Adjon az állam 100 ezer forint kiegészítő bért – itt vannak a BKIK javaslatai

A budapesti vállalkozásokkal folytatott konzultáció után a gazdasági helyzet kezelésére gyorsan bevezethető, de korlátozott ideig alkalmazható intézkedéseket, javaslatokat dolgozott ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). A javaslatokat a kormánynak is megküldték.

Kép:PP archív

A koronavírus magyarországi megjelenése után a vállalkozások működésében leggyorsabban jelentkező gazdasági problémák – ingatlanok bérleti díjával, munkaerővel és készletgazdálkodással kapcsolatos kérdések – kezelésére készített a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megoldási javaslatokat.

A BKIK 9 pontos javaslatai:

A bérleti díjak terhét az állami keresletkorlátozó intézkedések ideje alatt egyenlő arányban érdemes a három érintett fél között felosztani. Az ingatlantulajdonosok kapják meg az államtól az eddigi bérleti díj egyharmadát, amiért cserében engedjék el egy másik harmadát. A vállalkozók pedig a forgalmuk visszaesésének függvényében vagy fizessék ki a harmadik egyharmadot vagy kapjanak erre fizetési kedvezmény a válság utánra. A fizetési kedvezmény megoldására érdemes lehet a kereskedelmi bankokat bevonva, kedvezményes kamatozású hitelt biztosítani. A bérleti díjakat euró alapon tartalmazó szerződések esetében javasoljuk 330 forint/euró árfolyamon fixálni a válság idejére a díjszámítást.

Az állam átmenetileg 100 ezer fővel emelje fel azonnali hatállyal a közmunkaprogram országos keretszámát és biztosítsa az ehhez szükséges forrásokat.

Az állam minden lehetséges eszközzel teremtse meg az építőipari munkák biztonságos végzésének lehetőségét.

Az uniós források gyors mozgósításával és átcsoportosításával a kormány teremtse meg a finanszírozását és indítsa el a már engedélyezési és kiviteli tervekkel rendelkező, de korábban forráshiány miatt elutasított állami és önkormányzati építőipari beruházásokat.

Az állam sürgősséggel állítson fel egy munkaerő mobilitási alapot, amiből többoldalúan támogassa a turizmusban munkáját vesztő emberek mezőgazdaságba és építőiparba átáramlását. Mivel az érintett iparágak fizetései, munkakörülményei és presztízse jelentősen eltér, így többféle támogatást kell egyszerre alkalmazni. Egyrészt szükség van a mezőgazdasági fizetések mellé egy havi 50 ezer forintos mértékű állami bérkiegészítő támogatásra. Másrészt szükséges a munkaerő mobilitás elérése érdekében az utazási és szállási költségek támogatása.

A kormány a válság idejére ideiglenesen módosítsa a munkabérre vonatkozó végrehajtási szabályokat, és 10 százalékban maximalizálja a bejelentett bérből a korábbi tartozások megtérítésére vonható mértéket.

A főállású KATÁ-s vállalkozók ideiglenes adómentességének kiterjesztése az összes válság által érintett iparágra.

A piaci szektorban a közép és felsőfokú végzettségűek körében veszélyben levő kb. 800 ezer embernek a munkahelyének a megtartása érdekében át kell venni a német „Kurzarbeit” módszert. Ha a munkaadó vállalja, hogy félállásban legalább a garantált bérminimumon tovább foglalkoztatja június 30-ig a munkavállalóit (ez legalább nettó 70 ezer forintos fizetést jelent), akkor erre a három hónapra az állam havi 100 ezer forinttal kiegészíti a munkavállaló bérét, így az legalább nettó 170 ezer forint lesz. Az állami kifizetést kössék a munkavállalók munkaadókkal egyeztetett önként vállalt önképzési programjához.

A készlet leselejtezési veszteséget szenvedett vállalkozások kapjanak egyszeri, iparáganként különböző, az iparág készlettartási sajátosságaihoz igazodó, az árbevétel százalékos arányában kiszámított állami kárenyhítést.

Véleményvezér

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján

Illegális nádvágásokkal épül az új NER villa a Balaton partján 

Szépen gazdagodnak a NER vitézek.
Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek

Gazdasági fellendülést hoztak Lengyelországnak az Ukrajnából érkezett menekültek 

A lengyelek hírét sem hallották az ukrán maffiának.
Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja

Lábon lőtte magát Rogán kommunikációs stábja 

Okosabbak maradtak volna, ha csendben maradnak.
Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos

Kihalt vasútállomást talált Hadházy Ákos 

Kísértetvasútállomás Csisztapusztán.
Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket

Az ukránok újra bevetették csodafegyverüket 

Immár sehol nincsenek biztonságban az orosz katonák és hadi eszközök.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo