Szijjártó elárulta, melyik országtól kap gyógyszereket Magyarország

Magyarország azon országok között van, amelyeknek Japán ingyenesen biztosít a koronavírus kezelésében eredményesnek mutatkozó gyógyszert - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében.

A politikus telefonon egyeztetett Tosimicu Motegi japán külügyminiszterrel, aki gratulált a járvány magyarországi kezeléséhez. Szijjártó köszönetet mondott japán kollégájának, amiért Magyarország azon harminc ország közé kerülhetett, amelyeknek Japán ingyenesen ad - a koronavírusos betegek kezelésében kifejezetten kedvező eredményeket mutató - Avigan nevű gyógyszerből.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A külügyminiszter közölte: 12 200 ilyen tablettát kap Magyarország, ez száz beteg kezelésére elegendő. A Magyarországnak szánt gyógyszereket már legyártották, most a szállítás előkészítése zajlik. Hozzátette: jó hír, hogy Japán nyitott arra, hogy a jövőben kutatási együttműködés jöjjön létre ebben a kérdésben ottani és magyar szakemberek között.

Jöhetnek a japán üzletemberek

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy 170 japán vállalat összesen 35 ezer magyar embernek ad ma munkát Magyarországon. E cégek szerepe megkérdőjelezhetetlen a magyar gazdaság teljesítményében, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy korlátozásmentessé teszi japán üzletemberek, mérnökök és gazdasági szakemberek beutazását Magyarországra - közölte.

A miniszter közölte: megállapodtak abban, hogy a járvány elmúltával közvetlen légi járatot indítanak Tokió és Budapest között, Japán Tocsigi tartománya pedig biztosítani fogja a magyar sportolóknak a helyszíni felkészülés lehetőségét a jövő évre halasztott olimpia előtt.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo