Idén talán megtisztulhat a magyar építőipar

2010-ben tovább nő a felszámolások száma az építőiparban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató építőipari statisztikájából. A fizetésképtelenség miatt eljárás alá került cégek számát tekintve az emelkedés mértéke ugyan kismértékben csökkent 2010 januárjában, de maga az emelkedés az Opten adatait figyelve 2008 óta folyamatos.

Az építőipar számai továbbra sem adnak bizakodásra okot, ezt mutatja, hogy 2008 harmadik negyedéve óta tartósan magas a hitelezők által kezdeményezett felszámolási eljárások száma. Az építőipar januári adatai szerint a végelszámolások száma csökkent az előző év hasonló időszakához képest, ám ezt nem biztos, hogy pozitívumként kell értékelni, hiszen ezek a cégek kevesebb adósságot hagynak maguk után, mint a felszámolási eljárással megszűnő társaik. A felszámolások eközben, ha kis mértékben is (4%), de továbbra is emelkedést mutatnak, ami tovább növelheti az építőipar adósságterheit.

A realitások felismerését mutatja, hogy 2009-ben 2008-hoz viszonyítva 25%-kal kevesebb új céget alapítottak a szektorban. A visszaesés továbbra is jellemző: 2010 januárjában majd 10%-os csökkenés tapasztalható a cégalapítási kedv tekintetében 2009 első hónapjához viszonyítva.

A 2009-es év
Tavaly év végén 67 741 építőipari cég működött az országban, 938-cal több, mint egy évvel korábban. A csekély emelkedés mögött 25 százalékkal visszaeső cégalapítási kedv, 22 százalékkal emelkedő felszámolási hullám és az egy évvel korábbinál 63 százalékkal több végelszámolás húzódik meg. Az építőiparban feltehetőleg minden más ágazatnál gyorsabban nőtt a végelszámolások száma.

Megkezdődhet az ágazat tisztulása

„Az építőipar jövője sajnos továbbra sem kecsegtet sok jóval. Jelenleg a cégek megszűnésén keresztül tudjuk a leginkább bemutatni a szektort. Ugyanakkor az ágazat jövőjét tekintve akár pozitív folyamatnak is tekinthetjük, hogy 2010 januárjában tovább növekedett a nyilvántartásból törölt cégek száma, ami azt jelenti, hogy ezek a vállalkozások végérvényesen bezárták kapuikat. Amennyiben ezek a tulajdonosok nem térnek vissza a gazdaságba szinte azonnal egy új céggel, akkor, még ha ilyen »fájdalmasan« is, de megkezdődhet az ágazat megtisztulása" - mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Az előző évekhez képest a törölt építőipari vállalatok száma jelentősen megnőtt: míg 2008-ban 4436, 2009-ben már 5307 véglegesen megszűnt cégről beszélhetünk. A tendencia minden bizonnyal folytatódik, látva a 2010. januári számokat, amelyek magasabbak az előző év azonos időszakában mért adatoknál.

ÉVOSZ: jó esetben stagnálás

A 2010-es év az építőipari recesszió negyedik éve lesz, az építési piac válságának elhúzódása pedig felerősítheti a negatív folyamatokat - közölte még januárban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Az építőipari érdekképviselet előrejelzése szerint a várható forgalom alakulása jó esetben a recessziós mélyponton való stagnálást jelentheti.

Az építőipar "utolsó jó évéhez", 2006 évhez viszonyítva, 2010 elején 36-37 százalékkal kisebb az építőipari teljesítmény. A megkérdezett cégek várakozásaiból arra lehet számítani, hogy a mélyépítés, infrastruktúra építés és környezetvédelmi beruházások területén dolgozó cégeknél 2-5 százalékos bővülés, a magasépítés, szak- és szerelőipar területén további 3-4 százalékos, a lakásépítés területén további 10-12 százalékos csökkenés várható - olvasható az ÉVOSZ közleményében.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo