Létrejött 150 új munkahely – 1,6 milliárd forintos támogatást adott a kormány

Szijjártó Péter egy tatai gyáravatón járt.

Felavatták a Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. 65 ezer négyzetméteres, digitalizált megoldásokkal ellátott új logisztikai központját szerdán, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a fejlesztéshez a magyar kormány 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.

A Güntner csoport összesen 7,7 milliárd forintos fejlesztést valósított meg. Szijjártó Péter kiemelte, a tatai üzemben 150 új munkahely jött létre a vállalatcsoport európai logisztikai központjának létrehozásával és egy 1200 négyzetméteres kapacitásbővítő beruházással.

Az új beruházással létrehozott áruelosztó központ 2019 december elsején kezdte meg üzemszerű működését 70 alkalmazottal. Naponta átlagosan 60 kamion fordul meg a telephelyen, ami 300-400 raklap készáru rakodását és szállítását jelenti 5 kontinens több mint 60 országába, több mint 2500 címre.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo