Kik kaphatnak kártalanítást a vírus után?

Március vége óta 3,8 millió baromfit kellett leölni a madárinfluenza újbóli megjelenése következtében - írja a Magyar Hírlap a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalra hivatkozva, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy kártalanítás csak azoknak az állattartóknak jár, akik a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A madárinfluenza hazai megjelenésétől, azaz március 25-től mostanáig 241 állattartó telepen mutatta ki a Nébih a madárinfluenza H5N8 típusát Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében. Bács-Kiskun és Csongrád megyében a vírus terjedésének megakadályozása érdekében csökkenteni kellett az állománysűrűséget, ezért történt megelőzési célból is állományfelszámolás.

A három megyében a már felszámolt gazdaságokon túl mintegy háromezerötszáz baromfitartó gazdaság található. A vadmadarak vándorlása miatt sajnos ezek mindegyike veszélyeztetett – mutatott rá a Nébih.

A telepek felszámolása az állategészségügyi hatóság által elrendelt állatjárványügyi intézkedés, ezért alapvetően kártalanítás illeti meg a gazdálkodókat. A kártalanítás azonban csak abban az esetben jár az érintett állattartóknak, ha a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat, és más, kártalanítást kizáró ok sem merül fel. A kártalanítási eljárást lebonyolító járási hivatalnak már többször kellett kizárnia a járványügyi szabályokat be nem tartó állattartókat a kártalanításból. A szóban forgó állattartók jellemzően a baromfik kötelező zártan tartásának szabályát sértették meg.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo