Új világrend a koronavírus után: mit hoz mindez a boltokban?

Magyarországon a koronavírus márciusi megjelenése óta ötszörösére nőtt az e-kiskereskedelem növekedési üteme. A pandémia nagy nyertesei a webáruházak, hiszen a megváltozott helyzet hatására a fogyasztók szinte azonnal a világhálóról kezdték menedzselni bevásárlásaikat – áll a Nielsen „Élet a COVID-19-en túl” szakmai összefoglalójában.

A COVID-19 koronavírus-járvány utáni új időszakot vizsgálva három lehetséges forgatókönyvvel számol a Nielsen, melyeket annak időtartamától, társadalomra és gazdaságra gyakorolt hatásától függően újraindulás-, újraélesztés- és újratervezés-szcenáriókként definiál..

„A világjárvány életünk szerkezetére gyakorolt döbbenetes hatásához még csak hasonlót sem éltünk meg, a változások szédítő sebességgel zajlanak. A világ az újrakalibrálás állapotában van, a fogyasztói szokások villámgyorsan formálódnak, ezek megértése pedig minden vállalatnak elemi érdeke: ennek megfelelően kell alkalmazkodni és priorizálni hosszú és rövid távú terveiket” – mondta Scott McKenzie, a Nielsen Global Intelligence vezetője.

A fogyasztók életét is befolyásolja majd

Bármelyik szcenárió is valósul meg, alapvetően határozza majd meg, hol és mily módon vásárolnak majd be a fogyasztók, legyen szó akár élelmiszerről és háztartási vegyi áruról.  Preferenciáik egyértelműen a kevesebb érintkezést igénylő vásárlás és az online felé fordultak, költési hajlandóságukat pedig erőteljesen befolyásolja majd személyes anyagi helyzetük is a világjárvány utáni időszakban. Az online vásárlás térnyeréséhez a világjárvány kitörése és a kijárási korlátozások globálisan hozzájárultak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo