A járvány nyertese az internetes vásárlás?

A koronavírus-járvány elhúzódásának egyértelmű nyertesei az online kereskedések, az internetes vásárlások értéke mind belföldi, mind pedig külföldi viszonylatban jelentősen nőtt idén a második negyedévben - egyebek között ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank a magyarországi pénzforgalomról közzétett elemzéséből.

Magyarországon az internetes vásárlások tranzakciószáma 43 százalékkal, az értéke pedig közel 50 százalékkal bővült az idén április-júniusban, az előző év azonos negyedévéhez képest. A határon átnyúló tranzakciók esetében pedig rendre 18 és 12 százalékos növekedést mutatnak az adatok. Az online vásárlások aránya így az összes fizetési kártyás vásárlási tranzakción belül darabszámban és értékben már meghaladta a 19 és 27 százalékot - mutat rá az elemzés.

A forgalmon látszik a visszaesés

A jelentés szerint a járvány negatív hatásai a pénzforgalmi infrastruktúrát nem befolyásolták jelentősen, azonban a forgalmi adatokban már jelentős volt a visszaesés szinte az összes fizetési mód esetében. Ezt elsősorban a fogyasztók óvatossági megfontolásaival, a bevezetett korlátozó intézkedésekkel és a gazdasági folyamatok lassulásával magyarázta a jegybank. Az átutalások és a csoportos beszedések forgalmának korábbi stabil növekedése is csökkenésbe fordult át. Az MNB szerint valószínűsíthető, hogy a készpénzes vásárlási forgalom még ennél is jelentősebb mértékben eshetett vissza.

Kép: Pixabay

A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal lebonyolított vásárlási forgalom korábbi dinamikus bővülése is megtorpant - írták. Ugyan a lebonyolított tranzakciók értéke még 9 százalékkal nőtt a második negyedévben 2019 azonos időszakához képest, azonban a tranzakciószám több mint 3 százalékos csökkenést mutat. Mindezek eredményeként a hazai kártyákkal összesen 236 millió vásárlási tranzakciót bonyolítottak az ügyfelek 2018 milliárd forint összértékben.

Kevesebb a határon átnyúló vásárlás

Az utazással kapcsolatos általános óvatosság és a bevezetett korlátozások miatt főként a határon átnyúló, fizikai kereskedői helyzetekben lebonyolított tranzakciókban látszódik jelentős visszaesés: a tranzakciók száma közel 47, értéke pedig 60 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakit. A belföldi, bolti kártyahasználat tranzakciószáma 8 százalékos visszaesést mutat, ugyanakkor a vásárlási érték még 5 százalékot meghaladó bővülést. Ez a fogyasztók elővigyázatossági megfontolásaira vezethető vissza, mivel jóval kevesebbszer mentek el fizikai üzletekbe - írta az MNB.

Az érintéses fizetési kártyás tranzakciók aránya a bolti kártyás vásárlásokon belül megközelítette a 94 százalékot, ami több mint 2 százalékpontos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a jegybank kezdeményezésére a kormány április 15-től előírta az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó 5 ezer forintos értékhatár 15 ezer forintra emelését.

A hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma a második negyedév végén 10,5 millió körül alakult, az elsődlegesen fizetési célú fogyasztói számlák száma is változatlanul közel 6,7 millió volt. A hazai kibocsátású fizetési kártyák száma sem változott, kevéssel 9,6 millió alatti az időszak végén, ugyanakkor az érintőkártyák több mint 237 ezres növekményének köszönhetően arányuk az összes kártyán belül megközelítette a 89 százalékot, ami 2,6 százalékpontos növekedés 2020 első negyedévéhez képest.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo