műholdra. A távbeszélő-hálózat alternatívája a kábeltelevíziós hálózat lehet, amelyen a távközlési szolgáltatások széles skáláját lehet nyújtani. A kábeloffenzíva valódi tétje tehát a háztartások multimédiás bekebelezése, az internetező, interaktív magyar „távháztartásfő” megnyerése. Aki egyelőre csak annyit lát-érez mindebből, hogy ha szinten kívánja tartani eddigi csatornaválasztékát, vagy bővíteni szeretné azt, jóval mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, mint eddig.
Rendszergazdálkodj okosan! - Információink életéről van szó
Napjaink informatikája már nem a „milyen gépet vegyünk” kérdés köré összpontosul, a hangsúly egyre inkább a kommunikáció, az adatcsere, a helyi hálózatok és persze az internet felé tolódik. A stabilitás, a megbízható működés alapkövetelmény. Ez viszont még az abszolút üzembiztosnak kikiáltott nagy rendszereknél is gondoskodást igényel. Szükség van egy rendszergazdára, egy szakértőre, aki biztosítja a rendet, átlátja a káoszt. Az információink életéről van szó, távolról sem mindegy tehát, kire bízzuk. Akármilyen kicsi egy cég, szakszerű üzemeltetőre szüksége van. De milyen szempontok alapján válogassunk?
Őrző-védő csomagolás - A házhoz vitel nem lesz on-line
Nagy reklámfelület, magas színvonalú, esztétikus nyomtatás - próbálják hosszú évek óta a csomagoláson spóroló termelési vezetők fejébe verni a tudományt a marketingesek. Mindez felejthető lenne az internettel együtt terjedő csomagküldő kereskedelemben? Legyen kevésbé tetszetős a csomagolás, csak óvja meg a megrendelt árut?
Domain est omen - Regisztrációóó!
Domainnevet regisztráltatni igazán hasznos és elegáns. Sőt olykor kifizetődő is. Ha a nekünk tetsző szabad volt, sikerült regisztráltatni is, és már él a név, akkor lehet altatni, lehet árverezni, lehet eladni, s lehet tartalommal föltölteni… Kinek, mi éri meg.
Nem csak reklám - Webes hirdetések előnyei és csapdái
Az on-line reklám jóval több, mint a puszta hirdetés, s az on-line PR több, mint a vevő és a nagyközönség puszta tájékoztatása. Mindkettő kapcsolattá alakult, közvetlen visszacsatolási lehetőséget nyújtó kapcsolattá.
Gyerünk a moziba be…? - Nagy változások előszelei
A fáziskéséses régiókban még virágzik a hagyományos multiplexüzlet, az Egyesült Államok mozihálózatai azonban sorozatban mennek csődbe. A piac máris a mozi mai funkciójának teljes átszervezésén fáradozik. Az interaktivitás, a szórakozási formák forradalma betör a filmszínházakba is.
Világfalusi turizmus - Egyéni igények: elektronikus utazásszervezés
Bolygónk összezsugorodott, a kommunikációs forradalom eltüntette a határokat. Az ember egyre kíváncsibb más kultúrákra, egzotikus helyszínekre, vágyik az eltérő életmódok megismerésére. Az internet generálta „világfaluban” pedig szinte törvényszerűen megnő a nemzetközi utazásokban érdekeltek száma. A turisztika és az elektronikus kereskedelem kapcsolata így természetes: a világhálót jellemző szabad információáramlás révén első kézből teljes körű képet kaphatunk választékról, árakról, minőségről. De ez nem jelenti azt, hogy az utazási irodák fokozatosan megszűnnének. Az internet nem lesz piaci győztes, inkább alternatíva marad. A nyertes pedig nem más, mint az utazni kívánó netes felhasználó.
Az e-üzlet biztonsága - Ha a cég védelméről van szó, a legjobb fegyver a tudás
Az elektronikus üzletvitel egyre erőteljesebb térhódításával a cégeknek is egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogyan védhetik meg magukat és mindazokat, akikkel ilyen üzleti kapcsolatban állnak. Az új gazdaságban új gondolkodásmódra van szükség, amely megfelel annak a globális üzleti környezetnek, amelyben dolgozunk.
Szemléletváltás a projektirányításban - Multiprojekt irányítási rendszerek
A jelentős számú párhuzamos projektet futtató szervezetek előbb-utóbb beleütköznek az áttekinthetőség, az irányíthatóság falába. Különösen erősen érzékelhető ez ott, ahol a projektek működését szoros egymástól való függőség jellemzi erőforrásban, célokban, logikai kapcsolódásokban. Az E-GROUP Hungary Rt. multiprojekt irányítási rendszere (MPIR) olyan megoldást kínál, amely figyelembe veszi a projektirányításban végbemenő szemléletváltást. Ennek lényege, hogy vállalati szinten összehangolva kezeli a projektek működését, így a projektirányítás a stratégia megvalósításának jelentős tényezőjévé válik. Az E-GROUP által kidolgozott elméleti és gyakorlati megoldást Kocsis Zoltán és Zimmer Márton, a cég vezető tanácsadói mutatják be.
Adatbányászat - Új terület a döntés-előkészítésben
Mit várhatunk el a saját ügyfeleinktől? Kik azok, akik leginkább vevők lehetnek új termékünkre? A gazdasági élet alapkérdései ezek, nincs olyan vállalati vezető, aki időről időre ne szembesülne velük. S mivel ezek a marketing alapkérdései, kézenfekvőnek tűnik, hogy a piackutatás ad rájuk megfelelő válaszokat. Pedig van más megoldás is: az adatbányászat.
E-re ébredő hazai cégek - A pénz és az emberi erőforrás kevés
Sikert elsősorban nem az információtechnológiai háttér megteremtése hozhat a cégek számára, hanem az, ha kialakítják internetstratégiájukat. Hiszen a következő néhány évben mindegyikőjük életére egyre erőteljesebben hat majd az internet, és ezt mára maguk is felismerték.
Portálsepregetés - Tartalomszolgáltatók külföldön
Az új média felségterületén lelassult az üzlet. Ma megfontoltabban és jóval kisebb mértékben áramlik a tőke a dotkom cégekbe, mint egy-két évvel ezelőtt, így reklámra fordítható dollárjaik is csökkentek. A tartalomszolgáltatók bevételeinek apadását a bannerek vártnál rosszabb hatékonysága és a csalódottság következtében indokolttá vált tarifacsökkentések is magyarázzák. Napról napra újabb létszámcsökkentések, átszervezések, felszámolások és összeolvadások jellemzik az internetes sajtót világszerte. Az optimisták azonban már látni vélik a kiutat.
Elhúzták a nótájukat - Internetes zenekereskedelem
Az MP3.com és a Napster révén polgárjogot szerzett új kereskedelmi forma, az egyének (gépek) közötti közvetlen kommunikáción alapuló egyenrangú hálózat a legígéretesebb netfejlemények közé tartozik. Szakértők szerint hamarosan olyan fontos lesz az internet működésében, mint ma a böngészőprogramok. Az említett on-line vállalkozások ellen indított perekben - a látszat ellenére - a szerzői jog inkább eszköz és alibi: valójában a „régi” gazdaság hierarchikus piaci viszonyai és a hálózaton kívüli, off-line környezethez szokott beidegződései küzdenek az új gazdaság jogilag egyelőre kérdéses on-line újításaival.
Szereplők és várakozások - Az ár jelentős tényező lesz
A távbeszélő-szolgáltatás nyújtására kötött koncessziós szerződésekben foglalt kizárólagos jogok 2001 végén - illetve egy-két esetben 2002. november elsején - lejárnak, s a teljes hírközlési piacra kiterjedhet az egyes területeken már megindult verseny. Az előrejelzések szerint a liberalizációval a nemzetgazdaság és ma fogyasztók is nyernek. A szolgáltatók pedig… Majd a piac dönt.
Assessment Centre
Mit is jelent a manapság oly divatos Assessment Centre kifejezés?
Kóka János az IVSZ élén
Március 12-én tisztújító közgyűlést tartott az Informatikai Vállalkozók Szövetsége, ahol megválasztották a szövetség új elnökét, alelnökeit és elnökségi tagjait.
Másfélszer gyorsabb a Chello kábeles internet
A UPC Magyarország Kft. a változó előfizetői igényekhez igazodva másfélszeresére növelte a chello kábeles internet-szolgáltatás adatforgalmi sebességét. A jelenleg széles körben elérhető leggyorsabb hazai lakossági internetkapcsolatot a szolgáltató változatlan áron, az előfizetési díj emelése nélkül biztosítja ügyfeleinek.
Dotkom cégek divatja - Üzleti modellek nélkül virtuálisan sem megy
Ha azoknak az internetes vállalkozásoknak, amelyeket tavaly az üzleti divat életre hívott, idén nem megy, az azt jelenti, hogy vége a dotkom világnak? Nem, természetesen nem azt jelenti. Azt azonban igen, hogy a most és a jövőben megalakuló dotkom cégeknek alapvetően más szabályok szerint kell működniük, mint a korábbiaknak.
Jópofa reklámok helyett a jövő a marketingtudomány
Sergio Zyman, a Coca-Cola volt alelnökének a neve fogalom a marketing világában. Szakterületén a legismertebb és legelismertebbek közé tartozik, és nem csak azért, mert sikerrel tudta átültetni a marketing alapelveit a gyakorlatba, hanem mert kritikus látásmódjával újradefiniálta a piac megismerésének és befolyásolásának a feladatkörét és célját. A Piac és Profit a marketing reneszánszáról, valamint az Internet adta újfajta lehetőségekről kérdezte őt.
Nemetschek az utolsó stációnál
A Nemetschek-Graphisoft részvényügylet az utolsó fázisához érkezett, nyilvánosságra került a nyilvános vételi aljánlat PSZÁF-engedélyezése.
Hozam három forrásból
Három tőkepiaci szegmensnek, a nyersanyagpiacoknak és ingatlanpiacoknak a teljesítménye határozza meg a Budapest Alapkezelő új alapjának a hozamát.
Kamatakció a BB-nél
A Prémium Betét a négy hónapos futamidő alatt is a jegybanki alapkamat és a bankközi kamatlábak mértékét meghaladó, 6,5%-os kamatot kínál.
Agrárklaszter a Dél-Alföldön
Klaszterbe szerveződnek kutatóhelyek, tanácsadók, vállalkozók és finanszírozók a Dél-Alföldön, hogy az agrár-biotechnológia lehetőségeit kihasználják.
Munkahelyiránytű?
Az álláskeresőknek a Hírek Média integrált álláskereső portálja bérkalkulátora, s a személyre szabott részletes keresés nyújt segítséget az elhelyezkedésben.
Araszolva javul az államháztartás
Az első két hónapban a prognózishoz képest a GDP 0,2 százalékával kisebb a deficit. A február végi hiány a GDP 1,6 százalékát éri el.
Lakásmustra a fővárosban
Kilencedszer is "téma" a lakáspiac, az aktuális kínálattal péntektől ismerkedhet meg a közönség, a hátterekről pedig a szakma egy párhuzamos konferencián.
Logisztikai célú kód az Állami Nyomdától
Az Állami Nyomda számára is lehetővé válik a termékszintű azonosítás és követés, mivel szerepet vállal az elektronikus termékkód szolgáltatók között.
Klinikai fázisban egy új szteroid
Amerikai üzleti kapcsolatot alapozott meg egy most megkötött szerződéssel a Richter Rt. Mind az USA-ban, mind Európában folynak már a szabadalom klinikai kísérletei.
A Heathrow-tulajdonos forgalomnövekedést ígér Ferihegynek
Az elmúlt 12 hónapban a Budapest-London közötti teljes forgalom 28,2 százalékkal, 561425 főre emelkedett - a folytatás is hasonló lehet, közli a BAA
Kiskereskedelem - 2002. január–június
2002 II. negyedévében a kiskereskedelmi forgalom (jármű- és üzemanyag-kereskedelem nélkül) növekedése 7,9%-os volt, ami elmaradt az I. negyedévi (felülvizsgált) 11,2%-os bővüléstől. A júniusi volumenindex kiigazítás nél-kül 9,0%-kal, szezonálisan kiigazítva 11,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, a májusi forgalomhoz képest a növekedés júniusban kiigazítás nélkül 1,8%-os, szezonálisan és munkanapokkal kiigazítva 1,7%-os volt.
Első Pesti Telefontársaság (ept)
1183 Budapest, Haladás u. 5.
Postacím: 1675 Budapest, Pf. 163
Tel.: 06 80 22 99 22
Fax: 290-1205
E-mail: [email protected]
Weboldal: www.ept.hu
A magasan képzettek és a jól keresők a legnyitottabbak a biztosítók információira
Tévéreklámból tájékozódik a biztosítókról és ajánlataikról a felnőtt lakosság közel fele. De jelentős a nyomtatott sajtóban megjelent hirdetések, a barátok és ismerősök ajánlása, továbbá a rádióreklám és óriásplakát is. Többek közt ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet a biztosítási piac idei, első negyedévi felmérése keretében.
Csaknem minden második háztartásban van mobiltelefon
Majdnem megduplázódott a mobiltelefonok száma egy év alatt. A háztartások 43 százalékában ugyanis összesen 3,5 millió készüléket használtak idén március–áprilisban. Ez azt jelenti, hogy az érintett háztartásokban átlagosan 2,16 mobiltelefont használnak. A múlt év hasonló időszakában a háztartások mindössze 24 százaléka csupán 1,9 millió mobiltelefonnal rendelkezett. Többek közt ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet legutóbbi kutatása. A kutatók a 15 éves és idősebb felnőtt lakosságot reprezentáló 1000 főt személyesen megkérdeznek minden hónapban a mobiltelefonnal való ellátottságról.
Főleg váratlan kiadásokra, lakásra, gyerekek jövőjére gyűjtünk
A lakosság közel fele rendelkezik megtakarított pénzzel. Legtöbben váratlan kiadásokra tartalékolnak, majd a célok között a lakásvásárlás, gyerekek támogatása és üdülés következik. Többek közt ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet a pénzintézetek ügyfeleiről végzett vizsgálata során, 2000 decemberben, a felnőtt lakosságot reprezentáló 1000 fű személyes megkérdezése alapján.
A sajtószabadság Európában: Incidensek és dilemmák
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagjaként is tevékenykedő MSZP-s képviselő az Európai Újságírók Szövetsége Magyar Tagozatának ülésén összegezte a sajtószabadságról és az ezzel kapcsolatos problémákról Európa-szerte szerzett tapasztalatait: ellentmondásos jelenségek Keleten és Nyugaton.
Dotkom Internet Consulting
1135 Budapest, Csata u. 8.
Tel.: 236-6290
Weboldal: www.dotkom.hu
Történelem és jövő – A rendszerváltás tíz éve
Tízéves a magyar piacgazdaság. Körülbelül. Sok minden történt e tíz év alatt, és sok minden nem történt meg. Lehetetlen vállalkozás egyetlen napba összesűríteni a magyar gazdaság egy évtizedének történéseit, ráadásul választ keresni arra is, hogyan tovább. Az Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó Kft. mégis megpróbálta. Decemberi jubileumi tanácskozására olyan előadókat nyert meg, mint – a felszólalások sorrendjében – Bagó Eszter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója, Gottfried Péter külügyi és Varga Mihály pénzügyi államtitkár.
PanTel Távközlési és Kommunikációs Rt.
1134 Budapest, Tüzér u. 39–41.
Tel.: 06 (1) 382-3535
Fax: 06 (1) 382-3636
E-mail: [email protected]
Kényszerszolidaritás – Önkormányzati helyzetkép
Szolidaritásra „kényszerítette” az önkormányzatokat a 2000. évi költségvetés: a kormányzat kiegyenlítő politikája szerint osztották el a befolyt személyi jövedelemadó 95 százalékát. Növekedtek-e a helyi adók, kényszerültek-e önkormányzatok többlethitel felvételére, beruházásaik leállítására? Beigazolódtak-e az önkormányzati félelmek?
Kormány és önkormányzat
Rosszul járnak jövőre azok a települések, amelyek lakóinak szja-befizetései átlagosak vagy jobbak az átlagnál. A főváros például több mint ötmilliárd forint bevételkiesést könyvelhet el. Azzal, hogy a kormány át kívánja csoportosítani az önkormányzati forrásokat, veszélybe kerül a már felvett önkormányzati hitelek visszafizetése, fejlesztések és beruházások maradhatnak megint félbe, és ez a megoldás ellentétes az európai uniós gyakorlattal – állítják az ellenzéki pártokhoz tartozó polgármesterek. S akkor még nem esett szó arról, hogy a kieső bevételek pótlására nemigen kínálkozik más lehetőség, mint a helyi adók emelése.
Fekete arisztokrácia
A feketegazdaság egyik kedvelt eszközévé a hamis okiratok fölhasználása vált.
Scala ECE Hungary Kft.
Grand Hotel Margitsziget
1138 Budapest,
Tel.: 452-7600
Fax: 452-7610
E-mail: [email protected]
Weboldal: www.scala.hu