Palkovics: a gazdaságvédelmi akcióterv a munkahelyek megőrzésére szolgál elsősorban

A koronavírus-járvány miatt elindított gazdaságvédelmi akcióterv legfontosabb feladata a munkahelyek megőrzése – mondta az innovációs és technológiai miniszter az ITK Holding Zrt. debreceni üzemében, ahol két hét leállást követően újraindult az autóbuszok gyártása.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Palkovics László hangsúlyozta: a járványügyi helyzetben a kormánynak két fontos cél mentén kell intézkedéseket hoznia. Egyrészt a vírus terjedését olyan szinten kell tartani, hogy a fertőzöttek száma az egészségügyi kapacitásokat ne haladja meg. Másrészt viszont arra is figyelni kell, hogy az ország gazdasága ne álljon le. Hozzátette: a héten meghirdetett, öt fő pontból álló akciótervben a következő években 9200 milliárd forint kerül a gazdaságba. A miniszter hangsúlyozta: a gazdaság élénkítésére szánt forrás nem lehet felelőtlen vállalás, fontos a stabilitás. Céljuk, hogy a költségvetési hiány ne érje el a 3 százalékot.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszédet mond az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén. (MTI/Czeglédi Zsolt)

Az akciótervben szereplő intézkedések közül kiemelte a csökkentett munkaidőben foglalkoztatottak állami támogatását, és beszélt arról is, hogy azoknak a mérnököknek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság high-tech gazdasággá váljon, jövedelmük egy részét biztosítja a kormány.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az autóbusz-gyártást két hét leállás után kezdték meg újra. A termelés elindításával a cég hozzájárulhat a régió és Debrecen gazdasági stabilitásához. A leállás ideje alatt az üzem dolgozói fizetett szabadságon voltak, a gyár területét fertőtlenítették, és egy olyan logisztikai rendszert építettek ki, amellyel a beszállítóktól érkező részegységeket is fertőtleníteni tudják – ismertette.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo