Gazdaság


„Gazdasági bérgyilkosok” kíméljenek!

„Gazdasági bérgyilkosok” kíméljenek! 

A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap által nyújtott hitelek feltételei nem a kölcsönfelvevő országok igényeire, hanem gazdaságuk idegen érdekek által vezérelt befolyásolására hivatottak - állítja vitacikkében dr. Csató Mária közgazdász.
A bankadó miatt nem vonul ki egy bank sem!

A bankadó miatt nem vonul ki egy bank sem! 

Sem a bankszövetségnek, sem az MNB-nek nincs tudomása arról, hogy a bankadó miatt bármely bank kivonulását tervezné a magyar piacról. A nagybankok tulajdonosai elkötelezettek a magyar piac iránt, mondták a hitelintézetek illetékesei az után, hogy a Népszava azt írta, a bankadó miatt hárman is a kivonulást fontolgatják.
Mennyivel drágult az élet egy év alatt?

Mennyivel drágult az élet egy év alatt? 

Szeptemberben az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,1% volt. 2009 szeptemberhez viszonyítva az árak 3,8%-kal növekedtek. Az első kilenc hónapban átlagosan 5,1%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.
"Érthető, ha a hatalom nem kíván ölbe tett kézzel ülni"

"Érthető, ha a hatalom nem kíván ölbe tett kézzel ülni" 

Rendkívüli helyzet esetén normálisnak és elfogadhatónak tartja több munkaadó szervezet képviselője a kormány azon kezdeményezését, hogy vészhelyzetben korlátozhassa a cégek tulajdonosainak jogait.
Nagy teher a bankadó: három bank kivonul Magyarországról

Nagy teher a bankadó: három bank kivonul Magyarországról 

Három magyarországi bank azt fontolgatja: kivonul hazánkból - írta keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszava, amely azonban nem nevezte meg a pénzintézeteket.
"A Tervben elsikkadnak a társadalmi, környezeti szempontok"

"A Tervben elsikkadnak a társadalmi, környezeti szempontok" 

215 civil szervezet levelet intézett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez, amelyben sürgetik, hogy a Széchenyi Tervet egészítsék ki olyan intézkedésekkel, amelyek a civil társadalom fejlesztésére, a szociális és környezeti problémák megoldására irányulnak.
Feltörekvő hősök: példát lehet róluk venni!

Feltörekvő hősök: példát lehet róluk venni! 

A feltörekvő országok nagy cégei kezelték a legsikeresebben a válságot, több mint a felük tíz százalék feletti bevétel- és profitnövekedést ért el az elmúlt három évben - derül ki az Ernst & Young világméretű felméréséből. A Feltörekvő hősök című jelentés arra is rámutat, hogy a közép- és délkelet-európai régió nagyvállalatai is messze a világátlag felett teljesítettek a gazdasági válság éveiben.
Változatlan árak a benzinkutakon

Változatlan árak a benzinkutakon 

A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Mi várható 2011-től?

Mi várható 2011-től? 

Az idei 1 százalékot követően jövőre 2,5 százalék körül, a korábban vártnál lassabban bővülhet a GDP Magyarországon a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint, mivel a külső kereslet növekedési üteme lassul, miközben a belföldi kereslet csak lassan élénkül. A Kopint-Tárki szerint 3 százalékos GDP-növekedés várható 2011-ben.
Drágulni fog a cigi

Drágulni fog a cigi 

Már készül a cigaretta jövedéki adójának emelésére vonatkozó javaslat, ám azt még nem tudni, mekkora lesz az emelés mértéke - írta hétfői számában a Napi Gazdaság, amely szerint korábban 15 százalékos emelésről keringtek hírek, de 5 százalékos emelés lenne indokolt.

Tudják, mit hoz a jövő 

Válság, világméretű átrendeződés, klímaváltozás, szokatlan demográfiai trendek, megállíthatatlan technológiai fejlődés - olyan kihívások ezek, melyek alapjaiban új gondolkozásmódot követelnek. Sokan mennek a kitaposott úton, de nem lehetünk biztosak benne, hogy a régi ösvény célba vezet. Itt az idő az irányváltásra! Csak az lehet sikeres, aki tudja, mit hoz a holnap, és kellő rugalmassággal képes a megújulásra.  A Mai Piac Jövőkép 2010 Konferencia ezt az egy lépés előnyt kínálja. A résztvevők nemzetközi és hazai szaktekintélyek előadásain, vitáin keresztül ismerhetik meg az FMCG-piac és -kereskedelem holnaputánját.

Lengyel dominancia, magyar visszaesés 

A nyári hónapokban egy kis aktivitás-csökkenés volt tapasztalható a kereskedelmi ingatlanbefektetések európai piacán, így a tranzakciók összértéke 2010 harmadik negyedévében 23,1 milliárd euróra csökkent, szemben az első félévben regisztrált 24,6 milliárd euróval. - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb adataiból.

Széchenyi 2.0: talpra állás és felemelkedés  

Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter mutatta be szerdán délután neves meghívottak, a kamarák, érdekképviseletek, pénzintézetek és a sajtó képviselőinek „A talpra állás és felemelkedés fejlesztéspolitikai programja" alcímet viselő Új Széchenyi Terv vitairatát, amelyet a kormány széles körű konzultációra bocsát, várva a vállalkozások, önkormányzatok, különféle szakmai szervezetek hozzászólását és észrevételeit.

Még a héten lesznek megbeszélések az IMF-el 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank október 8. és 10. között Washingtonban megrendezendő közgyűlésén Magyarországot IMF és világbanki kormányzói minőségében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter képviseli.

Magyar elnökség: sokba kerül, sokat hozhat 

Még nem tudni, mennyibe fog kerülni Magyarországnak jövőre az EU soros elnöki tisztének ellátása - de nemcsak vinni fogja a pénzt, hanem hozni is. Hozzávetőleges becslés szerint 230-250 rendezvényt bonyolítunk le a fél év alatt Magyarországon, átlagosan 160 (összesen mintegy 40 ezer) részvevővel.

Adó 2011: erre készüljön fel! 

A kormány a személyi jövedelemadó-rendszer szabályait három évre már most törvénybe iktatja, és jelentős könnyítést kapnak a gyermeket nevelők - értesült az index.hu internetes hírportál.

Ipari termelés: meglepően jó! 

Meglepően jónak tartják az augusztusi ipari termelési adatokat az MTI által megkérdezett piaci elemzők. A következő hónapokban a bázishatások miatt a termelés-bővülés lassulására számítanak a szakértők, éves szinten pedig 10 százalék körüli ipari növekedést várnak az idén.

Matolcsyiék cáfolják az Indexet és a Magyar Nemzetet 

Miniszteri kinevezése óta téves információkra, találgatásokra és légből kapott hírekre hagyatkozva több sajtóorgánum megalapozatlan támadást indított Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter személye ellen. A ferdítéseket, csúsztatásokat, sőt hazugságokat is tartalmazó cikkek hónapok óta egy előre felépített koncepció szerint jelennek meg, s híreink szerint hasonló témájú cikkek megjelenésére a közeljövőben is számítani lehet. - írja a minisztérium közleményében.

Egyre inkább eltávolodunk az eurótól  

A Crédit Agricole konvergenciaindexe szerint a három közép-európai euróaspiráns - Magyarország, Csehország és Lengyelország - közül e pillanatban Csehország áll a legközelebb a maastrichti kritériumok teljesítéséhez, de mindhárom ország lényegesen eltávolodott attól az értéktől, amely az euró bevezetéséhez kell - derül ki a CA-CIB elemzőinek számításaiból.

"A hitelesek bajba kerülése a szocialisták felelőssége" 

A parlament elé terjesztették a Fidesz és a KDNP képviselői a bajba jutott lakáshiteleseket megsegítő törvényjavaslatukat. A Kósa Lajos, Rogán Antal, Németh Szilárd fideszes, valamint Harrach Péter és Tarnai Richárd KDNP-s képviselők a "nehéz helyzetbe került, lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében" címmel nyújtották be a korábban ígért hétpontos csomagjukat. A javaslat indoklásában leszögezik: az idei év őszére a szocialista kormányok által folytatott elhibázott gazdaságpolitika következményei a lakáshitellel rendelkező fogyasztók jelentős hányadát sajnálatos módon közvetlenül is rendkívül nehéz helyzetbe hozta; "a probléma előidézése egyértelműen a szocialisták felelőssége".

Csökken a benzin ára 

Három forinttal csökken a benzin ára szerdától a hazai töltőállomásokon, a gázolaj ára változatlan marad - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését.

Választások után: a magyar költségvetésre figyel mindenki 

Nem valószínű a tárgyalások újrakezdése a Nemzetközi Valutalap (IMF) és a magyar kormány között a vasárnapi önkormányzati választások után sem, ezért a piac hétfőtől a költségvetéssel kapcsolatos további kormányzati retorikára, illetve a jövő évi államháztartási tervek részleteire összpontosítja figyelmét - vélekedtek az MTI által szemlézett hétvégi értékeléseikben vezető londoni befektetési intézetek és elemző házak felzárkózó piaci szakértői.

Fellegi: A kormány "nem versenyellenes" 

Az állami szerepvállalás újraértelmezésére, erősítésére van szükség, ez a gyakorlat már több európai országban jelen van - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szombaton a 48. Közgazdász-vándorgyűlésen, Szegeden.

Gondolatok a magyar gazdasági stratégia saroktényezőiről 

Nem a bezárkózás, hanem a nyitottság fenntartása és az exportorientált „modell" továbbfejlesztése a dinamikus piacok felé, ez a követendő stratégia a magyar gazdaság számára, ha fenntarthatóan növekedési pályára szeretne kerülni, állítja Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója a 48. Közgazdász-vándorgyűlés „Adósságszolgálat és gazdasági növekedés" szekciójában ismertetett írásbeli hozzászólásában, amelynek teljes szövegét közreadjuk.

Varga: szerencsére Magyarországnak stabil kormánya van 

Az egyensúly és a növekedés a kormány gazdaságpolitikájának két kulcsmomentuma; szerencsére Magyarország olyan helyzetben van, hogy stabil kormánya van, amely gyorsan tud reagálni az eseményre, és jelentős bizalommal rendelkezik, így a legoptimistább várakozások lehetnek a következő évekre - mondta előadásában Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön, Szegeden.

Szeged ad otthont a 48. Közgazdász-vándorgyűlésnek 

Válságkezelés és váltóállítás - ez lesz a címe a Magyar Közgazdasági Társaság 48. Közgazdász-vándorgyűlésének, amelynek Szeged ad otthont 2010. szeptember 30. és október 2. között. A magyar közgazdász-társadalom legnagyobb éves rendezvé­nyére az ország minden pontjáról több mint félezer közgazdászt, gazdasági szak­embert várnak a szervezők. A konferencia két plenáris és hat szekcióülésén mintegy 60 előadást hallgathatnak majd meg a résztvevők.

Régi közgazdászok az új pályáról 

Bemutatja a váltóállítás közgazdasági tartalmát idei vándorgyűlésén a Magyar Közgazdasági Társaság, s ehhez a kormányzat több tagja és számos államtitkára is segítséget nyújt.

Matolcsy: "megszorítások nélkül" 

Semmilyen megszorító programot nem szükséges indítani amiatt, hogy a tavalyi államháztartási hiány magasabbnak bizonyult a korábban vártnál - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Brüsszelben.

Rendszeresen tesztelné a bankokat az EU 

Az EU valószínűleg rendszeresíti a bankok tesztelését, az augusztusi stabilitási próba mintájára. A tagországok pénzügyminiszterei Brüsszelben egyetértésre jutottak az ilyen stressztesztek szükségességében.

Orbán: több mint százmilliárd forintot nem találunk 

Nem stimmel a 2009-es hiány, a tavalyi büdzsében szereplő 3,9 százalék helyett 4,4 százalék lesz a deficit - közölte a miniszterelnök csütörtökön a TV2 Tények Este című műsorának adott interjúban. Ez a különbözet jóval több mint százmilliárd forintot jelent, amelynek sorsát fel kell deríteni. Hozzátette, mindezt kénytelenek voltak közölni Brüsszellel is. Megjegyezte: így a 2010-es költségvetés kiindulópontja nem az, mint ami a törvényben szerepel.

Simor fizetése: Matolcsyék nem engedtek 

Megtette észrevételeit az Európai Unió Pénzügyi és Gazdasági főigazgatójának levelére a nemzetgazdasági miniszter. A Marco Buti úrnak szóló levélben Matolcsy György újra megerősíti: a Nemzeti Ügyek Kormánya a takarékosság, az államháztartási egyensúly, de pusztán az emberi tisztesség elve miatt is fontosnak tartja, hogy az közszféra vezetőinek és tisztségviselőinek, így a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének havi díjazása kétmillió forintnál ne legyen több.

A bankok fizettek, mint a katonatiszt 

A hazai legnagyobb hitelintézetek határidőre teljesítették a bankadó esedékes részének befizetését. Az OTP egyedül 36 milliárd, a K&H, Erste, és a CIB 12-16 milliárd forintot utalt át a büdzsének.

Komolyan büntetné az EU a fegyelmezetlen tagállamokat 

A GDP 0,1 százalékával egyenlő éves bírságot kellene fizetnie az euróövezet minden olyan tagállamának, amely 3 százalék fölé engedi nőni a deficitet - ezt javasolja az Európai Bizottság. A büntetést olyan tagországra rónák ki, amely ellen már eljárás indult a túl nagy hiány miatt, és több ízben sem tett eleget a tanácsi ajánlásoknak.

Fél százalékkal romlottak Magyarország kilátásai 

A gazdaság növekedési feltételei rosszabbak a korábban feltételezettnél, ezért a GKI Gazdaságkutató Zrt. 3 százalékról 2,5 százalékra csökkentette jövő évi növekedési prognózisát, az idei évre szóló előrejelzés 1 százalék maradt - jelentette be Vértes András, a GKI elnöke szerdán sajtótájékoztatón.

Mire figyeljünk a 10 százalékos társasági adónál? 

Az idén módosult a társasági adóban alkalmazható 10 százalékos adókulcsra vonatkozó szabályozás; a Deloitte az átmeneti rendelkezésekkel kapcsolatban két fontos pontra hívja fel a figyelmet.

Alig-növekedést várnak az amerikai cégvezetők 

Borúlátóbbá váltak a harmadik negyedévben az amerikai vállalati vezérigazgatók, öt negyedévi egyre optimistább hangulat után - derül ki a Business Roundtable kedden ismertetett felméréséből.

Kérjük az EU-t: szükség van erre a támogatásra! 

Magyarország az agrárminiszterek tanácsülésén kezdeményezte annak az ideiglenes szabálynak a meghosszabbítását, amelynek értelmében 15 ezer euróig külön bizottsági engedély nélkül nyújtható állami támogatás a mezőgazdasági termelőknek.

APEH: változások októbertől 

Október elsejétől háromszintű szervezetként működik az adóhatóság, mivel a Központi Hivatal és a Regionális Főigazgatóságok mellett erős jogosítványokkal bíró megyei igazgatóságok jönnek létre.

11 százalékos a munkanélküliség 

2010. június-augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 804 ezer fő volt, lényegében megegyezik az előző év azonos időszakának értékével. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 12%-kal, 471 ezer főre nőtt, ami 1,1 százalékponttal magasabb, azaz 11%-os munkanélküliségi rátát eredményezett.

Ismét olcsóbb lesz a benzin 

Hat forinttal csökken a benzin, és 3 forinttal a gázolaj országos átlagos ára szerdától a hazai töltőállomásokon - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu. Így a benzinért átlagosan 339 forintot, míg a gázolajért 326 forintot kell fizetnünk a hét közepétől.

Jövőre az unió legversenyképesebb adórendszere lesz a magyar 

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter megerősítette a HírTv-nek adott vasárnapi nyilatkozatában, hogy 2011. január elsejétől egykulcsos adórendszer és családi adózás lesz Magyarországon.

Kezd eltűnni a lakosság optimizmusa 

Szeptemberben megtorpant a GKI-konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének tavaly május óta tapasztalható, szinte folyamatos és markáns növekedése. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés legfrissebb eredményei szerint a fogyasztói és az üzleti bizalmi index egyaránt kissé csökkent.

Bekeményíthet az EU 

A kényszermunkával készült kínai termékeket importjának tilalmát fontolgatja az EU. Legalábbis a Bizottság hajlandó megvizsgálni az ilyen importtilalom lehetséges módjait, jelezte európai parlamenti képviselőknek Stefan Füle bővítési biztos Strasbourgban.

Jött a figyelmeztetés: vigyázzunk a bankadóval! 

A közép-európai és balti országok védtelenek az adósságválsággal szemben - hangsúlyozta egy hétvégi lapinterjúban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke. Thomas Mirow a megszorítási intézkedéseket szükségesnek tartja, s arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon vigyázni kell a bankadó mértékével.

K+f: milyen adókedvezmények járnak mellé? 

Élni kell a k+f kedvezményekkel, mert ezáltal jelentős összegeket lehet megtakarítani - hívja fel a figyelmet a Mazars. Az adótanácsadó és könyvvizsgáló cég szakértője szerint az eva "fájdalommentesen" vonulhat ki az adórendszerből.

Így kerülné el az újabb válságot az EU 

Három új európai felügyeleti hatóság fogja felügyelni a pénzintézetek, a pénzpiacok, a biztosítók és a nyugdíjalapok tevékenységét, egy negyedik testület pedig az unió gazdaságát veszélyeztető kockázatokat fogja figyelemmel kísérni. A parlament szerdán megszavazta a pénzpiaci felügyeletről szóló jogszabálycsomagot, amely alapjaiban alakítja át ezt a területet Európában.

Demján: Orbán Viktor sem tud újságpapírból eurót csinálni 

Ismét jelentős az érdeklődés a Széchenyi Kártya iránt, ami azt jelzi: a kis- és középvállalkozások (kkv) hitelhez jutása szempontjából életszerű, nem "íróasztalnál kitalált" programról van szó - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön Debrecenben, egy gazdasági fórumon.

Ez a válság: több pénzük lett a milliárdosoknak 

Továbbra is Bill Gates, a Microsoft alapítója a leggazdagabb amerikai a Forbes magazin által a 400 leggazdagabb amerikairól közzétett lista szerint; a milliárdosok több mint felének - a válság ellenére - ismét gyarapodott a vagyona az elmúlt egy évben.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Cégblog

Bővül az összefogás – cél az elérhető legmagasabb szintű képesítés a biztosítási szakmában

Bővül az összefogás – cél az elérhető legmagasabb szintű képesítés a biztosítási szakmában 

A piac egyik meghatározó szereplője, a SIGNAL IDUNA Biztosító is stratégiai megállapodást kötött a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségével.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo