Infokom


A FOTEXNet partner programot indított 

Magyarország leglátogatottabb internetes áruháza, a FOTEXNet február 24-én elindította Partner Programját, amelyhez anyagi ráfordítás nélkül, bármely hazai weboldal csatlakozhat, és növelheti saját bevételeit. Hasonló kezdeményezések már korábban is léteztek a hazai e-Commerce oldalak körében, azonban a FOTEXNet Áruház az első, amely a nemzetközileg is bevált módon, széles körben teszi elérhetővé affiliate programját.

A FOTEXNet partner programot indított 

Magyarország leglátogatottabb internetes áruháza, a FOTEXNet február 24-én elindította Partner Programját, amelyhez anyagi ráfordítás nélkül, bármely hazai weboldal csatlakozhat, és növelheti saját bevételeit. Hasonló kezdeményezések már korábban is léteztek a hazai e-Commerce oldalak körében, azonban a FOTEXNet Áruház az első, amely a nemzetközileg is bevált módon, széles körben teszi elérhetővé affiliate programját.

A PanTel Rt. megvásárolta a Novacomot 

A PanTel Rt. és a Novacom Távközlési Rt. tulajdonosai, az RWE Com, az EnBW valamint az ELMÜ Rt. közölték, a PanTel megvásárolta a Novacomot, megszerezte 100%-os üzletrészének tulajdonjogát. A Novacom integrálása a Pantelbe része az RWE és az ELMŰ üzletpolitikájának, mely szerint le kívánják választani mindazon tevékenységeket, amelyek nem tartoznak a fő profiljukba.

„Multi” lett a Kürt 

Az egyre nagyobb németországi ügyfélkör könnyebb és rugalmasabb kiszolgálása érdekében a Kürt Computer Rendszerház Rt. az elmúlt hetekben irodát nyitott Kuert Datenrettung Deutschland GmbH néven a németországi Bochumban. A professzionális adatmentési és informatikai biztonsági technológiájáról elismert Kürt 100 százalékos tulajdonosa a német cégnek, amely a tervek szerint a régióba tartozó más országok adatvesztést szenvedett számítógép-felhasználóit is kiszolgálja majd.

Oracle-Nokia integrált mobil vállalati alkalmazások 

Az Oracle Corporation és a Nokia közös kezdeményezés keretében elérhetővé teszik az Oracle Collaboration Suite csoportmunkaszoftvert a Nokia mobil készülékein, jelezve a két cég közös szándékát, hogy összefogásukkal integrált mobil megoldásokat kínáljanak a vállalati dolgozóknak.
777mobil – mobil plaza a Westeltől

777mobil – mobil plaza a Westeltől 

A piacvezető Westel elindította a 777mobilt, Magyarország legnagyobb mobil portálját, amely a szórakozástól a vásárlásig terjedő, folyamatosan bővülő szolgáltatásválasztékot kínál. A 777mobilon a Westel változatos tartalomszolgáltatása mellett mindenki – magánszemély vagy cég – kínálhatja oplogóit, játékait. Az új “mobil plaza” minden WAP-képes telefonnal használható.

Az elektronikus kereskedelem speciális panaszfórumai 

Mivel az internetes kereskedelmi tranzakciók egymástól távol tartózkodó szerződő felek között bonyolódnak le, lényeges azoknak a panaszfórumoknak az ismerete, amelyek segítségével a fogyasztó a felmerült vitás ügyben jogai érvényesítése érdekében a szükséges lépéseket megteheti - hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tanácsa.

Intersoft: befektetés internetes közösségépítésbe 

Az Intersoft Hungary Kft. húsz százalékos részesedést szerzett a NetContact Kft.-ben, amely a Magyarország legjelentősebb közösségi site-jait tömörítő "társam" csoportot működteti.

Outsourcing: ha mások jobban megoldják 

Két, egyenként is erőpróbáló feladat vár megoldásra a cégek számára, hogy helyt tudjanak állni a piaci versenyben: növelniük kell a működés hatékonyságát, és ezzel párhuzamosan csökkenteniük a költségeket. A világ számos országában, és most már hazánkban is, egyre kedveltebb és elterjedtebb megoldás erre a tevékenységek kihelyezése. Ami ráadásul a kis- és közepes vállalatoknak is elérhető.
Siemens SX1 – prémium telefon, egyéni felfogásban

Siemens SX1 – prémium telefon, egyéni felfogásban 

A Siemens Mobile a cannes-i 3GSM Világkongresszuson rántotta le a leplet két vadonatúj mobilkészülékéről, az SX1-ről és az A55-ről. Elfoglalt üzletemberek érdeklődésére számíthat a legújabb csúcskészülék, a formabontó, egyéni külsejű SX1, amely a legújabb telekommunikációs fejlesztéseket tartalmazza. Az A55-ös készülék pedig vidám külsejével és nagy tudásával a fiatalok kedvence lehet.

Vezeték nélküli nyomtatás mobiltelefonról 

A HP és a Nokia közösen dolgoznak a 60-as sorozatú Nokia-telefonok Bluetooth szabványra épülő nyomtatási alkalmazásának kifejlesztésén. Az új megoldás segítségével az üzleti és magánfelhasználók a jövőben egyetlen gombnyomással mobiltelefonjukról is nyomtathatnak a HP Bluetooth technológiára felkészített nyomtatóival.

Craig Barrett – az innováció útja biztos 

Craig Barrett, az Intel vezérigazgatója szerint Moore törvénye még több generáción át érvényes lesz a technológiai fejlődésre, ugyanis a fejlett technológia iránti igény – amelyet a szilíciumlapkák terén elért fejlesztések és Moore törvénye tesz lehetővé – cseppet sem csökkent.

Intel processzorok az új generációs telefonokban 

Az adatfunkciókkal is ellátott mobiltelefonok legnagyobb gyártói az XScale technológiára épülő Intel-processzorokat választottak új generációs telefonjaikhoz. Az Intel processzortechnológiájával az adatfunkciókkal is ellátott mobiltelefonokból kevesebbért többet hozhatnak ki a felhasználók, és élményben gazdag multimédiás és internetes alkalmazásokat használhatnak

Az MMS egyelőre a tinédzserek játékszere 

A készülékcserét tervező mobilfelhasználók közül csak minden ötödik tartja fontosnak, hogy készüléke képes legyen kezelni a mobil multimédiát – derül ki a BellResearch és Think Consulting 2002 őszén készített közös felméréséből.

Samsung SCD5000 – MiniDV kamera és digitális fényképezőgép egyben 

A Samsung Electronics a január közepén Las Vegasban megrendezett nemzetközi Consumer Electronics Show (CES 2003) kiállításon mutatta be SCD5000 jelű termékét, amely a legújabb szereplő a Samsung digitális konvergencia termékeinek sorában. Az SCD5000 problémamentesen egyesíti egy MiniDV digitális videokamera és egy négy megapixeles digitális fényképezőgép funkcióit.

Nőttek az internetezés veszélyei, de kevesebb a támadás 

A Symantec internetes biztonságtechnikai vállalat ma adta ki a számítógépes védelem átfogó elemzését tartalmazó „Jelentés az internetes veszélyekről” című tanulmányát. A több mint 30 terabájt adat elemzésén alapuló jelentés a hálózatról eredő támadásokat, a sérülékenységek feltárását és a rosszindulatú programokat öleli fel.

Nemzetközi on-line kereskedelem: Európa és Ázsia 

Tavaly nagy számban születtek előrejelzések arról, hogy az on-line kereskedelem forgalma az ünnepek alatt magasabb lesz Európában, mint az Egyesült Államokban. A világ Észak-Amerikán kívüli részét illetően eddig átfogó felmérés nem készült az időszak eredményeiről, a részeredményekből azonban néhány különbség kirajzolódik a világrészek szokásai között.

Teljeskörű Cisco IP alapú kommunikációs program kis- és középvállalatoknak 

A Cisco Systems átfogó Internet Protocol (IP) alapú kommunikációs programmal jelentkezett olyan kis és közepes méretű (50-1000 alkalmazottal rendelkező) cégek számára, amelyek az integrált hang-, video- és adathálózatok kínálta termelékenységi és költségmegtakarítási előnyöket kívánják kiaknázni. A Cisco Systems továbbfejlesztett megoldásokat, termékcsomagokat és finanszírozási lehetőségeket kínál a megcélzott vállalati rétegnek.

Ericsson – mobil videohívás integrált kettős üzemmódú 3G platformon 

Az Ericsson Mobile Platforms mostantól személyes videotelefonos megoldásokat is kínálhat, amelyek végpont-végpont kapcsolatot biztosítanak a teljes mértékben integrált kettős üzemmódú WCDMA/GSM platformon, költséghatékony, kis méretű megoldás használatával.

Nokia N-Gage mobil játékgép – forradalmian új játékélmény 

A Nokia a Londonban és Sydney-ben megrendezett „Get ready to N-Gage” („Készülj az N-Gage-re!”) eseményeken mutatta be új mobil játékeszközét, a Nokia N-Gage játékgépet. A vezeték nélküli Nokia N-Gage játékgépet több játékos egyidejűleg, egy helységben Bluetooth technológia segítségével, vagy hálózatban – mobilhálózatban – egyaránt használhatja, amely kivételes interaktív játékélményt ad.

Vezetőváltás az Ericssonnál 

Az Ericsson igazgatótanácsa Carl-Henric Svanberget nevezte ki az Ericsson új elnök-vezérigazgatójának. Az új vezető 2003. április 8-án veszi át hivatalát az Ericsson éves közgyűlésén.

Tűzveszélyes APC tápegységek bevonása 

Az American Power Conversion ma jelentette be, hogy biztonsági okokból önkéntesen visszahív a piacról két Back-UPS® CS szünetmentes tápegység (UPS) modellt, mivel azok esetleges túlmelegedése tűzveszélyt jelenthet. Az intézkedés világszerte körülbelül 2,1 millió készüléket érint.

A zene a marketingben 

A zene felhasználási lehetőségeinek száma a marketingben végtelen, ezért cikkünkben néhány példán keresztül világítunk rá, hogyan lehet mértéktartással, ugyanakkor hatékonyan bevetni. Hogy mit tekintünk azonban zenének, és mi különbözteti meg a zajtól, az manapság szubjektív megítélés kérdése.

Ingyenes Valentin-napi hívások az EuroWebtől 

2003. február 14-én, Valentin napján, magyarországi helyi idő szerint 20:00-24:00 óra között ingyen telefonálhatnak a NeoPhone kártyatulajdonosok Magyarország, USA, Kanada, Ausztrália és az EU tagállamok vezetékes hálózataiba.

A Hewlett-Packard átszervezi on-line marketing rendszerét 

A Hewlett-Packard Europe digitális reklámkiadásai terén végzett legnagyobb átalakítása alkalmával erőteljesen csökkenteni készül a megbízott médiacégek számát.

Siemens S55 – mobiltelefon teszt! 

A Siemens S55-ös modellje egy jól átgondolt, végigvezetett széria legújabb tagja, mely sorozat anno a színesnek ható szürkeárnyalatos kijelzővel ellátott S25-ös modellel kezdődött meg. A már több mint négy éve megjelent modellt a nem kevésbé sikeres S35-ös, majd az elmúlt évben az S45-ös modell követte. Az S55-ös minden eddigi német praktikát ötvöz, és ennek köszönhetően biztos sikert jósolunk neki az itthoni felhasználók körében is.

Cisco vezeték nélküli hálózat a Himaláján 

A Cisco Systems három Aironet 350 vezeték nélküli bridge-et és nagyteljesítményű antennát ajándékozott a nepáli hatóságoknak, támogatva a világ legmagasabb és legtávolabbi vezeték nélküli adatkommunikációs hálózatának és internet kapcsolatának kiépítését. A tervek szerint a márciusban induló három hónapos mászószezonban az már élesben a hegymászók rendelkezésére áll.

Samsung lézernyomtatók – mostantól Magyarországon is 

A Samsung Electronics Magyar Rt. hazánkban is elindítja sikeres nyomtató üzletágát. A magyarországi piacra elsőként az otthoni és kis irodai felhasználásra tervezett ML-1210-es, valamint a kisebb irodák részére könnyen kezelhető, hálózati nyomtatást biztosító ML-1450-es lézernyomtatók érkeznek.

Személyre szabott marketing és vertikális CRM megoldások a Pivotaltól 

A vállalatok a tömegmarketingről egyre inkább a személyre szabott marketing irányába mozdultak el, ezért az LLP Budapest Kft. által képviselt kanadai Pivotal Corporation megvásárolta a MarketFirst marketingtevékenységet támogató megoldást. A Pivotal MarketFirst olyan területekre ad megoldásokat, mint a direkt marketing, esemény- és kampánymenedzsment, a célcsoportok meghatározása, a potenciális ügyfelek valamint a partnerek kezelése. A Pivotal emellett egy kifejezetten bankoknak szóló, vertikális CRM megoldást is kifejlesztett.

Hiánypótló szoftverek a rEVOLUTION-től 

A rEVOLUTION Software két új programot mutatott be a Számvitel 2003 Szoftverbörzén. Az EVA törvény szerint adózó vállalkozások számára készítette el a cég a piacon pillanatnyilag egyedülálló „EVA 1x1” pénzügyi nyilvántartó programot, amely az egyszerűsített adónemnek megfelelően egyszerűvé teszi a szükséges nyilvántartások vezetését is. A másik újdonság a Compact program, amely kifejezetten a kisvállalkozások számára optimalizált ügyviteli szoftvercsomag.

IBM ThinkPad R40 - több újítás egy gépben 

Az IBM új ThinkPad R40 noteszgépe több területen nagy technológiai előrelépést képvisel, újszerű módon közelíti meg a vezeték nélküli technológiát. Az R40 többek között kétsávos WiFi-technológiát, innovatív antenna-modellt és az IBM Access Connections új verzióját vonultatja fel, plusz a jól bevált „piros gombos” TrackPoint kurzor-mozgató eszközt is háromféle változatban kínálja.

Új vezetési modell a Synergonnál 

A Synergon-csoport legfontosabb stratégiai célja a közép-európai piacon betöltött szerepének erősítése. Ennek érdekében átalakul a Társaság vezetési struktúrája, és szétválik az elnöki és a vezérigazgatói pozíció.

Indul a Vodafone live! 

A Vodafone Magyarország február 3-tól új multimédiás szolgáltatáscsomagot indít Vodafone live! márkanéven. A Vodafone Live! új termékeket és szolgáltatásokat tartalmaz, köztük a képes üzenetküldést (MMS), a többszólamú csengőhang-letöltést és mobil játékokat. Később indulnak a mobil e-mailezésre, csevegésre és képes hírek fogadására is alkalmas funkciók.

CRM piac Magyarországon - GKI - Westel felmérés 

A GKI Gazdaságkutató Rt. és a Westel Mobil Távközlési Rt. - a Sun Microsystems Magyarország Kft. együttműködésével – 2002. év végén a magyarországi CRM (ügyfélkapcsolat-menedzsment) és döntéstámogatási szoftverpiacról és annak hardverigényéről felmérést végzett a hazai közép- és nagyvállalatok körében. A CRM piac Magyarországon, 2003-2007 (Analitikus, operatív és kollaboratív CRM a vállalati szektorban) című felmérés a KSH adatbázisa alapján az 50 főnél több alkalmazottat foglalkoztató jogi és nem jogi személyiségű társaságokra terjedt ki.

Pepsi: valóságtévével az űrbe 

Lehet, hogy a Pepsi-Cola hamarosan egy kozmikus valóságshow-val próbál majd hatni a fogyasztói pénztárcákra. Nem hivatalos értesülések szerint a vállalat jelenleg tárgyalásokat folytat az Orosz Űrhivatallal arról, hogy helyet vásároljon magának egy közelgő űrrepülésre. A cég vezetői azt ígérik, hogy televíziós vetélkedőt indítanak egy részvételi hely kisorsolására a valamikor 2004-ben útnak induló Szojuz űrmisszióba.

A Samsung Electronics a digitális világ jövőjének építését ígéri 

A januárban Las Vegasban megrendezett nemzetközi Consumer Electronics Show (CES 2003) kiállításon olyan innovatív, konvergens termékeket mutatott be a Samsung, amelyek új termékkategóriákat teremtenek. A vállalat meg is kapta a 2003 Innovations Awards díjat.

Reklámvilág: új reklám- és médiapiaci magazin 

Januártól Reklámvilág címen magazin indult a radiocafé 98.6-on, melynek célja a hazai reklám- és médiakultúra érdekességeinek, kulturális és társadalmi vonatkozásainak, valamint a reklámszakma izgalmas oldalának bemutatása. Emellett a készítők nem titkolt célkitűzése a reklámok és a média általános megítélésének javítása.

Yahoo!: belépés az európai ISP-piacra 

Újabb lendületet adhat az európai internet-szolgáltatók versenyének, ha a Yahoo! saját szolgáltatásait is bevezeti a területre, hogy fellendítse a veszteséggel működő Yahoo! Europe kirendeltségét.

On-line kereskedelem az ünnepek alatt: tengerentúli harcok 

Az Egyesült Államokban az ünnepi szezont a november negyedik csütörtökén kezdődő Hálaadás napjától számítják, így az időszak hossza mindig változik. Tavaly szokatlanul rövid volt, ami a kereskedőket pánikszerű intézkedésekre késztette. Az üzleti világot ugyanakkor erősen izgatja , hogy vajon lehet-e még egyáltalán ilyen árhadjárat mellett profitot termelni.

Ismét a HP vezet a globális PC-piacon 

Vezető piackutatók adatai szerint a HP immár második negyedéve gyorsabban növekszik a piaci átlagnál.

NetLock: Minősített hardver a minősített szolgáltatáshoz 

A NetLock kft. több mint 6 éve foglalkozik hitelesítés szolgáltatással. 2001. októberében a NetLock Magyarországon elsőként tudta fokozott biztonságú hitelesítés szolgáltatóként regisztrálni magát. 2003. január 10-én megkapta a minősített hitelesítés szolgáltatóvá válásához szükséges kriptográfiai hardvereszközének megfelelőségi tanúsítványát. A NetLock Hírközlési Felügyelethez beadott minősítési eljárás lefolytatására vonatkozó kérelmét is lassan elbírálják, amelynek sikere esetén a NetLock Kft. lesz Magyarországon elsőként jogosult minősített tanúsítványok kibocsátására.

UnitedLinux: kibővített Linux platform telekommunikációs megoldásokhoz 

A UnitedLinux bejelentette, hogy a teljes OSDL Carrier Grade Linux (CGL) 1.1 eszközkészletét a UnitedLinux 1.0-ba integrálja, elsőként lehetőséget teremtve így fejlett carrier-grade alkalmazások fejlesztésére és használatára vállalati szabványoknak megfelelő Linux környezetben.

Állítsd össze, és rendeld meg saját PC-det! 

Vajon érdemesebb-e az interneten összeállítani magunknak egy komplett asztali számítógépet, mint boltról boltra járni, amíg megtaláljuk az elképzelésünknek megfelelőt? S ha laptopot vagy noteszgépeket keresünk? Megoldható, hogy akár egy napon belül házhoz szállítsák nekünk? Piaci körképünkben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

HP: Másfél milliárd forintos „Intelligens Campus” a Nyíregyházi Főiskolán 

A Nyíregyházi Főiskola Intelligens Campusának megvalósítása az utóbbi időszak egyik legnagyobb volumenű felsőoktatási projektje, amelyet közbeszerzési eljárás keretében a HP Magyarország nyert meg. A Nyíregyházi Főiskolán másfél milliárd forintos beruházással olyan informatikai rendszert építenek ki, amely magában foglalja az intelligens épület-felügyelet, az IP telefónia és a gazdálkodási rendszer összehangolt működését.

A Postabank szerverei az Axelero Adatparkjában 

A Postabank és Takarékpénztár a Matávval kötött megállapodása értelmében az Axelero Internet Adatparkjában helyezi el biztonsági mentésekre használt szervereit a biztonság növelése érdekében. A bank elsődleges rendszerében bekövetkező bármilyen hiba esetén az Adatparkban elhelyezett berendezések veszik át a szerepet, garantálva a bank folyamatos és adatvesztés nélküli működését. Ez a megoldás mintegy félmillió banki ügyfél számára jelent megerősített biztonságot.

Szélessávú internet hozzáférés a Lufthansa fedélzetén 

A Lufthansa az első légitársaság a világon, amely menetrend szerinti járatain nagysebességű szélessávú internet hozzáférést biztosít. Az első ilyen repülőgép (Boeing 747-400) január 15-én indult útnak Frankfurtból Washingtonba. A Lufthansa márciustól mind az 55 repülőtéri csarnokát ellátja WLAN internet hozzáféréssel is, így az utasok nemcsak a fedélzeten, hanem átszállás közben is élvezhetik majd a gyors kommunikáció előnyeit.

Új Siemens S55 mobiltelefon MMS és Bluetooth technológiával 

A Siemens januárban Magyarországon is bevezeti új mobiltelefonját, a színes kijelzős S55-ös modellt. Az S55 fő jellegzetessége, hogy nemcsak üzleti telefon, hanem multimédiás MMS üzenetek készítésére, küldésére, fogadására is alkalmas, támogatja a vezetéknélküli Bluetooth technológiát – ugyanakkor tömege a kamerával együtt is csupán 120 gramm. Az S55 háromsávos, így a készülékkel gyakorlatilag a világ bármely részéről lehet telefonálni.

OM - Cisco együttműködési megállapodás 

Dr. Magyar Bálint oktatási miniszter és John Chambers, a Cisco Systems Inc. elnök-vezérigazgatója az egyesült államokbeli San Jose-ban együttműködési megállapodást írt alá az informatikai hálózati szakképesítést nyújtó Cisco Hálózati Akadémia Program (Cisco Networking Academy Program, CNAP) további bővítéséről. A szerződés alapján sor kerül a CNAP 5-8. szemesztereinek magyarországi bevezetésére, továbbá a Cisco Learning Institute (CLI) ingyenesen az Oktatási Minisztérium rendelkezésére bocsátja az általa kifejlesztett Virtuoso online oktatási keretrendszer használati jogát.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Klímablog

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik

Súlyos aszály söpör végig Európán: a magyar termés és a gazdák is megszenvedik 

Rendkívül súlyos, az egész EU-t érintő aszályhelyzet alakult ki, amely hazánk termésmennyiségére és minőségére is hatással van.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo