Gazdaság
Idén is szárnyalhat az ipar
Tovább folytatódhat az ipari termelés bővülése elemzők szerint, a Takarékbank elemzője közel 7 százalékos, míg az Erste Banké 6 százalékos növekedésre számít. Még mindig az autóipar húzza az országot.
A család a 21. században is versenyképes
A világ legrégebbi gyógyszergyártó cége, a Merck többségi tulajdona immár 12 generáció óta az alapító család kezében van, és a világot behálózó Auchan áruházakat is egy család irányítja. A többgenerációs családi vállalatok látszólag mind egy-egy sikertörténet, ám számtalan speciális nehézséggel kell megküzdeniük. A családi konfliktusok, a generációváltás nehézségei, az utódok könnyelmű életmódja vagy az üzleti világban rosszul mozgó örökös könnyen veszélybe sodorhatja a vállalatot.
Idén is lendületben lehet a gazdaság
Akár 3,2 százalékkal is bővülhet a GDP, ha beindul a lakosság fogyasztása. Azonban a vasárnapi nyitva tartás és a brókerbotrányok visszafoghatják a költekező kedvet és akkor bizony a növekedés is jóval kisebb lehet.
Újra lehet kalandozni vidéken
Immár ötödik évébe lépett a Vidék Kaland, az AGRYA nagy sikerű, EU díjnyertes kommunikációs programja. A múlt évihez hasonlóan városi fiatalok töltenek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként. A Földművelésügyi Minisztérium a programot idén is 6 millió forinttal támogatja. Az érdeklők 2015. április 17-ig pályázhatnak.
A gyenge euró annyira nem jó a németeknek
Mint minden ország esetében - az export a német gazdaság számára is igen fontos. Éppen ezért gazdasági szakemberek tanulmányt készítettek a lehetőségekről, statisztikai adatokat megvizsgálva. Ebből az derült ki, hogy a gyenge euró csak kismértékben emeli az exportot, viszont a német exportnak más erősségei vannak, amelyeket közép- és hosszútávon kihasználhat.
Már a nyugdíjrendszer is nyugdíjas
Aki száz évvel ezelőtt „nyugdíjba” akart vonulni, annak saját magának kellett gondoskodnia az elegendő nyugdíjcélú megtakarításról. A 21. században születettek hasonló kihívással néznek szembe.
A Beva kártalanítja a Quaestor fiktív kötvényeseit
Kártalanítja a Quaestor Értékpapír Zrt. fiktív kötvénnyel rendelkező befektetőit a Befektető-védelmi Alap, a Beva igazgatósága a jegybank kezdeményezésére pénteki ülésén döntött erről - közölte a Beva.
Jönnek a szakgimnáziumok
A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára közölte, hogy a 2016/17-es tanévtől a szakközépiskolák szakgimnáziumokká alakulnak. Az intézményekben az érettségivel szakmát, plusz egy éves képzéssel pedig technikusi minősítést is szereznek majd a diákok.
Az országban nem, de a cégükben bíznak a vezetők
Enyhén emelkedett, de továbbra is alatta van a választások előtt mért értéknek az IBS – Nemzetközi Üzleti Főiskola és a Policy Agenda által készített KKV Konjunktúra Index értéke. A felmérés szerint a magyar cégvezetőknek a gazdaság fejlődésébe vetett bizalma minimálisan erősödött, de az optimistább hangulatot az adja legfőképpen, hogy újra hinni kezdtek a saját vállalkozásuk növekedésében.
Tipikus hibák az adóbevallásokban
Március végéig mintegy 800 ezer adózó nyújtotta be személyijövedelemadó-bevallását, emellett több mint 375 ezer adózó kérte a NAV közreműködését a bevallás elkészítésében. A beérkezett bevallások nagy részét már feldolgozta a hivatal, ám mintegy 10 százalék javításra szorul.
Egyre jobban megnézzük, mit veszünk
Európában egyre inkább előtérbe kerül a közösségi fogyasztás és a használt tárgyak adásvétele. Az európai válaszadók csaknem 30 százaléka, míg a magyarok 37 százaléka a korábbinál gyakrabban vásárol használt árucikket.
Új generáció: gond lesz?
Megjelent a Piac & Profit áprilisi száma. Az innovatív üzletemberek szórakoztató magazinjában többek között olvashat patinás márkákról és híressé vált családi vállalatokról. A címlapsztoriból kiderül: miért lehet veszélyes a magyar gazdaság számára, hogy a hazai családi vállalatok hullámszerű generációváltás előtt állnak.
Meddig tart még a görögök pénze?
Meddig tart még a görögök pénze? - úgy látszik, ez az a kérdés, amelyben maguk a görög kormánytagok sem biztosak. Jó példa erre a napokban megtörtént eset: a belügyminiszter azt mondta, hogy már a következő hiteltörlesztést sem fogja tudni kifizetni, majd ezt gyorsan cáfolták.
A lottónyertesnek nem kell tartania a vagyonosodási vizsgálattól
Manapság egyre többször hangzik fel a sóhaj: bárcsak ötösöm lenne a lottón! Aztán ha valakinek kihúzzák a számait – jön a motoszkáló gondolat – vajon kell-e utána adót, járulékot fizetni?
Brókerbotrány: megijedtek a vállalkozók
Az elmúlt hetekben inkább arról beszélt a média, hogy az ellenzék és a kormány, hogyan küzd meg egymással ebben a kérdésben. Ugyanakkor van egy sokkal messzebb mutató aspektusa is a kérdésnek, ez pedig a magyar bankrendszerbe vetett bizalom.
Megint változik a szocpol
A legfeljebb 350 ezer forintos négyzetméterárú, legalább komfortos használt lakás vásárlásához, továbbá a meglévő használt lakás bővítéséhez is jár július 1-jétől a családok otthonteremtési kedvezménye, korábbi nevén a szocpol támogatás - olvasható a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletben.
Új erőre kap a lízingpiac
A lízingpiac évek óta tartó visszaesése egy ideje megállni látszik a szakértők véleménye és az azt alátámasztó statisztikai adatok szerint is. A kedvező tendenciát optimista várakozások szerint a gazdaság élénkülése, a járműpiac bővülése és a kkv-szektor fejlődése tarthatja fenn. Utóbbiban fontos szerepet játszanak a jegybanki és az eximbankos hitelprogramok is, miután tavaly mindkét konstrukció kibővült a lízingfinanszírozással.
Kirobbanó formában a gazdaság
Az üzleti szereplők nagyobb hányada februárhoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számolt be, immár huszadik hónapja tart a bővülés, a foglalkoztatásban 1995 óta nem mértek ilyen jó adatot.
Hogyan jelenjünk meg az állásinterjún?
Amikor álláskeresés témában kutatunk hasznos cikkek után, legtöbbször a tökéletes önéletrajzról, motivációs levélről vagy éppen az interjún feltett leggyakoribb kérdésekről találunk beszámolókat. Pedig az interjú sikerének van még egy fontos komponense: mi mindent teszünk, vagy nem teszünk az interjú előtt?
Már nemcsak a közmunka húzza a foglalkoztatást
Folytatódhatnak a kedvező folyamatok a munkaerőpiacon az elemzők szerint, így idén az átlagos munkanélküliségi ráta az Erste és a Takarékbank szerint egyaránt 7,4 százalékra csökkenhet, a K&H pedig 7 százalék körüli mutatót vár.
Sötétebben látjuk a jövőt
A fogyasztói várakozások mérséklődését hozta várható anyagi helyzetének kilátásairól alkotott véleménye. A decemberinél kevesebben számítanak a munkanélküliek számának, valamint a fogyasztói árak emelkedésére.
Rákaptunk a nyugdíjbiztosításra
A tavaly év elejétől elérhető adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a magyarok hajlandósága az öngondoskodásra, komoly lendületet kaptak a hosszú távú megtakarítások.
Se adókedvezmény, se ellátás nem jár a közmunkával
A jelenlegi törvény szerint a közfoglalkoztatott jogilag nem álláskereső, ezért a Munkahelyvédelmi Akcióterv által biztosított adókedvezmény nem jár utána. Ráadásul a közfoglalkoztatási időszak lejárta után hónapokon át nem juthat szociális ellátáshoz. Az ombudsman ezért a törvény pontosítását szorgalmazza.
Nem lettünk bizakodóbbak
Márciusban lényegében stagnált a GKI-Erste konjunktúra-index értéke. Miközben 2014 októbere óta jellemzően kis lépésekkel, de folyamatos a romlás, az index szintje továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz.
Két százalék alá vágta Matolcsy az alapkamatot
Tizenöt bázisponttal 1,95 százalékra, újabb történelmi mélypontra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden.
A Kínából származó játék jó eséllyel lehet veszélyes
Az Európai Bizottság szerint 2014-ben a játékoktól kezdve a gépjárművekig összesen csaknem 2500, az uniós fogyasztókra nézve veszélyes terméket vontak ki az uniós piaci forgalomból, illetve utasították el behozatalukat. A legnagyobb részük játék volt és többségük Kínából származott.
Lassuló növekedést prognosztizál a GKI
Nem változtatott idei növekedési előrejelzésén a GKI Gazdaságkutató Zrt.: a tavalyinál lassabb, 2 százalékos bruttó hazai termék (GDP) növekedést vár, és azzal számol, hogy a hitelminősítők fokozatosan felminősítik Magyarországot.
Mire költünk el 1200 milliárdot?
A következő uniós programozási időszakban a közlekedésfejlesztésre fordítható 1200 milliárd forint több mint egynegyedét a városi és elővárosi tömegközlekedés, fennmaradó részét pedig a transzeurópai közlekedési hálózat magyarországi elemeinek közvetlen vagy közvetett fejlesztésére fordítja a kormány.
Tudta a kormány, hogy utálni fogjuk a vasárnapi boltzárat
Az NGM fiókjainak mélyéről mégis előkerült egy felmérés a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban, és bizony a lakosság többsége már 2011-ben sem támogatta a kormány ötletét. Szakértők szerint a fogyasztók mellett a munkavállalók is rosszul járnak, kevesebb lesz a fizetés és dolgozókat küldhetnek el. A legnagyobb veszély a kismamák és a diákok állását fenyegeti.
Jobban nőhet a gazdaság és az államadósság
A gazdaság növekedési üteme 2015-ben is 3 százalék felett maradhat, amit jövőre egy mérsékeltebb év követhet. A gazdasági teljesítményt idén elsősorban a fogyasztás, jövőre újból az export vezérelheti.
Saját forrásból fejlesztenek a vállalatok
Továbbra is várat magára a beruházások élénkülése, idén a hazai vállalatoknak már fele sem tervez fejleszteni. Aki igen, az a beruházás célját tekintve elsősorban technológiafejlesztésben gondolkodik, a finanszírozási lehetőségek közül pedig hitelfelvétel helyett inkább a vállalat belső forrásaira támaszkodik.
Mennyivel lesz idén több a borítékban?
Januárban is emelkedtek a bérek, a szakemberek szerint a munkaerő-állomány szűkülése, a közmunkaprogram és a külföldi elvándorlás miatt, arra ösztönzi a cégeket, hogy a megfelelő szakemberek megtartása érdekében növeljék a béreket.
Vasárnapi zárva tartás: tudták, hogy nem éri meg
Úgy tűnik, mégis készült hatástanulmány a vasárnapi zárva tartás kapcsán. Igaz, nem most, hanem 2011-ben. A kormány által akkor megrendelt elemzés 10.000 ember munkájának elvesztését és 50 milliárdos költségvetési bevétel kiesést prognosztizált.
A kkv-k húzzák a növekedést
A kelet-közép európai tartós gazdasági növekedés húzza maga után a régió dél-keleti szomszédait. Közép- és Dél-Kelet-Európa kilenc vizsgált országa – köztük Magyarország – a gyenge euró és az olcsó kőolaj legfőbb haszonélvezője. Gond a kiszámíthatatlan szabályozással és bürokráciával van.
Könnyes búcsú az adóbevallástól?
Két év múlva már a Nemzeti- Adó és Vámhivatal (NAV) készítheti el a személyi jövedelemadó (szja) bevallásokat – írja az Origo egy birtokába került dokumentum alapján, amelyet a nemzetgazdasági tárca készített az adózás tervezett új rendjéről. A minisztérium a portálnak megerősítette, hogy dolgoznak egy ilyen anyagon.
Befékeztek a gazdasági reformok
Magyarországon nem sikerült érdemben javítani az üzleti környezetet az elmúlt években. A BusinessEurope szerint jobb adórendszerre, átlátható közbeszerzésre, a versenyt támogató szabályozásra lenne szükség, de ezek közül egyikben sem léptünk előre.
Kifogyott a szusz az építőiparból
Az építőipari termelés növekedésének további lassulására számítanak a szakértők, akik szerint erre mutat az új szerződések volumenének hónapok óta tartó csökkenése. Az elemzők többsége 5 százalék körüli növekedést vár.
Dúl a vihar Paks körül
Leállította az Európai Unió a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött 12 milliárd eurós megállapodás végrehajtását - jelentette csütörtök este a Financial Times című brit üzleti lap. A kormányszóvivő cáfolta az értesülést, Lázár János szerint azonban vannak uniós aggályok, de folyamatos az egyeztetés.
Lendületben az online fizetés
Az internetet 2014-ben vásárlás céljából is használó magyar lakosság közel 85 százaléka használja bankkártyát hagyományos bolti vásárlásai során, 48% pedig már a világhálón is fizet kártyával.
Augusztusig nem várható áremelkedés
Az ING, az Erste, és a TakarékBank elemzői szerint augusztusig, vagy akár szeptemberig negatív tartományban maradhat az infláció, bár az ING szakértője szerint addig lehet egy-két hónap, amikor kissé emelkednek majd az árak.
Hogyan lehet söralátéten adót bevallani? Válaszol a NAV
A személyijövedelemadó-bevallás legegyszerűbb módja az adónyilatkozat, amit „söralátét-bevallásként” is emlegetnek. Ezt – egyebek mellett – akkor lehet választani, ha a munkáltató által levont adó, adóelőleg, és a fizetendő adó különbözete nem több ezer forintnál.
Fellendülést hozhat az alacsony olajár
A nagy gazdasági visszaesések idején mindig a világ GDP-jének 4 százaléka fölött volt az olajszámla, így volt ez 2008 és 2014 között is. Mostanra viszont 2 százalékra csökkent a mutató, ami, ha így marad, jelentős növekedési stimulust adhat a világgazdaságnak.
Kettő helyett hetven százalék bízik a növekedésben
A magyar pénzügyi vezetők körében tovább nőtt a gazdasági növekedéssel kapcsolatos optimizmus, saját cégük kilátásait viszont pesszimistábban látják, mint a régió más országaiban működő cégek pénzügyi igazgatói. A hazai vállalatok számára összességében pedig még mindig a gyorsan változó jogi és adózási környezet jelenti a legnagyobb kihívást.
Nincs buborék, ami kipukkanhatna
Növekszik a világ gazdasága és egyhamar nem is fog leállni, de a folyamat nem egységes. Egyelőre az USA húzza a világot, miközben Kína felemelkedése még csak most kezdődik és Európa csak vergődik.
Jók az előjelek az idei növekedésre
A K&H Bank vezető elemzője és az Erste Bank elemzői 2,5, az ING szakértője 2,8 százalék körüli bruttó hazai termék (GDP) növekedést vár idén, a tavalyi adatokkal kapcsolatban pedig kiemelték: elsősorban a beruházások, az ipar és a szolgáltatások húzták a bővülést.
Idén is nehéz lesz az orosz piacon működni
A magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban érintett magyar vállalatok többsége úgy érzékeli, hogy 2015-ben is nehéz lesz az orosz piacon eredményesen tevékenykedni, ezért az egyik legfontosabb feladat az új orosz lehetőségek feltérképezése és ezekhez a finanszírozás megteremtése - mondta Tóth Imre, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-orosz tagozatának tiszteletbeli elnöke azt követően, hogy konzultáltak az embargó hatásáról, a várható helyzetről.
Főenergetikusi találkozó atomenergia nélkül
A 2015. február 25-27. között Visegrádon tartott XXII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum a résztvevőktől érkező visszajelzések alapján elérte célját, nevezetesen azt, hogy olyan fórumot biztosítson a hatóság, a szakma, az önkormányzatok és nem utolsósorban a diákság részére, ahol az energiáról és az innovációról portfólióban beszélünk és konstruktívan gondolkozunk együtt.
Már nem csak a túlélésre futja a magyaroknak
Jelentősen bővült a kiskereskedelmi forgalom januárban, ami a háztartások rendelkezésre álló jövedelmének növekedését elemzők szerint. Az adatokból látszik, hogy a magyarok már nem csak arra költenek, amire feltétlenül szükségük van.