Gazdaság


Kiket érint az uniós pénzmegvonás?

Kiket érint az uniós pénzmegvonás? 

Az Európai Bizottság javaslata, amely szerint jövő januári hatállyal 495 millió euró kohéziós támogatás kifizetését függesztené fel az Európai Unió Magyarország számára, alapvetően nem érinti a kis- és középvállalkozói (kkv) szektort - közölte egy fejlesztési szakértői iroda.
Elveszett pénzek?

Elveszett pénzek? 

495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt felzárkóztatási támogatási összeg folyósításának felfüggesztését javasolja az Európai Bizottság, miután az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A témáról kiadott közlemény szerint a mindeddig „példátlan" lépés „az Európai Bizottság Magyarországnak szóló ismételt figyelmeztetéseit követi, hogy fokozza erőfeszítéseit a túlzott államháztartási deficit befejezésére".
KSH: növekvő bérek, 200 ezer feletti átlagkereset

KSH: növekvő bérek, 200 ezer feletti átlagkereset 

Emelkedő fizetések és egyre több dolgozó magyar jellemezte a tavalyi évet a KSH szerint; a szervezet számításai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 213 ezer 100 forint volt. Idén már nem ilyen jó a helyzet, az átlagkereset környékén keresők bére - hacsak nem kompenzál a cég - csökken.
Ismét drágul a benzin

Ismét drágul a benzin 

Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Tényleg felpörgeti az MNB a hitelezést?

Tényleg felpörgeti az MNB a hitelezést? 

A jegybank fedezett forrásnyújtási és jelzálogkötvény-vásárlási programja erősítheti a hitelezést, de az aktivitás élénküléséhez a keresleti oldal bővülése is szükséges. A jelzálogpiac intézményi szerkezeti liberalizálásának nem láthatók az előnyei, a társadalmi költség viszont a piac prudenciális biztonságának lazulása volna a PSZÁF értékelése szerint.
Újabb drágulás jöhet a jövő héten

Újabb drágulás jöhet a jövő héten 

Az elmúlt egy hétben az üzemanyagok ára a nemzetközi piacon tovább emelkedett. A prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon az elmúlt héthez képest 4,1%-kal, míg a motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára heti átlagban 0,2%-kal emelkedett - közölte a GKI Energiakutató Kft.
Jobban is használhatnánk az EU-s forrásokat?

Jobban is használhatnánk az EU-s forrásokat? 

Az európai uniós források felhasználásának mielőbbi átcsoportosítását javasolja az MGYOSZ annak érdekében, hogy a tartós, de már rövid távon is érzékelhető gazdasági növekedést és munkahelyteremtést biztosító projektek kapjanak ilyen pénzügyi támogatást. A munkaadói szervezet ezzel összhangban ágazati szintű, a kormány és az egyes szakterületek által közösen kidolgozott jövőképeket látna szívesen, amelyekhez a vállalatok a stratégiájukat igazíthatják.
5 millió eurót kell visszafizetnünk az EU-nak

5 millió eurót kell visszafizetnünk az EU-nak 

Az Európai Bizottság az ún. számlaelszámolási eljárás keretében ma elfogadott határozata értelmében a tagállamoknak összesen 115,2 millió eurónyi, az Európai Unió agrárköltségvetéséből finanszírozott és jogosulatlanul felhasznált összeget kell visszatéríteniük.
Riasztás Brüsszelből

Riasztás Brüsszelből 

Magyarország külső eladósodottsága a legmagasabb szinten van az EU-n belül az Európai Bizottság szerint. A testület kedden Strasbourgban nyilvánosságra hozott Riasztási Mechanizmus Jelentése szerint Magyarország és másik tizenegy uniós tagállam esetében alaposabban meg kell vizsgálni, fennáll-e a makrogazdasági egyensúlyhiány veszélye.
Lesz-e új adó?

Lesz-e új adó? 

Rendkívül bizonytalan az uniós szintű pénzügyi regisztrációs adó (Tobin-adó) bevezetése, hiszen egyelőre még csak 3 tagállam támogatja teljes mellszélességgel, hárman határozottan ellenzik azt, míg 21 ország bizonytalan. Magyarország a támogatók közé sorolható.

"Aki nem fizet adót, a szomszédját lopja meg" 

Magyarország összességében nincs olyan rossz helyzetben, mint amennyire rossz a lakosság és a vállalati szféra közérzete, mondjta lapunknak Vámosi-Nagy Szabolcs. Az adószakértő szerint az adóemelés indokolt válságban, de a technikáján lehet vitatkozni.

Paktumvita a parlamentben 

A kormánypártok és az MSZP támogatták az európai uniós fiskális paktum elfogadásáról szóló országgyűlési határozatot, az LMP és a Jobbik szerint a megállapodás túlzott gazdasági korlátozást jelenthet Magyarország számára. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában azt mondta: az egyezmény minden pontja elfogadható, miután abból az érdekeinket sértő korábbi pontok már nincsenek benne.

Ismét 420 felett a benzin átlagára 

Emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj és 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

Magyar politika: amerikai republikánusok és némi Szingapúr 

Nem fenyeget államcsőd, de kétségtelenül az IMF a bizalmatlanság gödréből kivezető út Magyarország számára szakértők szerint. Megszorítások helyett viszont hosszú távú stratégiát és a humánerőforrásba való befektetést tartanának helyesnek. 

Benzinár: valószínűsíthető az újabb áremelés 

A GKI Energiakutató Kft. szerint benzin kiskereskedelmi átlagára 421 forint, a gázolajé pedig 446 forint lehet február 15-én. Tavalyhoz képest mintegy 7 százalékkal kevesebb benzint és kb. 11 százalékkal kevesebb gázolajat lehet egy havi nettó átlagkeresetből tankolni.

Sok minden múlik most a magyar kormányon 

Magyarország rendre a térségbeli növekedési átlag alatt teljesít, a növekedés egyetlen forrását a kivitel jelenti, ráadásul a belső fogyasztás és a beruházás is gyenge, így a legnagyobb kihívást a növekedés jelenti a magyar gazdaság számára. Ezen kívül a stabilitásra kell összpontosítania, amihez kellően összehangolt költségvetési kiigazításokra van szükség, hogy a gazdaság ne lassuljon tovább.

A magyarok dolgoznak a legkevesebbet 

Az EU 27 tagállamában az emberek átlagosan 34,5 évet töltenek munkával az életükből, a svédek dolgoznak a leghosszabb ideig, 40,1 évig, míg a magyarok a legkevesebb, 29,3 évig - a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása szerint, amely az Eurostat DWL (a munkával töltött élethossz) mutatója alapján készült.

Több jó magyar ötlet kellene 

A globális verseny erősödésével a vállalkozásoknak több energiát kell fordítaniuk az innovációra, derül ki az Európai Bizottság közleményéből. Eddig az uniónak nem sikerült behoznia lemaradását a világ innovációs vezetőihez, az USA-hoz, Japánhoz és Dél-Koreához képest. A 27-ek rangsorában Magyarország a „mérsékelt innovátorok” közé tartozik.

Fizetés 2012: kompenzáció több lépcsőben 

Az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer hátrányainak csökkentéséről folytatott többek között megbeszélést a kormány a munkaadók és munkavállalók szervezeteinek képviselőivel. A kormány és az érdekképviseletek egy többlépcsős kompenzációs mechanizmusról állapodtak meg. A bérkompenzáció 130 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint ez az összeg rendelkezésre áll a büdzsében. A tárcavezető szerint több mint 790 ezer munkavállaló béremelés nélkül rosszul jár, nagyjából 600 ezren viszont mindenféle kompenzáció nélkül is jól jönnek ki.

Árcsökkenés a láthatáron 

Csökkenti bruttó 5 forinttal a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

Önvédelem a jövőért 

Megjelent a Piac&Profit februári száma, benne többek között részletes összeállítással az öngondoskodás szükségességéről és lehetőségeiről, a kkv-kat érintő legfontosabb idei változásokról. Interjút készítettünk Peter Gleick nemzetközi hírű szakértővel a klímaváltozás várható hatásairól, és közgazdászokat, valamint cégvezetőket kérdeztünk 2012-es várakozásaikról. 

Van, ahol 531 milliárd jut a kkv-knak 

A kínai központi vezetés egy felállítandó fejlesztési alappal, a hitelfelvételi lehetőségek kiszélesítésével, valamint az adókedvezmények meghosszabbításával segítene a belföldi kis és közepes vállalatokon (kkv).

Kiszámíthatóbb környezet kellene erre az évre 

A mutatók nem sok jót jeleznek sem a jelent, sem a közelebbi jövőt tekintve. A Piac & Profit így 2012 elején nem is prognózist várt az általa megkérdezett közgazdászoktól, hanem inkább választ arra, mit szeretnének, mit várnak az előttünk álló évtől. Bod Péter Ákos és Vértes András egyaránt kiszámíthatóbb környezetet szeretne - meg még sok minden mást -, a pénzügyi szakember ingatag piacokat lát, de úgy véli, már az is segít, hogy inkább tisztában vagyunk a helyzetünkkel, mint egy évvel ezelőtt. 

Reménykedhetünk, hogy nem látjuk, merre visz az út 

A Piac&Profit által megkérdezett vállalati vezetők által felrajzolt kép nem ad okot különösebb derűlátásra, leginkább leépülésre, jobb esetben stagnálásra számítanak. A helyzet olyannyira bizonytalan, hogy akár reménykedhetünk abban, nem jól látjuk, merre vezet az út...

Erről tárgyalt Orbán Brüsszelben 

A gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést ösztönöző konkrét intézkedésekről döntöttek és két új európai uniós szerződést véglegesítettek hétfőn Brüsszelben az EU-tagországok állam- és kormányfői. A késő este befejeződött csúcstalálkozón számos olyan lépésről hoztak politikai döntést, amelynek révén több hitelhez juthatnak a kis- és közepes méretű vállalkozások, javulhat munkahelyteremtő képességük, csökkenhetnek a rájuk nehezedő bürokratikus terhek. Külön intézkedéseket jelentettek be a fiatal korosztályok foglalkoztatásának ösztönzése érdekében.

A milliárdosok adóznának, de a kormányoknak kell dönteniük 

Davosban egy a vezető üzletemberek részvételével zajló panelbeszélgetésen visszautasították a nagy cégeket és a milliárdosokat mostanában ért vádakat, miszerint a kapitalizmus gyengeségeiben komoly szerepük van. „A magántőke iparág szereplői szívesen fizetnek több adót, de az a kormányokon múlik, hogy megváltoztatják-e az adószabályokat” idézte hétfői cikkében a The Telegraph brit újság David Rubenstein álláspontját.

Marad 420 felett a benzinár 

Csökkenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

Barátságosan fogadták a tüntetőket 

A kapitalizmus jelenlegi formáját ellenző mozgalom megérkezett Davosba is. Két tucat tüntető szállásolta el magát a milliárdosok és államfők közvetlen szomszédságában. Gesztusértékű látogatást tett az újonnan jötteknél az alpesi szanatóriumáról híres svájci városka polgármestere és a konferencia igazgatója is. Utóbbi besegített bungalóik építésébe.

Orbán: képtelenség, hogy megváltozzon az egykulcsos adó 

Lapértesülés szerint képtelenségnek tartja Orbán Viktor az arányos adórendszer módosítását. Véleménye szerint azért sem kerülhet sor az adórendszer módosítására, mert az Európai Unió több tagállamában is hasonló rendszer működik. Az IMF magyarországi misszióvezetője viszont más véleményen van.

Ellenzik a banki tranzakciók adóztatását 

"Egyszerűen őrültségnek" tartja a brit miniszterelnök a banki tranzakciók új adónemmel való megsarcolását. Az Európai Bizottság kalkulációja szerint, ha bevezetik, 2000 milliárd euróval csökkenne ezáltal az Unió GDP-je és félmillió állás szűnne meg miatta - mert sok cég kivonulva a régióból.

Ezt várja tőlünk az IMF 

Magyarországnak fenn kell tartania gazdasága stabilitását, javítania kell költségvetési politikájának tervezésén és a gazdasági kormányzáson - jelentette ki Christoph Rosenberg, az IMF magyar misszióvezetője az IMF Survey-nek nyilatkozva.

Mi lesz veled euró? 

Vitathatatlan, hogy Európa közös valutájával problémák vannak. A decemberi EU csúcson az unió látványos lépést tett a gazdasági egység létrehozása felé, a kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy az euróövezet hosszú távon működőképessé váljon. 

Nem tűnik rózsásnak az előttünk álló év 

Legfeljebb a gazdasági visszaesés csökkentéséhez lesz elegendő az IMF-EU tárgyalások sikeres befejezése. A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint idén az euró árfolyama 300 forint körül mozoghat, a lakosság fogyasztása a reálkeresetek 3,5 százalékos csökkenése miatt 2,5 százalékkal mérséklődik. A pénz- és különösen a működőtőke bizalmának visszaszerzése legjobb esetben is csak 2013-ra hozhat eredményeket. 

Matolcsy elégedett, bízik a növekedésben 

A kormány, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium tudása szerint reális esély van a pozitív tartományú növekedésre, a félszázalékos bővülésre - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának rendkívüli ülésén csütörtökön. Szerinte keményebb, nehezebb, több kihívást jelentő év elé néz Magyarország.

Saját pénzt nyomtat a Balaton 

Pénteken kezdik nyomni az észak-balatoni térség helyi pénzét, a Balatoni koronát, amely várhatóan március végén kerül forgalomba - mondta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön a veszprémi közgyűlésben.

IMF: a magyar gazdaság továbbra is nagyon sebezhető 

Bizalomerősítő magyar gazdaságpolitikát és a kiigazítási folyamat stabilizálását tartja szükségesnek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a négyes cikkely szerinti országjelentéshez kapcsolódó igazgatótanácsi értékelésében.

Van, aki 600 millió munkahelyet hozna létre 

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) globális foglalkoztatásról szóló éves jelentése szerint a fenntartható növekedés beindításához és a társadalmi kohézió megőrzéséhez a világra 600 millió új produktív munkahely megteremtésének sürgősen megoldandó feladata hárul a következő évtizedben.

Orbán derűlátó, Barroso gyors választ vár 

Az Európai Bizottság által kifogásolt magyar törvényekről tárgyalt Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kedd délután. A magyar kormányfő ezt megelőzően találkozott Martin Schulzcal, az Európai Parlament elnökével és Herman Van Rompuyjal, az Európai Tanács elnökével. Orbán szerint nincs szükség az országgyűlés összehívására az eredetileg tervezett időpont előtt a Brüsszel által elvárt törvényi változtatások végrehajtása érdekében.

Növekvő kockázatokkal számol az IMF  

A világgazdaság növekedése 2012-ben 3,75 százalékos lesz, az eurózóna pedig "enyhe recesszióba" kerül - derült ki a Nemzetközi Valutaalap kedden nyilvánosságra hozott előrejelzéséből.

Mindenkit meglepett a jegybank: nem változott az alapkamat 

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2012. január 24-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat. Minden elemzőt meglepetésként ért a döntés.

Most nem kell rohanni a tankolással 

Csökkenti bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

Még pesszimistább lett a magyar 

Januárban folytatódott a GKI-Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének csaknem egy éve tartó romlása, amely utoljára 2009 novemberében volt ilyen alacsony. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint a fogyasztói várakozások már több mint egy és egynegyed éve trendszerűen romlanak, az üzleti várakozások viszont nyolc hónapos markáns romlást követően 2011 utolsó negyedévében stagnáltak, de most januárban ismét rosszabbak lettek.

Csak ha teljesítettünk, akkor tárgyalhatunk 

Az EU-IMF-támogatásról szóló tárgyalás megkezdéséhez szükséges intézkedésekről tárgyalt Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pénteken Brüsszelben Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökével. Azt még nem tudni, mikor kezdődhetnek meg a formális tárgyalások, miután Magyarországnak előbb teljesítenie kell a folyamat elindításához szükséges előfeltételeket, amelyek közé - a jegybank teljes függetlenségét, valamint a bíróságok megbízható működését biztosító módosításokon kívül - bekerülhet az egykulcsos adó kérdése is.

Orbán szerint nem udvarias dolog előfeltételt támasztani 

„Nem látok különösebben nehéz ügyet" - nyilatkozta péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bizottság által kifogásolt magyar törvényekkel kapcsolatban, így reményei szerint José Manuel Barrosóval való keddi találkozóján politikai megállapodás jöhet létre közte és a bizottság elnöke között. Orbán kijelentette: „Arról még senki semmilyen dokumentumot nem adott át Magyarországnak, hogy az IMF-fel és az EU-val történő tárgyalások megkezdésének lennének előfeltételei, és mik volnának azok."

Orbán-beszéd az Európai Parlamentben 

A vita nem Magyarország ellen, hanem Magyarországgal, Magyarországért folyik, hangsúlyozta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke ma Strasbourgban az Európai Parlamentben a magyarországi folyamatokról folyó vitában. A felszólaló Orbán Viktor szerint kormánya óriási munkát végzett az elmúlt másfél évben. A magyar miniszterelnök kijelentette: az Európai Bizottság által jogilag kifogásolt szakaszok közül egy sem érinti az áprilisban elfogadott alaptörvényt. A vitában a bizottsági eljáráson túlmutató kérdések is felmerültek, a szocialista frakciót vezető osztrák politikus azt hangsúlyozta: nemcsak egyes törvényeket kifogásolnak, hanem a mögöttük álló szellemiséget is.

Bank helyett a párna alatt tartjuk a pénzt 

Az MNB jelentése szerint tavaly az utolsó negyedévben 14 százalékkal nőtt a forgalomban levő bankjegyek értéke, ami a GDP-hez viszonyítva történelmi csúcs. A jegybank ezt a nyugdíjpénztári reálhozam el nem költött részével és lakossági euró-eladásokkal magyarázza, mások a lakossági bizalom megingásának jelét látják benne.

Nincs vitánk az EU intézményeivel? 

Három kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen az Európai Bizottság - jelentette be kedden Strasbourgban José Manuel Durão Barroso, a bizottság elnöke, mégpedig a jegybank függetlenségét érintő szabályozással, a bírói tevékenység felső korhatárával, valamint az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokkal kapcsolatosan. A magyar kormányszóvivői iroda közleménye szerint „sem az alapelvek, sem a közös európai értékek és vívmányok jelentősége tekintetében nincs vitánk az Európai Unió intézményeivel." Szerdán az Európai Parlament is Magyarországról folytat vitát. Hazánknak a szokásosnál kevesebb ideje, egy hónapja van arra, hogy válaszoljon a bizottsági aggodalmakra.

A héten is megdöntünk egy rekordot 

Literenként bruttó 4 és 6 forinttal emeli a 95-ös benzin, illetve a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ér el. A mostani emeléssel a benzin átlagára 426-428 forintra, a gázolajé pedig 449 forintra nő.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Cégblog

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!  

A hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.

Társadalom

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo