Gazdaság


Magyar sofőr, külföldi rendszám: figyelnek a vámosok

Magyar sofőr, külföldi rendszám: figyelnek a vámosok 

A vámosok továbbra is fokozottan ellenőrzik azokat a gépjárműveket, amelyek Európai Unión (EU) kívüli ország forgalmi rendszámával vesznek részt a forgalomban, de magyar állampolgár vezeti azokat.
Még többen lesznek munka nélkül

Még többen lesznek munka nélkül 

11,5 százalék körüli munkanélküliséget várnak a HR Portál által megkérdezett elemzők, akik úgy látják, már erősödik a munkaerőkereslet a külföldi tulajdonú cégeknél, a belföldre termelő és szolgáltató vállalatoknál azonban még lehet leépítés. A kifutó közmunkaprogramok is kedvezőtlenül befolyásolják a munkanélküliséget.
Vulkáni hamu: 100 millió a magyar hotelek napi vesztesége

Vulkáni hamu: 100 millió a magyar hotelek napi vesztesége 

Óvatos becslések szerint naponta mintegy 100 millió forint bevételkiesést okozott a szerdán kitört izlandi vulkánból származó hamufelhő miatt elrendelt európai légtérzár Magyarországon - mondta Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke. A világ légitársaságainak az izlandi vulkánkitörés miatti vesztesége öt nap alatt elérte az 1 milliárd dollárt - jelentette ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezérigazgatója.
Tudta, hogy a szomszédja 500 millióval tartozik az Apehnak?

Tudta, hogy a szomszédja 500 millióval tartozik az Apehnak? 

Az Apeh áprilisban is közzétette azon magénszemélyek és szervezetek listáját, akiknek az előző negyedévben jogerőre emelkedett adótartozásuk. Magánszemélyeknél 10 millió fölött, más adózók esetében 100 millió a "bekerülési limit".
Csökkenő forgalom a kiskereskedelemben

Csökkenő forgalom a kiskereskedelemben 

A kiskereskedelmi forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2010 első két hónapjában 4,9, februárban 4,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint a februári értékesítés volumene az előző hónaphoz mérten nem változott.
Obama a bankoknak: ellenzés helyett támogassák a szabályokat

Obama a bankoknak: ellenzés helyett támogassák a szabályokat 

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön New Yorkban azt sürgette: a Wall Street álljon a kormánya által kezdeményezett pénzügyi szabályozási reform mögé, amelyre szerinte azért van szükség, hogy el lehessen kerülni egy újabb válságot.
Gyurcsány megmondta Orbánnak, mennyi adócsökkentés kéne

Gyurcsány megmondta Orbánnak, mennyi adócsökkentés kéne 

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz akkor tartaná be a választási ígéretét, ha szeptembertől - a Bajnai kormányénál nagyobb - a GDP két százalékának megfelelő mértékű adócsökkentést hajtana végre úgy, hogy közben ne növekedjen a hiány és ne legyenek megszorítások.
Bajnai: beindulóban a gazdaság, adót kell csökkenteni

Bajnai: beindulóban a gazdaság, adót kell csökkenteni 

„Következetesen mondom évek óta: Magyarországnak a lehető leggyorsabb ütemben kell adót csökkentenie. A lehetőség határát pedig a költségvetési egyensúly megtartása jelöli ki" - közölte Bajnai Gordon. A kormányfő szerint így lehet a stabil alapokon nyugvó, hosszú távú növekedést beindítani, amelynek az esélye a tavalyi és idei áldozatvállalással megteremtődött.
Veszteséges a magyar vagyonadó?

Veszteséges a magyar vagyonadó? 

Egy értékesebb budai ingatlan vételárának megfelelő összeg, 153,6 millió forint folyt be március végéig a repülők, vitorlások, nagy teljesítményű autók után fizetett vagyonadóból - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
Újra az amerikai kocsik a legmegbízhatóbbak

Újra az amerikai kocsik a legmegbízhatóbbak 

Az Egyesült Államokban ismét az amerikai autóknak jobb a hírnevük, mint az ázsiaiaknak, a korábbi évekkel ellentétben a közvélemény valamivel nagyobb arányban gondolja úgy, hogy a hazai kocsik megbízhatóbbak - közölték egy friss felmérés eredményét amerikai lapok szerdán.

Van, ahol egyharmaddal csökkentek a minisztériumi fizetések 

A lett minisztériumi dolgozók átlagbére 31 százalékkal csökkent az elmúlt két évben, a kormány költségvetési kiadáscsökkentő intézkedéseinek a hatására - derült ki egy szerdán ismertetett lett kormányzati jelentésből.

Idén senki se várjon adócsökkentést 

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke szerint az új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat, a vállalkozók e terhei a ciklus végére, a munkavállalóké pedig az azt követő két évben mérséklődhetnek.

"A Fidesz érti az IMF-fel való együttműködés fontosságát" 

Valószínűsíthető az új magyar kormány részéről az államháztartási hiánycél valamelyes emelése, de csak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások eredményeként - áll londoni felzárkózó piaci elemzők hétfőn kiadott legújabb helyzetértékelésében, amely szerint a Fidesz-kormány sem készül költségvetési lazításra. Az elemzés szerint a korábbi nyilatkozatokban szereplő, 7 százalék körüli deficit teljesülését nem fogadná jól a piac.

Miért ne válhatna a közbeszerzés az ország fő vonzerejévé? 

Neves magyar és külföldi előadók tartottak előadást a Transparency International Magyarország által szervezett "Közbeszerzések átláthatósága és hatékonysága" című konferencián kedden, Budapesten.

Jó lene, ha nem esne több eső! 

Két-három száraz, csapadékmentes hétre lenne szükség a mezőgazdaságban, hogy az esők miatti vontatott munkatempó felgyorsulhasson, a növényi vegetáció behozhassa a csapadékos idő miatti elmaradását - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára.

Ráérünk a héten tankolni 

A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Laptoppal a kukoricásban 

Az alkalmi munkavállalói könyvecske és a beleragasztandó bélyeg helyét a jelenléti ív és az elektronikus adatközlés veszi át, s áprilistól drágább a napszámos munka.

Az APEH már nem mérlegel, egyből büntet 

Az adóhatóság immár mérlegelés nélkül, automatikusan szankciókat alkalmaz a közzétételi kötelezettségüket elmulasztó cégekkel szemben - hívja fel a figyelmet a Deloitte hírlevele.    

Az EU visszaad Magyarországnak 16 millió eurót 

A tavalyi költségvetés 1,9 százaléka (2,25 milliárd euró) nem került felhasználásra, ezt az Európa Bizottság beszámítja a tagállamok idei költségvetési hozzájárulásaiba.

Jövőre lehet érdemi adócsökkentés 

A következő kormánynak lesz költségvetési mozgástere az adócsökkentésre, a bürokrácia mérséklésére, a korrupció felszámolására és az államreformra - jelentette ki Csaba László akadémikus a Magyar Hírlapnak.

Még nincs vége: továbbra is gondban a görögök 

A német alkotmánybíróságnál támadja meg egy német professzor az államcsőd szélére sodródott Görögországnak nyújtandó uniós segélycsomagot - írta egy német napilap.

Benzinár: jól járnak az osztrák határ mentén élők 

Erősödik a magyar üzemanyag-turizmus Ausztriába, köszönhetően az akár 15 forintos literenkénti árkülönbségnek - írta a Kisalföld pénteki száma. Délutánonként nagyobb a forgalom.

Kevesebb sört iszunk, 4,4 milliárdot bánhat az állam 

A folytatódó gazdasági válság jelentős hatással volt a magyar söriparra is 2009-ben: a sörgyárak a magyar piacon történt értékesítése 9%-kal csökkent a 2008-as évi értékesítéshez képest - mutatott rá a Magyar Sörgyártók Szövetsége a mai online sajtótájékoztató keretében.

Válság után: jöhet a Bruttó Nemzeti Boldogság 

Bár még messze vagyunk attól, hogy fellendülésről beszéljünk, az már jól látszik, hogy a környezet változott, a játékszabályok változóban vannak, a globális piacokon új szereplők váltak erőssé, míg korábban dominánsak háttérbe szorultak vagy eltűntek. A válság és a visszaesés rávilágított a politikusok és a bankok felelősségére éppúgy, mint az egyéni mérlegelés és a döntés fontosságára. A világ túl van a sokkon, a tűzoltáson, egyre inkább kulcsszó a fenntarthatóság és az innováció. Hol tartunk most, és merre megyünk másfél évvel a válság világméretűvé válása után?

A pesti plázáknál 7,5 %-os hozamot várnak el a befektetők 

Az első osztályú európai bérleti díjak stabilizálódtak 2010 első három hónapjában, a legtöbb országban változatlanok maradtak, vagy kissé felfelé mozdultak. - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb, „Európai bérleti díjak és hozamok" című kutatásából. Budapesten a hozamok és díjak változatlanok.

Merre megyünk másfél évvel a válság kiteljesedése után? 

Bár még messze vagyunk attól, hogy fellendülésről beszéljünk, az már jól látszik, hogy a környezet változott, a játékszabályok változóban vannak, a globális piacokon új szereplők váltak erőssé, míg korábban dominánsak háttérbe szorultak vagy eltűntek. A válság és a visszaesés rávilágított a politikusok és a bankok felelősségére éppúgy, mint az egyéni mérlegelés és a döntés fontosságára. A világ túl van a sokkon, a tűzoltáson, egyre inkább kulcsszó a fenntarthatóság és az innováció. Hol tartunk most, és merre megyünk másfél évvel a válság világméretűvé válása után?

Nagyobb lesz az infláció, mint reméltük 

Nem tartható az idei inflációs cél, az áremelkedés az év eleje óta hónapról-hónapra meglepetést okoz - mondták az MTI által megkérdezett elemzők a kedden publikált inflációs adatokról.

EU: a magyar árak nőttek a leginkább 

A fogyasztói árak márciusban 0,7 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,9 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Honnan lesz itt egymillió munkahely? 

Az Orbán Viktor pártelnök által ígért egymillió új munkahelyet a versenyszféra teremti meg, a kevéssé képzettek elhelyezkedésére pedig az építőipar, a mezőgazdaság és a turizmus területén van esély - tudhatjuk meg a Fidesz választási programjából, amely jócskán mellőzi a konkrétumokat.

Bajnai növekedést és szigorú költségvetési politikát vár 

Azoknak a reformintézkedéseknek köszönhetően, melyet az elmúlt egy évben hozott a válságkezelő kormány, akár 3-4 százalékos növekedés is lehet jövőre - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) Üzleti Fórumán hétfőn. Szerinte az elmúlt esztendőben hozott döntések leginkább 2012-től fogják érzékeltetni a hatásukat, ám ehhez az is kell, hogy a következő kormány fenntartsa a szigorú költségvetési politikát.

Erős kormány, erős forint? 

A választási eredmény megfelelt a várakozásoknak, a forint az általános piaci trendhez igazodva erősödött hétfőn reggel: az eurót hétfőn délelőtt 265,45 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 266,67 forint után.

Görögországnak 30 milliárdot ígértek az uniós országok 

Az euróövezet pénzügyminiszterei vasárnap megállapodtak abban, hogy szükség esetén 30 milliárd euró erejéig rendkívüli hitelt nyújtanak Görögországnak - jelentette be a zóna pénzügyminiszteri csoportjának elnöke.

Kelendőbb a szupermarket, mint az irodaház 

Míg korábban a városközpontok irodaházai uralták a vállalati ingatlan-eladási piacot, az elmúlt években ez jelentősen megváltozott. 2009-ben első alkalommal a kiskereskedelmi szektor dominálta a piacot, a teljes európai ingatlaneladások 44 százalékával. - derül ki a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb kutatásából.  

Az országot leminősítették, a cégek helyzete változatlan 

Három iparosodott ország kapta vissza a válságot megelőző minősítését, de a Coface arra figyelmeztet, hogy az euróövezetben lassabb fellendülés várható. Magyarországot A3-ról A4-re minősítették le, ez a vállalkozások részére az jelenti, hogy hitellimitek meghatározásakor szigorúbb megítélés alá esnek.

Foglalkoztatás: itt a fordulat? 

A munkáltatók márciusban 39.500 új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, csaknem 44 százalékkal többet mint februárban, miközben több mint 2 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt márciusi munkaerőpiaci adatokból.

"Most pedig a társadalmi összeomlás felé haladunk" 

Nem nevezhető sikertörténetnek a lisszaboni stratégia pályafutása. Ezt ma már az unió döntéshozói is többé-kevésbé elismerik, bár inkább óvatosan fogalmaznak. A kitűzott célok nem teljesültek, ráadásul a válság a munkahelyteremtésben és a növekedésben elért eredményeket is megsemmisítette Európa legtöbb országában. Sőt rávilágított arra is, hogy a kontinens gazdasági fejlődése számos ponton strukturális hiányosságokra épült. Az Európai Bizottság most új utat jelölt ki a huszonhét tagállam számára.

Itt tartunk: fizetni kell a kézipoggyászért is a repülőn 

Már a kézi poggyászért is fizetni kell egy amerikai légitársaságnál, a floridai Spirit Airlines az első amerikai cég, amely ilyen díjat vezet be - írták szerdán amerikai lapok.

Felülmúlta a várakozásokat a magyar ipar 

Februárban az ipari termelés volumene szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazítva 1,7 százalékkal csökkent az előző hónaphoz viszonyítva, a tavaly februárit 8,4 százalékkal haladta meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatok alapján szerdán. Az elemzőket meglepték a számok.

Nem csak a lakosság fizetett… 

Tavaly nem csak a lakossági megtakarítások, de a vállalatok is finanszírozták a költségvetés hiányát, a korábbi évek ezer milliárdot is meghaladó nettó finanszírozási igényükkel szemben nettó 324 milliárd forinttal, a GDP 1,2 százalékával járultak hozzá az ország pénzügyi egyensúlyához - ez derül ki a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a pénzügyi számlákról közzétett legutóbbi adataiból.

Nem semmi: 50 milliárd is összejöhet a bankadóból 

Ötvenmilliárd euró bevételt is jelenthetne az Európai Unióban a bankok válság miatti különadóztatása - állapította meg egy kedden ismertetett jelentésében az Európai Bizottság.

Magyarország: kilábalás majd ősszel 

A magyar gazdaság 2010-ben stagnálás körüli állapotban lesz, kilábalás, szerény növekedés a második félévben várható - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.

Becsapta Magyarországot az IMF? 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szította a válságot tavaly Európa feltörekvő országaiban, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben a térség kölcsönért fordul hozzá - vélte a cseh jegybank kormányzóhelyettese a Der Standard című osztrák újságnak adott, a Reuters által idézett interjúban.

Út Kínába 

Megjelent a Piac és Profit magazin márciusi száma. A tartalomból: A lehetőségek országa - új főkonzulátus nyílt Kínában. Buborék vagy rakéta? - létezik-e a Peking-buborék?; Változásra érett - OECD-nyugdíjkörkép; Nyugdíjmodell nyugdíjkorban - a hazai gondok; Pártok jövőképe - megszólal a Fidesz és az MSZP. Keresse március 5-től az újságárusoknál!

0,1 %-ot tévedett a kormány 

A kormányzati szektor 2009. évi hiánya - az előzetes adatok szerint - 1.035 milliárd forint volt, a GDP 4 százaléka, ez a 2008. évihez képest 30 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,2 százalékponttal magasabb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A kormányzati cél 3,9 százalékos GDP-arányos eredményszemléletű államháztartási hiány elérése volt.

A magyar cégek kockázatosak, a Fidesz-kormány kevésbé 

Továbbra is a régiós átlagnál több a kockázatos cég a magyarok között, de a legfrissebb adatok némi javulást mutatnak. A tegnapi kamatdöntést viszont a londoni elemzők derűlátónak nevezik, azt sem titkolva, hogy a piac "túlárazza" a Fideszhez kötött politikai és költségvetési kockázatokat.

Óriásit ugrott előre Magyarország! 

Meredeken javult Magyarország helyezése a londoni Euromoney gazdasági folyóirat által összeállított legújabb globális országkockázati rangsorban, amelyben ugyanakkor a súlyos államháztartási és adóssággondokkal küszködő fejlett ipari gazdaságok - köztük az Egyesült Államok és Görögország - lejjebb csúsztak.

Új rekordon az alapkamat 

A monetáris tanács 25 bázisponttal, 5,5 százalékra, rekord mélységbe csökkentette a jegybanki alapkamat szintjét. A döntés nem meglepő, ám van, aki szerint akár 50 bázispontos lazításra is lett volna lehetőség.

Nem a kiadásokkal lesz gond a magyar büdzsében... 

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idei költségvetés adókból, illetékekből, valamint az állami vagyon értékesítéséből származó bevételeinek teljesülését általában közepes, egyes esetekben azonban magas kockázatúnak ítéli meg - ez derül ki a számvevőszéknek az államháztartás vagyoni és pénzügyi helyzetéről kiadott jelentéséből. A PM egyetért a kockázatokkal, ugyanakkor azt emeli ki, hogy az ÁSZ is megerősíti: a kormány végrehajtotta törvényi kötelezettségét, így a törvény által meghatározott határidőben a választók az április országgyűlési választások első fordulója előtt megismerhetik a költségvetés aktuális helyzetét.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo