A célkitűzés az, hogy a cég összes szoftverének ármodellje, tesztelése és kiadása egységessé váljon, a vásárlók pedig lényegesen kisebb költséggel és egyszerűbben alkalmazhassák akár a teljes előre integrált szoftverrendszert, akár annak egyes részeit. A vállalatok IT szervezetei ezentúl egyszerre és egységesen tudják majd a szoftverfrissítéseket elvégezni, melynek révén a szoftverrendszerek életciklusával kapcsolatos költségek megtakaríthatók. Ez nem csak a költségekre hat kedvezően, hanem javul a rendszerek rendelkezésre állása, üzemideje és kiszámíthatósága is.
Az integrált rendszer megjelenése előtt az egyes szoftverkomponenseknek egyenként és együttesen, előre definiált feltételeket kellett teljesíteniük annak érdekében, hogy a bevezetési és integrációs feladatok egyaránt egyszerűbbek legyenek. A Project Orion ezzel szemben szisztematikus megközelítést nyújt: a Solaris 20 éves fejlesztése során kialakult, szoftvervonat-kiadásokra építő módszertant kínál a szoftverek tervezéséhez, fejlesztéséhez és terjesztéséhez. Az új megoldás a Sun összes vállalati infrastruktúra-szoftverének nyílt és integrált szoftvercsomagja, amelyben minden gördülékenyen együttműködik és az egyes komponensek egységes architektúrákként és technológiaként jelennek meg. Az operációs rendszer és middleware fogalmak új jelentést nyernek: ez az első valódi webes szolgáltatásokat biztosító (immáron nem csak hardver) platform. Az egyes szoftverkomponensek továbbra is megvásárolhatók külön-külön, de a teljes rendszer is megvehető egyetlen, egységes ármodell alapján. Az eredmény egy teljes mértékben integrált, azonnal használható környezet, amely az igényeknek megfelelően bővíthető.
A Project Orion szoftverei legbelül egy közös Java futtatókörnyezetet használnak Solarison és Linuxon, amely integrálja a webes szolgáltatások infrastruktúra-technológiáit, például az alkalmazásszervereket és portálokat, a Microsofttal együttműködő levelezést és kommunikációt, a Liberty-kompatibilis címtár- és személyazonosság-kezelést, a Grid-alrendszert, a tárolóeszközök felügyeletet, a rendelkezésre állást figyelő technológiákat és a clusterkezelést.
Sun Project Orion – integrált szoftverrendszer
A Sun Microsystems Project Orion névre keresztelt új termék- és üzleti stratégiája drasztikusan le fogja egyszerűsíteni a Sun vállalati infrastruktúra-szoftvereinek beszerzését és használatát. Az új stratégia részeként a Sun egységesíti a cég szoftvereinek megjelentetését, melynek keretében negyedévente, integrált szoftverrendszerként adja ki szoftvereit Solarisra, x86-os Solarisra és Linuxra egyaránt.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.