Gazdaság

A biztosítók is megszenvedik az extra adót
Sokan felemelték már a hangjukat a pénzügyi szektort sújtó különadó miatt, a biztosítók most attól félnek, hogy kétharmaduk veszteséges lesz. Az EU szerint az extra adó, amely nem tűnik el teljesen három év múlva, gondokat okozhat annak a magyar gazdaságnak, amelynek a megmentéséért hozták létre.

A cégek bizakodnak, a lakosság kevésbé
Változatlan maradt a GKI-konjunktúraindex értéke júliusban, ez a fogyasztói bizalmi index csökkenésének és az üzleti bizalmi index emelkedésének eredménye - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával készített felmérésben.

Budapest egy jó befektetési piac
A gazdaságban hivatalosan már 2009 utolsó negyedéve óta vége a recessziónak, és ezzel párhuzamosan az ingatlanbefektetők érdeklődése is növekedett, bár a befektetési volumen még mindig jelentősen az elmúlt évek szintjei alatt van. - áll a Colliers International elemzésében.

Vigyázzon, hova utalja az adót!
Késedelmi pótlék felszámítását kockáztatja, aki még mindig az adóhatósághoz fizeti be a helyi iparűzési adót (hipa), mivel a hipával kapcsolatos feladatok június 29-ével visszakerültek az önkormányzatokhoz.

Kellemetlen: egy darabig nem leszünk "európaiak"
Elbukott a repülésbiztonsági (ICAO) felülvizsgálaton a Ferihegyi repülőtér - erősítette meg a Budapest Airport Zrt. szóvivője. Ez azt jelenti, hogy a Budapestről induló járatok utasait másik schengeni országban történő átszálláskor úgy kell kezelni, mintha unión kívüli országból érkeznének. A helyzet 6-12 hétig is eltarthat.

Banki stressztesztek: elszalasztott lehetőségek?
Nem alkalmas a banki streszteszt az európai bankrendszer iránti bizalom gyors és jelentős erősítésére - vélik elemzők, akik szerint a Európai Bankfelügyeletek Bizottsága (CEBS) elszalasztotta a lehetőséget a bankrendszer válságtűrő képességének javítására.

"A baráti társaságokat helikopterrel üldözték a hatóságok"
A kistermelők, ha elkezdenek növekedni, akkor a gyarapodásuknak megfelelően készek céggé, vállalkozássá átváltozni, és egyáltalán nem bújnak el a szorosabb adózás elől - jelentette ki dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Piac & Profit Online-nak.

Jövő szerdáig biztosan maradnak a benzinárak
Nem változik az üzemanyagok ára ezen a héten a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését. A töltőállomások árai között országosan akár 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatunk.

Magyarországot dicséri a The Times
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF), valamint az Európai Unióval folytatott magyar tárgyalásokról közölt cikket a The Times brit konzervatív napilap. A felháborodás zajai visszhangoznak Brüsszeltől Washingtonig, Magyarország - akárcsak A majmok bolygója című film rabszolgái - kimondta a tiltott szót, a nemet - fogalmaz a szerző a lap vélemény oldalán szereplő írásának bevezetőjében.

Továbbra sincs pénzünk vásárolni
A naptárhatástól megtisztított adatok alapján 4,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az év első öt hónapjában és májusban egyaránt - közölte a KSH. Legtöbbet élelmiszerre költünk, míg az üzemanyagra egyre kevesebb jut.
Elszállt álmok
Nem csupán a világ pénzügyi rendszere élte és éli át válságot. Fény derült arra is, hogy napjaink túlzott mértékű fogyasztása fenntarthatatlan, s hogy a demográfiai változások is sürgős feladatokat rónak ránk. Világossá vált: az eddigi életmód fenntarthatatlan. Most jönnek a kiigazítások. Kérdés, hogy egyben megoldások-e.
Az EU és a bankadó
Bár nem kívánt véleményt nyilvánítani a kormány adócsomagjáról Michel Barnier, az unió belső piaci biztosa, közvetetten mégis utalt rá, továbbra sem tartják megfelelő struktúrának a magyar bankadót. A biztos ugyanakkor hozzátette, nincsenek ideológiai ellenvetései a pénzügyi intézmények megadóztatásával szemben.
Ismét kap egy pofont Magyarország?
Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette pénteken Magyarország közepes befektetői adósbesorolását a Moody's Investors Servce, arra a véleményére hivatkozva, hogy az IMF és az EU küldöttségeivel folytatott tárgyalások megállapodás nélküli félbeszakadása miatt megnövekedett a magyar költségvetési és gazdasági kilátásokat övező bizonytalanság. A Standard & Poor's már pénteken meglépte a leminősítést.
Csak idén tízezer céget számoltak fel
Pénteken indították el idei tízezredik felszámolásukat a cégbíróságok. Tavaly szeptember 9-én érte el ezt a 2008-ig, vagyis a válság kitöréséig elképzelhetetlen szintet a bedőlések száma.
500 milliárdot keres az APEH
Az adótartozásokat tartalmazó legfrissebb APEH-lista szerint "első helyen" a 2,1 milliárd forint adóhiányt felhalmozó, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó People Rent Kft. áll - írja a Napi gazdaság pénteki száma.
Függetlenedik Magyarország
Az ország elindult a pénzügyi függetlenség felé - hangsúlyozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) ülésén.
Miért ment el az IMF?
Nem csak a bankadó miatt kellett elhalasztani a hitelszerződésről tartott legutóbbi egyeztetés eredményeinek rögzítését a Nemzetközi Valutaalappal, a költségvetési pályával kapcsolatos bizonytalanságok miatt álltak fel dolgavégezetlenül a felek a tárgyalóasztaltól - mondta Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti irodájának vezetője a Népszabadság csütörtöki számában.
Orbán inkább az unióval tárgyalna a hiányról
A bankadó bevezetése mellett foglalt állást szerdán Berlinben a magyar miniszterelnök és a német kancellár. Orbán hitett tett a 3,8 százalékos hiány betartása mellett, amelyet Merkel különösen fontosnak tart.
IMF-vita: gyors egyezség nem lesz Orbánékkal
Nem valószínű a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kialakult nézeteltérések gyors megoldása - erre következtetnek londoni felzárkózó piaci elemzők a tárgyalások félbemaradása után kiadott IMF-közlemény szövegéből.
Már nem csökkennek tovább az árak
A bérleti díjak stabilizálódtak, többségében a bérlők számára kedveznek most az alkupozíciók, a bezárások mellett több új üzletnyitás történt, valamint a bevásárlóutcák kedveltsége töretlen a kereskedők körében - összegezte 2010 első félévének fontosabb trendjeit Koroknai Szabolcs, a Colliers International kiskereskedelmi üzletágának társigazgatója.
Forint, államadósság: kicsit enyhült a nyomás
Valamelyest enyhült kedden a londoni piacon a magyar államadósság törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusainak díjszabása, amely előző nap erősen megugrott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatott tárgyalások hétvégi félbemaradásának hírére.
Ez a válság vége: veszi a nép az LCD-tévét
Világszerte jelentős mértékű növekedést ért el az elektronikai piac (szórakoztató elektronika, IT, fotó és telekommunikáció) a 2010-es év első negyedévében. A piac 85 százalékát kitevő top tíz termékkategóriából nyolc kategóriának növekedett a forgalma a 2009-es év első negyedévi eredményeihez képest. Hazánkban a nyolc termékcsoportból mindössze csak három tudott növekedni: a mobil-, és okostelefonok, valamint a hordozható számítógépek.
Orbán: csak egy dolgot akar az IMF
A Nemzetközi Valutaalap és Magyarország között létrejött szerződés alapján az egyetlen konkrét elvárás Magyarországgal szemben a 3,8 százalékos költségvetési hiány, ezt az ország be is fogja tartani - közölte Orbán Viktor.
Kormány vs. IMF: bizonytalanság vagy nagy baj?
A nemzetközi hitelezők és Magyarország közötti hitelfelülvizsgálati egyeztetések megszakadása a The Wall Street Journal elemzése szerint azzal a kockázattal jár, hogy a hosszú távú befektetők túl bizonytalannak ítélik a magyar pénzügyi helyzetet a sokoldalú nemzetközi támogatás hiányában, és megkezdhetik a kivonulást az országból. A magyar elemzők inkább a magasabb kockázati felárak és gyengébb forintárfolyam miatt aggódnak.
Tegnap egymilliárdot húztak ki a zsebünkből?
A hétfői árfolyammozgással egymilliárddal nőttek a devizahitelesek törlesztő részletei - állítja a Generali Alapkezelő. Az ország ugyanakkor nincs bajban, "kellő fegyelmezettség mellett képes magát finanszírozni".
Az Auchan után több 10 ezer házat is le kéne bontani
Hazánk harmada beépített árterület - tudta meg a Népszabadság Online vízügyi szakemberektől, akik ezzel reagáltak Illés Zoltán, a vidékfejlesztési minisztérium környezetvédelmi államtitkárának hét végén elhangzott bejelentésére, miszerint keményen fel kell lépni azokkal a szakemberekkel szemben, akik engedélyezték, hogy Miskolc mellett, nagyvízi mederben - árterületen - hipermarket épüljön.
Van, amikor nem kell aggódni az Apeh-postától
Az APEH hétfőn megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, amelyeket először a gazdálkodói szervezetek, majd a magánszemélyek és egyéni vállalkozók is megkapnak, az elektronikus bevallókat kivéve - közölte az adóhatóság.
Megéri várni a tankolással
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból. Ezzel a benzin átlagára 340 forintra, a gázolajé pedig 323 forintra esik.
Az EU és az IMF után: hogyan tovább?
Idén 3,8 százalékos, jövőre pedig 3 százalék alatti magyar költségvetési hiányt szeretne látni Brüsszel - erősítette meg magyar újságíróknak nyilatkozva Matthew Newman, az Európai Bizottság szóvivője a Budapesttel szemben támasztott elvárásokat. Külföldi elemzők szerint a forint romlásával és devizahitelesek helyzetének romlásával is járhat a tárgyalások felfüggesztése.
Itt a kérdés: bankadó, vagy megszorítások?
A kormány ragaszkodik a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn.
Erdőirtás: veszélyben a világ tüdeje
Megjelent a Piac és Profit magazin legújabb száma. A tartalomból: Klímafenyegető favágás - veszélyben a Föld tüdeje; Rés az euróbástyán - 3 évig nyugalom, de azután...; Bármi lehet! - aggodalmak a biztosítói piacon; Követőket keres - interjú a Baumit első emberével; Innovatív túlélők - válságban is előremutató példák. Keresse lapunkat az újságárusoknál!
"Nagyobb megszorítások kellenek"
Olli Rehn, az EB gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa szerint a költségvetési deficit-túllépés jövő évre tervezett korrekciója nagyobb megszorításokat igényel, különösen a kiadások terén. Ugyanakkor elismeréssel szólt a magyar gazdaság teljesítményéről, hogy ismét növekedési pályára állt.
Az IMF szerint 2011 lesz a "nagy feladat"
A kormány tovább folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel, köztük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval is - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, miután a két szervezet küldöttsége szombaton úgy döntött, később tisztázza a kormány és az IMF/EU közötti nézeteltéréseket. Egy biztos, a szervezetek nem engednek a hiánycélokból és hiányolják a kormány terveinek kidolgozottságát.
Bajban a Fidesz: beszólt az IMF és az EU
Nem enged a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió az idei és jövő évi magyar költségvetési hiánycélból, pedig a kormány lazítani szeretett volna ezeken - írta péntek késő éjjel az index.hu, több meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Kiszámolták: ennyit keres a magyar
A bruttó átlagkeresetek 2010 első öt hónapjában 3,4%-kal, a nettó átlagkeresetek 10%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte pénteken a KSH.
Zűrzavar a 4-es metró körül
"Semmiféle döntés nem született a 4-es metró Baross tér és Bosnyák tér közötti második szakaszának állami támogatásáról"- értesült a hvg.hu a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből, melyben a tárca ugyanakkor kifejti, az önkormányzati választások után mérlegelni kell majd, hogy nem hasznosulhatnának-e jobban a metróépítésre szánt források.
Íme, az állami cégek új vezetőinek listája!
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB), a kormányprogramban meghatározott hatékony és takarékos működés céljából 25 tulajdonosi joggyakorlása alatt álló cég vezetését a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény megfelelő rendelkezése alapján átalakította - közölte az állami pénzintézet szerdán.
Válság: most jön az igazi csapás?
Míg tavaly az ingatlanpiac és az autóipar küzdött a legsúlyosabb problémákkal, jelenleg a kkv-szektor a legveszélyeztetettebb - állítják az IFUA Horváth & Partners szakemberei, akik szerint azért alakulhatott így a helyzet, mert a piac lelassult, a tőkebevonás nehezebb, ráadásul az adózási oldalról tervezett könnyítések hatása is csak később jelentkezik. Éppen ezért amíg 2010 az Egyesült Államokban „kilábalás éve", addig Magyarországról ez nem mondható el.
Már a külföldieknek sem vonzó Magyarország
2009-ben jelentősen csökkent a külföldi munkavállalók száma Magyarországon az előző évi adatokhoz képest - olvasható a Napi Gazdaságban. A nem uniós szomszédos országok esetében ez a csökkenés 51%-ra tehető.
Már a könyvelők is bizakodnak...
A gazdasági világválság kezdete óta, első alkalommal vélik úgy a pénzügyi szakemberek, hogy a gazdaság határozottan fellendülőben van, áll a világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) 2010. második negyedéves Globális Gazdasági Kondíciók c. tanulmányában. A tanulmány alapjául 2200 professzionális könyvelő válasza szolgált világszerte.
Saját tagállamait fenyegeti az EU
A tagállamok pénzügyminisztereinek hétfői megállapodása értelmében a jövőben kemény szankciókra számíthat az az ország, amelyik nem kezeli megfelelően költségvetési hiányát.
Idén csak vesztettek a tőzsdén, mégis bizakodóak
Egy kínai részvénypiaci kisbefektetők körében végzett felmérés szerint az első félévben az emberek háromnegyede vesztett a tőzsdén, de többségük mégis bizakodó - adta közre az eredmény ismertetője, a Shanghai Securities News.
Hét újabb javaslat a kormány előtt
A Magyar Szállodaszövetség hét pontban sorolta fel azokat a szükséges, rövid távon meghozandó kormányzati intézkedéseket, amelyekkel újra növekedési pályára állhat az ágazat.
Hová lapozunk?
A felgyorsult híráramlás vajon megpecsételi a nyomtatott lapok sorsát? Minden gond ellenére lassú az áttérés a lapozásról a klikkelésre, a papírlapról az érintőképernyőre.
Monte Carlo és St-Tropez fényűzése épül a szomszédban
Várhatóan év végéig megkezdődik összesen 13 szálloda és 56 luxusvilla építése a Dubrovnikhoz közeli Doli településen, ahol Monte Carlo, Saint Tropez és Abu Dhabi fényűző körülményeit kívánják egyesíteni egy 5 ezer hektáros területen - adta közre hírlevelében a Horvát Idegenforgalmi Közösség.
Visszavágnának a tsz-tagok: 34 millió járna nekik fejenként
Egymillió magyar szövetkezeti paraszt nevében 34 ezer milliárd forint kárpótlást követel néhány hajdani segesdi tsz-tag a magyar államtól; az Országgyűlés és az államfő után nemzetközi fórumhoz fordulnak - írta szombati számában a Somogyi Hírlap.
Új vezérek az MFB-s cégek élén
A tulajdonosi joggyakorlása alatt álló újabb tizenegy cég élére nevezett ki új vezetőt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. Az MFB a társaságok igazgatóságait megszüntette, tagjait visszahívta - összesen több mint harminc igazgatósági tagság szűnt meg véglegesen -, az igazgatóság jogkörét mostantól mindenhol egyetlen felelős vezető - vezérigazgató, illetve ügyvezető - gyakorolja.
A VB a kkv-kra is jó hatással van
A világbajnokság fellendülést hozhat a munkahelyeken hangulat és elkötelezettség tekintetében, főleg azokon a munkahelyeken, ahol a munkavégzést a kivetítők köré tudják szervezni - véli Luis Casado, az IPG LaserJet és nagyvállalati megoldásokért felelős EMEA-régióbeli marketingigazgatója.