Az elektronikus kereskedelem esetében - hasonlóan a hagyományosabb ügyletekhez - elsődleges panaszfórumnak maga a kereskedelmi egység tekinthető, amelynek biztosítania kell a fogyasztói panaszok megtételének lehetőségét. Az e kereskedelem tárgykörét szabályozó, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény a hagyományos kereskedelemben már megszokott vásárlók könyve "virtuális" változatának biztosítására kötelezi az elektronikusan kereskedőt, ugyanis előírja, hogy a szolgáltató köteles elektronikus úton közvetlenül és folyamatosan, könnyen hozzáférhető módon, magyar nyelven közzétenni a szolgáltató elérhetőségeit, különösen az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címét, emellett pedig a szolgáltató fizikai elérhetőségét is, amely alapján a személyes kapcsolatfelvétel válik lehetővé.
Ezzel részben párhuzamos szabályozást tartalmaz a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5.) Korm. rendelet, amely előírja, hogy a kereskedőnek már a szerződés megkötése előtt kellő időben, egyértelműen és pontosan közölnie kell a fogyasztóval a panasz megtételére is alkalmas elérhetőségekkel kapcsolatos információkat, így székhelyének adatait, telefonszámát, valamint azon telephelye (fiókja) vagy egyéb szervezeti egysége címét, ahol a fogyasztó kifogásait érvényesítheti.
A törvény a fenti adatszolgáltatással kapcsolatos előíráson túl külön nevesíti az elektronikus ügyfélszolgálat fenntartásának kötelezettségét, ugyanis azok a közüzemi, pénzügyi, nyugdíjpénztári és biztosítási szolgáltatással foglalkozó szervezetek, amelyek lehetővé teszik, hogy a fogyasztók interneten keresztül is igénybe vegyék szolgáltatásaikat, kötelesek olyan ügyfélszolgálatot működtetni, amely elektronikusan is elérhető. Az elektronikus úton érkezett fogyasztói panaszokat a személyes ügyfélfogadással dolgozó ügyfélszolgálatok működéséhez hasonlóan ki kell vizsgálni, valamint indokolt esetben természetesen ugyanúgy orvosolni is kell azokat. Esetleges üzemzavar idején átmenetileg telefonon keresztül kell működtetni az elektronikus ügyfélszolgálatot.
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség felismerve azt, hogy az internet segítségével lebonyolított vásárlások egyre gyakoribbá válnak Magyarországon, élve az internet által elérhető előnyökkel, alkalmazkodva egyben az internetezők igényeihez is, lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy saját weblapján (www. fvf.hu) keresztül nyújtson be panaszt a fogyasztóvédelmi hatósághoz. E fórum segítségével a fogyasztó gyorsan juthat azokhoz az információkhoz, amelyek az aktuális fogyasztóvédelmi kérdésben iránymutatást, jogi segítséget nyújtanak a számára. Amennyiben konkrét intézkedésekre van szükség, a beadványt a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez továbbítjuk.
A hatóság ugyanakkor nem tekinthet el attól sem, hogy az internet egyik specifikuma a határok nélküliség, amely lehetővé teszi, hogy a világ távolabbi pontjairól rendeljük meg a kívánt árucikket. Ez a jelenség a fogyasztóvédelem szempontjából új kérdések megválaszolását tette szükségessé.
A fő probléma, hogy a fogyasztó miként hogyan érvényesítse igényét abban az esetben, ha a kereskedő nem rendelkezik magyarországi székhellyel, telephellyel, illetőleg képviselettel, azaz a panaszbeadvánnyal közvetlenül a külföldi székhelyű céghez kell fordulni. Figyelemmel arra, hogy a fenti érintett jogszabályok területi hatálya kizárólag Magyarországra terjed ki, a hazai jogszabályok ebben az esetben nem alkalmazhatók.
Ezt a problémát igyekszik orvosolni a 2001 áprilisában 13 ország fogyasztóvédelmi szervezete által elindított, a Federal Trade Comission (USA) által gondozott econsumer.gov elnevezésű projekt. A program célja a határokon átnyúló csalások és fogyasztói megtévesztések, valamint az elektronikus kereskedelmi tevékenységek során felmerülő fogyasztói panaszok, észrevételek összegyűjtése, továbbá az ilyen irányú tapasztalatok feldolgozása és megosztása a többi résztvevővel. A projekt minél előbb fel kívánja fedni az új tendenciákat, megtévesztő piaci magatartásokat, hogy ennek alapján a nemzeti hatóságok intézkedéseket tehessenek, esetlegesen új jogszabályok megalkotását kezdeményezzék a fogyasztói érdekek védelme céljából.
A projektbe Magyarország részéről a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség is bekapcsolódott, így a magyar fogyasztók számára is lehetőség van panaszaik nemzetközi szintű közvetítésére. A bejelentett panasz angol nyelven bekerül az econsumer.gov adatbázisába. Az eljuttatott panaszok alapján a részvevők feltárják a legtöbb problémát jelentő típuspanaszokat, és olyan módszereket dolgoznak ki, amelyek segítségével a jövőben elkerülhetők lesznek a felhozott problémák. A projektben feldolgozott panaszok eredményeképpen létrehozunk egy, az általános tájékoztatáson túlmutató információs oldalt, amelyen keresztül a korábbi panaszok tapasztalatai alapján próbálunk útmutatást és tanácsokat adni a külföldről történő kereskedelmi tranzakciókhoz.
A fentiek jól érzékeltetik, hogy a fogyasztóvédelem mind a jogalkotás, mind pedig a hatósági jogalkalmazás terén igyekszik lépést tartani az interneten zajló elektronikus kereskedelem kihívásaival. Bízunk abban, hogy a fogyasztók a panaszfórumok és a jogi segítségnyújtás adekvát lehetőségeivel élve, már vásárlási döntéseik előtt is egyre nagyobb tudatosságra tesznek szert. Abban az esetben pedig, amennyiben jogaik érvényesítése azt szükségessé teszi, ezeket a lehetőségeket kellő módon igénybe is fogják venni.
Dr. Kolozsi Sándor
tanácsos
Az elektronikus kereskedelem speciális panaszfórumai
Mivel az internetes kereskedelmi tranzakciók egymástól távol tartózkodó szerződő felek között bonyolódnak le, lényeges azoknak a panaszfórumoknak az ismerete, amelyek segítségével a fogyasztó a felmerült vitás ügyben jogai érvényesítése érdekében a szükséges lépéseket megteheti - hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tanácsa.
Véleményvezér

A korrupció melegágya a cégeknek adott állami támogatások, első helyen állunk
Bindzsisztán pénzpumpája.

Meglepetés, lengyelek vették meg a britek egyik legnagyobb csomagküldő cégét
Terjeszkedik a lengyel gazdaság.

A statisztika azt mutatja, hogy mit sem érnek a kormányzati hatósági árak
Árkorlátozás ide, vagy oda, azok mennek felfelé.

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia
Szépen gazdagodott a Matolcsy gyerek.

A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak
Orbán Viktort kifejezetten negatív színben tüntetik fel cseh plakátokon.

Szijjártó Péter nagyon megdicsérte magát az USA vámok felfüggesztése kapcsán, bár semmi köze nem volt hozzá
Szijjártó Péter rettenetesen büszke önmagára.