Komoly szigorításokkal készülnek a húsvétra a turistaparadicsomok

További korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az önkormányzatok országszerte, így a Balaton-parti városokban is.

A Velencei-tó és a Dunakanyar települései is azt kérik, hogy a húsvéti hosszú hétvégén mindenki maradjon otthon. Balatonfüreden csütörtök délben, Visegrádon péntek reggel lépnek életbe új rendelkezések.

Szigorítás a Balatonnál

Balatonfüreden csütörtök déltől vezetnek be korlátozásokat  - tájékoztatta Bóka István polgármester az MTI-t. Lezárják a város 71-es főút alatti összes nagy parkolóját. Nem lehet majd megállni a Huray utcai és a Borsos Miklós utcai parkolóban, a két nagy strand parkolójában és a Zákonyi úti mélygarázsban. Lezárják a város két nagy strandját is: az Esterházy és a Kisfaludy strand a hosszú hétvégén nem látogatható. Erre az időszakra a város közterületeire fokozott rendőri jelenlétet kért az önkormányzat és minden közterület-felügyelő is szolgálatban lesz. Az intézkedések a tervek szerint kedd reggel 8 óráig lesznek érvényben.      Balatonalmádiban péntektől lezárják a Szent Erzsébet ligetet, az Óvári kilátót és környezetét, a főtéren található szökőkút előtti teret és parkolót, a Pannónia kulturális központ parkolóját, a strandok parkolóit, a játszótereket és a kültéri fitneszparkokat. Aki megszegi a szabályt, az 10 ezertől 200 ezer forintig terjedő bírságot fizet. Az üzletekben és a közforgalmú zárt helyeken a maszk viselése kötelező - közölte Kepli Lajos polgármester.

Keszthelyen kordonokkal lezárják a Balaton-partot, a rendőrség ellenőrzi, hogy megszegi-e valaki a lezárást - közölte a város polgármestere csütörtökön a közösségi oldalán. Nagy Bálint úgy fogalmazott: arra kérik a kirándulást tervezőket, hogy valamennyiünk egészsége védelmében ne menjenek Keszthelyre, a keszthelyieket pedig arra, hogy most ők se sétáljanak a Balaton-parton.

Fokozott ellenőrzések a Velencei-tónál

Gárdony polgármestere, Tóth István a város közösségi oldalán látható videointerjúban jelezte: a helyi rendőrkapitányságtól és polgárőrségektől azt kérte, hogy húsvét hétvégéjén fokozottan legyenek jelen a közterületeken, s a vendégeket, nyaralótulajdonosokat vegyék rá a kijárási korlátozás előírásainak betartására. Mint mondta, erre azért van szükség, mert múlt hétvégén nagyon sokan érkeztek Budapestről Gárdonyba, a tóparton és a közparkokban sokan voltak, a vendéglátóegységek előtt pedig sorban álltak ételért az emberek.

A Duna-kanyar is szigorít

Visegrádon pénteken 8 órakor lakosságvédelmi intézkedések lépnek életbe. Az önkormányzat a honlapján azt közölte: a város belterületén kizárólag az engedéllyel rendelkező helyiek vagy a városban dolgozók parkolhatnak, a 11-es főútba torkolló belterületi utak egyirányúak lesznek, a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel egyeztetve pedig lezárják a turistaforgalom elől a Fellegvárba vezető Panoráma utat. Az átmenő forgalom a 11-es főúton haladhat Esztergom és Budapest között, a főúton útbaigazító táblákat helyeznek ki. Az intézkedéseket elsődlegesen hétvégékre szólnak.

A Pest megyei Zebegény honlapján az olvasható: „Maradj otthon húsvétkor! Ezt kéri a Dunakanyar!”. A felhívást közösen jegyzi Dobogókő, Dunabogdány, Dömös, Esztergom, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Surány, Szentendre, Szigetmonostor, Tahitótfalu, Zebegény, Vác és Visegrád.

Más vidéki városok is készülnek

Szarvas polgármestere elrendelte több, a Holt-Körös partján található közlejáró, valamint a Liget Hotellel szembeni vízparti lejáró lezárását. Az önkormányzat így azt szeretné elérni, hogy horgászturisták se érkezzenek a hosszú hétvégére a városba.

Korábban közös felhívást adott ki a békésszentandrási és a szarvasi polgármester, hogy a közelgő ünnep idejére a települések szállásadói függesszék fel tevékenységüket, a veszélyhelyzet idején ne fogadjanak vendégeket.

Babák Mihály szarvasi településvezető emellett levelet írt az operatív törzsnek, amelyben azt kérdezi, jól értelmezik-e, hogy a víkendezés nem tartozik a lakóhely elhagyásának kormányrendeletben megfogalmazott alapos indokai közé, és hogy kérhetnek-e ezért intézkedést a rendőrségtől. Írt egy levelet a helyi rendőrkapitánynak is, ebben azt kéri, a járőrök fokozottan figyeljenek a szabályok betartására. Leveleiben azt írta, a szarvasi Körös-holtág mellett több mint ezer kis üdülőt emeltek a telektulajdonosok, akik között dunántúli és budapesti lakosok is vannak. Ők a jó idő beköszöntével nagy számban megjelentek a telkeken.

Kecskeméten átmenetileg lezárják a Benkó Zoltán Szabadidőközpontot, az arborétumot és a Szent Hubertus Parkerdőt, közismert nevén a Nyíri erdőt - erről a helyi operatív törzs döntött szerdán. A szervezet tagjai abban állapodtak meg, hogy felkérik a Hírös Sport Kft. ügyvezetőjét és a KEFAG Zrt. vezérigazgatóját, hogy a közkedvelt kirándulóhelyek április 10-étől ne legyenek látogathatók. A csoportosulások megakadályozása érdekében felkérik a városrendészet és a városban működő polgárőr-egyesületek vezetőit, hogy fordítsanak fokozott figyelmet a játszóterekre, a parkokra, a lakótelepek környékére, a Csalánosi Parkerdőre és Csalánosi Erdőre. Csongrádon csütörtöktől lezárják a népszerű nyaralóhelyen, a Körös-toroknál található sportpályákat.

Rendőrök és halőrök felügyelik a horgászati szabályok betartását

A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének halőrei és a Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei közösen felügyelik a járványhelyzet miatt elrendelt horgászati szabályok betartását - közölte a szövetség elnöke.

Zoltai Dániel elmondta, eddigi tapasztalataik szerint a megye horgászainak többsége elfogadta az ajánlást, hogy a még üzemelő horgászvizeken való horgászat közben körültekintőbben járjanak el.

A szövetség által felügyelt Duna-szakaszon továbbra is szabad a horgászat. Az elnök felhívja a figyelmet, hogy a kikapcsolódni vágyók tömegközlekedést ne használjanak, barátok, kisebb társaságok ne induljanak együtt horgászni. A családtagnak nem minősülők 5 méteres távolságot tartsanak egymástól, kerüljék a társas érintkezés megszokott formáit. Egy csónakban csak egy család, vagy egy ember tartózkodhat. Az üzemelő horgászvizek közül Esztergomban és Nyergesújfalun függesztették fel a tevékenységet a helyi egyesületek, mivel a kirándulók megnövekedett száma miatt már nem tudták szavatolni a szabályok betartását. A KEMHESZ azt ajánlja, hogy a 65 év feletti horgásztársak a veszélyhelyzet fennállása alatt a horgászati tevékenységet szüneteltessék.

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo