Gazdaság


Jó adatok a magyar gazdaságtól

Jó adatok a magyar gazdaságtól 

A bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nőtt 2010 negyedik negyedévében a harmadik negyedévhez képest, míg az egész évet nézve a gazdaság teljesítménye 1,2 százalékkal haladta meg az előző évit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az Ecostattal közös gyorsbecslése alapján.
Reformcsomag márciusban: még vitatkoz(hat)nak a kormányban

Reformcsomag márciusban: még vitatkoz(hat)nak a kormányban 

A még folytatódó egyeztetések, viták jele lehet, hogy a magyar kormányfő a piac által feltételezett február helyett márciusra helyezte kilátásba a költségvetés-szerkezeti reformcsomag részleteinek bejelentését - mondták Orbán Viktor hétfői parlamenti beszédét kommentálva londoni felzárkózó piaci elemzők.

"Kis csalódásként" értékelték az Orbán-beszédet 

Minimális csalódásként értékelték az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők, hogy Orbán Viktor hétfői parlamenti felszólalásában nem hangzottak el új információk a gazdasági reformtervekről, és hogy ezek bejelentésére márciusig várni kell. A forint azonban nem reagált érdemben a beszédre.
Orbán: ezt nem fogadjuk el!

Orbán: ezt nem fogadjuk el! 

Senkinek, így a magánszférában dolgozóknak sem csökkenhet a fizetése az arányos, egykulcsos adórendszer bevezetésével - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben napirend előtt.

11 millió munkahelyenként: az LMP sokkalja a támogatást 

Az LMP szerint az Orbán-kormány jóval több közpénzt ad az Audinak, mint ígérte; a párt közleményében azt is hangsúlyozta, hogy az Audi gyár bővítésének kiemelt beruházássá nyilvánítása a korrupció veszélyét is növeli.
Még az Apehtől elvesznek 13 milliárdot

Még az Apehtől elvesznek 13 milliárdot 

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent a kormányhatározat a korábban bejelentett, 250 milliárd forintos stabilitási tartalékról. A határozat tételesen megszabja, pontosan melyik minisztériumnak, hivatalnak, hatóságnak, állami alapnak mekkora összeget kell zárolnia - ismerteti a szombati Népszava.
Jöhet a spekuláns-adó?

Jöhet a spekuláns-adó? 

A jelenlegi gazdasági helyzet, a megszorító intézkedések és a bankok megmentése súlyosan érintette a költségvetéseket és a finanszírozás új forrásainak keresésére ösztönzött uniós szinten. Egyúttal a pénzügyi válság alkalmat adott a baloldalnak arra, hogy elővegye a pénzügyi spekuláció megadóztatásának régi tervét. szefoglalójában az Euractiv.hu.
Több állás, több munkanélküli

Több állás, több munkanélküli 

37 ezer új,  28 ezer betöltetlenül maradt, szabad álláshely - két jellemző szám a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb munkaerő-piaci adataiból. 
Ha a magyarokon múlik, nem lesz államcsőd

Ha a magyarokon múlik, nem lesz államcsőd 

A magyarok mintegy fele hajlandó lenne anyagilag is hozzájárulni az államadósság csökkentéséhez - közölte a Nézőpont Intézet szerdán közvélemény-kutatásának megállapítását.
Fizetés: kit érhet meglepetés?

Fizetés: kit érhet meglepetés? 

A napokban kapjuk meg az első olyan fizetést, melyet már az új, egykulcsos szja alapján számoltak ki. A legjobban a jól kereső, többgyermekes családok járnak, az alacsony keresetű gyermektelenektől eltűnhet pár ezer forint.

5000 dollár kilója és az oroszok újra adnak el belőle... 

Csaknem  kilenc év szünet után Oroszország ismét exportál kaviárt az Európai Unióba: az orosz halászati hatóság 150 kilogramm fekete kaviár kivitelét engedélyezte. Az induló mennyiség csak jelképesnek tekinthető a világ 350 tonna körüli éves fogyasztásával összevetve.

Sok minden eldől februárban 

A magyar gazdaság megítélése és a pénzügyi folyamatok alakulása szempontjából döntő jelentősége lesz annak, hogy mennyire lesz hiteles a 3 százalék alatti államháztartási hiány középtávú fenntarthatósága, amely nagymértékben függ a kormány februárban meghirdetendő 600-800 milliárd forintos intézkedési csomagjától - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében.

Ismét kritizál az MSZP 

Az MSZP szerint az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével a munkavállalók zöme rosszul járt, ráadásul az nem tölti be funkcióját, nem fogja élénkíteni gazdaságot, növelni a fogyasztást.

Orbán: ebben az évtizedben biztos nem lesz eurónk 

"A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni" Magyarország csatlakozását az eurózónához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Visszavágott a kormány az IMF-nek 

Szokatlanul éles hangvételű közleményben reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium az IMF csütörtöki országjelentésére, melyben számos adat nem egyezett a kormány által prognosztizáltakkal.

"Nem lesz nyugdíjcsökkenés!" 

A nyugdíjak értékét megőrizzük, nyugdíjcsökkenésről szó sem lehet - jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján újságírói felvetésre.

Játék a nyugdíjakkal 

Megjelent a Piac és Profit Magazin december-januári száma. A tartalomból: Kirakós játék a jövővel - az öngondoskodásról; Vízháborúk évszázada? - az édesvízkészletekről; Közös utak Európában - a Duna-stratégiáról; Aranybefektetői tízparancsolat - az aranyról; Adhatom a szokásosat? - az e-kereskedelemről. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő elektronikus kiadványunkra!

IMF: jónak tűnik a magyar terv, de kérdésesek a részletek  

Az IMF budapesti képviseletének vezetője biztatónak látja a 660 milliárd forint megtakarítását célzó terveket, de szeretné jobban megismerni a részleteket.

Nem meglepetés: Magyarország "mérsékelt innovátor" 

Az innováció területén nem tudta behozni fő nemzetközi versenytársaival szembeni lemaradását az Európai Unió, továbbra is elmaradt az Egyesült Államok és Japán teljesítményétől - derül ki az úgynevezett innovációs eredménytáblából, amelyet az Európai Bizottság adott ki kedden.

Selmeczi elégedett 

Selmeczi Gabriella szerint óriási siker, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 96,8 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert.

A tavalyi év az árak növekedéséről szólt 

A globális bérlői piac a 2009-es csökkenés után pozitív bérleti díj növekedéssel visszatérni látszik 2010-ben - derül ki a Cushman & Wakefield legfrissebb kutatásából.

Már mindenki a növekedésről beszél 

Bizakodó hangnemben ért véget vasárnap a 41. davosi Világgazdasági Fórum, a találkozó elnökei növekvő világgazdaságra, ám némi volatilitásra számítanak.

Ha Portugália bedől, Magyarországra nehéz időszak vár 

Az euróövezet várhatóan gyengülő gazdasági aktivitása miatt "vegyesek" a közép-kelet-európai térség növekedési kilátásai, és főleg Magyarország és Csehország szenvedheti meg a valutauniós növekedés esetleges megtorpanását - áll londoni felzárkózó piaci elemzők helyzetértékelésében.

Nincs miért aggódnunk az euró miatt? 

A davosi Világgazdasági Fórum egyik szekciójában szombaton Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter azt mondta, hogy szerinte már nem éri újabb nagy sokk az euróövezetet, az euró a továbbiakban stabil marad.

Változik a világ: nincs már 3,99 eurós póló 

A világ műhelye átalakulóban van... Kína műhelyévé. A párizsi Le Monde a kínai textil- és konfekcióipar helyzetének alakulásából vonta le a minap ezt a következtetést a január közepén megtartott Hongkong Fair Fashion Week alkalmából megfigyelt fejleményekből.

EVA: menjünk vagy maradjunk? 

Sokan feltették a kérdést maguknak és az RSM DTM adótanácsadó munkatársainak, hogy az év vége közeledtével és az új 2011-es adóváltozások után is megéri-e még az evaalanyiság. A cég egy kalkulátort készített: ha Ön evás és pontosan számol, és úgy tűnik, nem éri meg, bármikor kiléphet...

Sok-sok milliárd sorsa dől el februárban 

A kormány február 16-án tárgyalja első olvasatban a Növekedési és Stabilitási Programot, amelynek a ciklus végére kell biztosítania a 600-650 milliárd forintos megtakarítást.

4,5 millió embertől vár adót az adóhatóság 

Az idén 4,5 millió szja-bevallást vár a magánszemélyektől az adóhatóság, a bevallási határidők nem változtak - ismertette Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese.

Néhány bank szebben néz ki, de a kilátások nem rózsásak... 

Magyar bankok kockázati osztályzatait erősítette meg szerdán a Fitch Ratings, közölve egyben, hogy a magyar bankszektor egészének teljesítményére továbbra is negatív kilátást tart érvényben.

Nagyon nem tetszik Matolcsyéknak a kamatemelés 

Szakmailag semmi sem indokolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) újabb kamatemelését. A kormány szerint a 2010-es 4,9 százalékos helyett 2011-ben 3-3,5 százalékos infláció várható, tehát a pénzromlás csökkenő trendpályán mozog. - állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Befagyott ingatlanpiac: aki bajban van, nagyot enged  

Tavaly már megjelentek, idén várhatóan még nagyobb arányban lesznek jelen az ingatlanpiacon a kényszerértékesítők. Országos szinten a teljes tranzakciószám 10 százalékát teszik ki azok az eladások, ahol a tulajdonos fizetési nehézség miatt kénytelen megválni ingatlanától. Az Otthon Centrum felmérése szerint ez a jelenség leginkább a budapesti agglomerációban és az ország nyugati megyéiben figyelhető meg. Az olcsó lakások piacra kerülésével megjelentek a befektetési céllal vásárló vevők, akik jellemzően ár alapján döntenek egy-egy ingatlan megvásárlásakor.

Hogyan keres munkát a magyar? 

Többen keresnek állást, mint egy éve, a legtöbb álláskereső először az ismerősökhöz fordul, az internet inkább a fiatalok körében elsődleges - derül ki a Workania.hu internetes állásportál 2010 novemberében végzett reprezentatív felméréséből..

Kik lesznek a válság nyertesei? 

A világgazdaság növekedése az idén némileg lassul, s egyre nyilvánvalóbb, hogy a válság nyertesei a fejlődő országok lesznek. Ez abban is tetten érhető, hogy mindinkább zárul az olló a fejlett és a fejlődő országok között, már ami a kockázati megítéléseket illeti.

Infláció ellen küzd a jegybank 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal, 6 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfőn, ami egybecseng az elemzők többségének várakozásával. A forint a kamatemelésre átmenetileg erősödni kezdett, majd korrigált.

2011: lassan gyorsuló gazdaság, aggódó befektetők 

A tavaly is "szerény" magyar gazdasági növekedés ebben az évben csak "marginális" mértékben gyorsul tovább - véli a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely azonban "bizalomgyengítőnek" minősítette magyar kormány egyes intézkedéseit, köztük a nyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatos lépéseket.

USA: újabb négy bank ment csődbe 

Egy nagyobb és három kisebb bank vált a múlt héten fizetésképtelenné az Egyesült Államokban, jelezvén, hogy a gyengébb tőkeerejű bankok számára még nem ért véget a pénzügyi válság.

Egyre többen látják a fényt az alagút végén 

2011 januárjában az üzleti bizalmi index emelkedett, a fogyasztói viszont csökkent, összességében pedig 2006 elején volt utoljára ilyen magas a GKI (szezonális hatásoktól megtisztított) konjunktúraindexének értéke - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint. A 2009 tavaszi mélypont óta az üzleti várakozások szinte töretlenül törnek felfelé, a fogyasztóké viszont a választások előtt különösen gyors javulás után immár második hónapja csökken, bár továbbra is igen kedvező.

Komoly vitákkal kezdődik a magyar elnökség 

Orbán a soros magyar EU-elnökség munkaprogramját ismertette, míg a képviselők leginkább a médiatörvénnyel vannak elfoglalva az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén.

Galambok a Monetáris Tanácsban: a devizahiteleseknek fájna 

Jelentős negatív kockázattal járna - "paradox módon" főleg a kormány által megsegíteni szándékozott devizahitelesekre -, ha a magyar monetáris tanácsi tagok kinevezési rendjének tervezett módosítása nyomán az MNB alapállása enyhébbé válna - áll londoni felzárkózó piaci elemzők helyzetértékelésében.

Nem teszi ki 2010-et a büszkeségfalra az építőipar 

2010-ben 3822 építőipari vállalkozás ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást, ez 14,5 százalékkal több, mint az előző esztendőben. Emellett 2010-et 2009-cel összevetve nőtt a végelszámolások, végrehajtások és az új cégalapítások száma is - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. Az viszont örömhír, hogy az év utolsó hónapjait összehasonlítva az eljárások számai csökkentek.

Újabb rekordot hoz a hét 

Emeli bruttó 3 és 5 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel újabb történelmi csúcsra nőnek az árak Magyarországon.

"Nem kellett volna megmenteni Görögországot" 

Görögországban az államadósság átütemezésével kellene kezelni a pénzügyi válságot a szlovák pénzügyminiszter szerint. Ivan Miklos szerint a görög válság enyhítésére összeállított nemzetközi hitelcsomag "végzetes hiba" volt.

Magyarország-csőd: 23 százalékra csökkent a kockázat 

Jelentősen javult a londoni piacon a magyar államadósság-törlesztés kockázati megítélése a kereskedési hét zárására, követve az euróövezeti perifériával kapcsolatos, érzékelhetően javuló hangulatot.

"Mindenáron meg kell védeni az eurót" 

Európa minden lehetséges eszközzel megvédi az eurót, de a közös valuta rendbetételéhez a jelenleginél mélyebb pénzügyi integráció szükséges - mondta csütörtökön Londonban idézett nyilatkozatában a francia miniszterelnök.

12 tipp, hogy igénybe vehesse adókedvezményét! 

A január fontos időszak a munkáltatók és a munkavállalók számára egyaránt, hiszen jellemzően ekkor nyilatkoznak a munkavállalók az adóelőleg megállapításánál figyelembe vehető körülményekről.

Orbán: február 15-ig sok minden kiderül 

A kormány a nemzetgazdasági miniszter előterjesztése alapján február 15-ig megvitatja a nyugdíjrendszert, a munkanélküli segély csökkentését, a gyógyszertámogatásokat és a költséges tömegközlekedési rendszer reformját - mondta Orbán Viktor a Dow Jones hírügynökségnek és a The Wall Street Journalnak adott interjúban.

Tavasszal aggódhatunk csak igazán? 

Az euróövezeti adósságválság újabb hulláma fenyeget tavasszal, amikor ezúttal két nagy tagállam, Spanyolország és Olaszország több százmilliárd eurós finanszírozási igényeiről kell gondoskodni - áll londoni pénzügyi elemzők előrejelzésében, amely szerint ebbe akár az euróövezet egésze is beleroppanhat.

Orbáni garancia: ezek az adók el fognak tűnni! 

Orbán Viktor arról biztosította szerdán Budapesten a norvég miniszterelnököt, hogy a magyar krízisadók, amelyek norvég cégeket is érintenek, átmeneti jellegűek a magyar gazdaságban. A magyar kormányfő erről a Jens Stoltenberggel folytatott tárgyalás után számolt be.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Cégblog

Bővül az összefogás – cél az elérhető legmagasabb szintű képesítés a biztosítási szakmában

Bővül az összefogás – cél az elérhető legmagasabb szintű képesítés a biztosítási szakmában 

A piac egyik meghatározó szereplője, a SIGNAL IDUNA Biztosító is stratégiai megállapodást kötött a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségével.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo