Pénzszerzés cikkek

Uniós pénzek: van még ott, ahonnan eddig jött
Vasárnap lezárult az előző uniós pályázati ciklus kiírási szakasza, miután a kormány határozata szerint a 2007-2013 közötti programozási időszak operatív programjai keretében pályázati kiírás 2015. február 15. után nem hirdethető meg. A határidőn túl a kormány vagy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság előzetes hozzájárulásával lehet pályázatot kiírni.

Nyílik az uniós pénzeszsák
A pénteken jóváhagyott operatív programok keretében már márciusban sor kerülhet az első pályázati kiírásokra. Az öt operatív programban összesen hatezer milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg Magyarországon.

Hárommilliót érhet egy játszósarok
Családbarát munkahely pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A keretösszeg 50 millió forint, családbarát programtervekkel lehet pályázni, amelyre 3 millió forintos támogatást lehet nyerni. A pályázati kiírás a minisztérium honlapján elérhető. Beadási határidő március 17.

5 + 1 szabály a növekedés menedzseléséhez
Tegyük fel a lehető legpozitívabb forgatókönyvet: egy csodásan növekedésnek induló céget vezetünk. Megvannak a munkatársak, a termékünket pedig „zabálja” a piac. A rossz hír, hogy ekkor sem dőlhetünk hátra, különben nem sokáig örülhetünk a sikernek. Ahhoz, hogy az hosszú távú legyen, tudatosan kell készülni a továbbiakra. Adunk néhány tippet a növekedés menedzseléséhez!

Őstermelők, a közszféra és az energiahatékonyság az Erste hitelcsomagjában
Az Erste Bank Hungary a következő három évben összesen 550 millió eurós hitelprogramot indít a magyar gazdaság támogatására a hétfőn a magyar kormánnyal és az EBRD-vel aláírt szándéknyilatkozat értelmében - közölte az Erste Bank Group honlapján.

Ismert cégnek szívesebben adnak pénzt
Egy széles körben ismert vállalat kétségkívül megmozgatja a befektetők fantáziáját. Sokan arról álmodnak, hogy ők lesznek azok, akik tőkéjükkel elindíthatnak egy már neves céget a világsiker felé, és övék lesz az év befektetői sztorija.

Kisokos kezdő exportálóknak
Kezdő exportálóként a közelebbi, biztonságosabb piacokkal érdemes kezdeni, de azokból is csak néhánnyal. Amit pedig nem lehet megspórolni, az a jó szakemberek - az export kooperáció szakértői a kkv-k exportlehetőségeit, támogatásait és céljait elemezték.

Ott a pénz, de nincs kinek adni
Idén, méghozzá az első félévben érdemes lépnie azoknak a cégeknek, amelyek kockázati tőkével fejlesztenék tovább vállalkozásukat – figyelmeztettek a szakértők a Piac&Profit által szervezett konferencián. Jelentős forrás érhető el még ugyanis az idén a Jeremie és a Magvető alapokból.

A Jeremie alapok adták meg a kezdőrúgást a kockázati tőkének
Kulcsszerepe volt a hazai kockázati tőke iparág fejlődésében a 2010-től meghirdetett JEREMIE programoknak. A piac mára jórészt a nemzetközi iparági sztenderdek szerint működik – derül ki az MNB elemzéséből.

Csak óvatosan az uniós forrásokkal
A Budapest Bank vállalati szakértői szerint az uniós források tömeges megnyílása jelentős növekedést hozhat az új beruházások terén, amely lehetőséget és veszélyt is jelenthet egyben a cégek jövőjére nézve.
Már figyelhetik a számláikat a gazdák
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) január 30-án elindítja a 2014-es területalapú támogatás (SAPS) második részletének utalását. Ennek során az elkövetkező hetekben több mint 100 ezer mezőgazdasági termelő jut mintegy 60 milliárd forinthoz.
Ha Budapest startup-főváros, a vidék micsoda?
Egy tanulmány Budapestet is besorolta azon hat európai város közé, amelyek a legígéretesebb és legösztönzőbb helyszínei lehetnek egy európai startupnak. Ám befektetői szemmel érdemes vidéken is körülnézni, mert bőven lehet találni alkalmas célpontokat.
Nem csak startupot keres a kockázati tőke
Milyen különbséget látnak a kockázati tőkések egy startup és egy piacon régóta működő vállalkozás között? Van-e visszaút, ha kiderül a befektetés nem hozta be a hozzá fűzött reményeket? Detrekői Lászlóval, a Portfolion Kockázati Tőkealap Zrt. által kezelt Fordulat Tőkealap befektetési igazgatójával beszélgettünk.
A beszerzők leghatékonyabb fegyvere
Tudja mi az az egyetlen eszköz, ami akár 100%-kal is növelheti a hatékonyságot a beszerzés területén? A kérdezés tudománya.Az első és legfontosabb dolog, amit beszerzőként meg kell tanulni, vagy cégvezetőként meg kell tanítani az embereinknek, hogy merjenek és tudjanak kérdezni.
Vállalati hitelek: szendereg a robogás
A támogatott hitelek szerepe a vállalati hitelpiacon nem kérdőjelezhető meg, hiszen ezek által sikerült megállítani a hitelpiac beszakadását, és még mindig ezt keresik a cégek, de további növekedésre csekély a kilátás.
Garancia gazelláknak
A Start Garancia Zrt. új, innovációs garancia terméke a Gazella Program keretében vissza nem térítendő támogatásban részesülő startupok forráshoz jutását segíti elő. Az összesen mintegy 2,1 milliárd keretösszegű programban inkubált induló vállalkozások biztosítéknyújtási kötelezettségét a Start legfeljebb 80 millió forint értékű garanciaterméke segíti.
Ilyen is van: jobban fizetnek a magyar cégek
2014-ben a cégek átlagosan számláik 66 százalékát fizették ki időben, míg egy évvel korábban csupán 62 százalékát. Általánosságban elmondható, hogy javul a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, de a szakemberek még így is óvatosságra intenek, mivel késés esetén átlagosan 41 napot kell várnia egy számlakibocsátónak mire a pénzéhez jut.
Márciusig várni kell az EU-s pályázatokra
Az operatív programokat leghamarabb várhatóan március-április környékén hagyja jóvá az Európai Bizottság, addig, nem tudja megkezdeni a pályázatok kiírását a magyar kormány - mondta Glattfelder Béla, a nemzetgazdasági tárca gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a Piac & Profit által rendezett konferencián.
A vásárlók bizalmára kell rágyúrniuk a cégeknek
Egyre nyitottabbak a fogyasztók az online vásárlások és a digitális kapcsolatfelvétel iránt, a megvalósuló tranzakciók számában ez azonban egyelőre csak korlátozottan jelenik meg. A vásárlói elvárásokat nem minden esetben elégíti ki a kereskedői gyakorlat, ezért a fogyasztói bizalom erősítése komoly potenciált jelent az internetes üzleteknek.
Hogyan szerezzünk befektetőt?
Több pénz és jobb feltételek várhatják 2015 első félévében a befektetést kereső vállalkozásokat, de a tudatos felkészülés továbbra is elengedhetetlen. Mit kérhet, és mit kaphat alapvetően a befektetőktől egy vállalkozás?
Vonzza a pénzt a kreatív ipar, de miért?
Bár a kreatív szektort kevésbé sorolják a tőkebefektetők fő célpontjai közé, több kutatás is azt támasztja alá, hogy évek óta, a gazdasági válság ellenére is folyamatosan bővülő, a szó szoros értelmében vett önálló iparágról van szó. Erre a tényre pedig már a kockázatitőke-piac is egyre inkább épít. De miért is kezd egyre népszerűbbé válni a szektor az üzleti világ szemében?
Pályázna? Erre idén ügyelnie kell
Az idén hatályos egyik törvénymódosítás jelentősen kibővíti a kapcsolt vállalkozások körét. Ezt a körülményt pedig azoknak a vállalkozásoknak is figyelembe kell venni, amelyek pályázati pénzek után ácsingóznak.
Nem minden befektetőt „csak” a profit hajt
A kockázatitőke-befektetők elsődleges célja, hogy befektetésükkel értéket növeljenek egy vállalatban. A stratégiai tőkebefektetők ettől eltérően nem az 5-7 éves időszak végén ígérkező sikert várják, hanem a vállalat hosszú távú sikerébe invesztálnak.
Miért van szükség cégértékeléskor korrekcióra?
Ha jól működő és nyereséges cégek esetében beszélünk cégértékelésről, akkor az értékelés fókuszpontja a társaság által elért operatív nyereség, vagyis az EBITDA kell legyen. Más kérdés, hogy az itt megtalálható számok mennyire fedik a valóságos értéket.
Bármire össze lehet kalapozni a pénzt
Ön fizetne azért, hogy Jézus képét nézegesse a pirítóson? Vagy egy görögdinnye-hordozóért? Van, aki igen: nincs az az őrült ötlet, amelyhez ne lehetne támogatókat találni, ez a közösségi finanszírozás egyik legnagyobb előnye.
Sokba kerülhet a gyenge forint a cégeknek
A forint árfolyama 2014. december 31-én 18 forinttal volt gyengébb, mint 2013 utolsó napján, és ennek súlyos számviteli következményei lehetnek az euróban eladósodott cégek tömegére nézve. Ugyanis annak ellenére, hogy az árfolyamveszteség nem realizálódott, a számvitel szabályainak megfelelő elszámolás mégis rontja az eredményt, és ez végső soron pótbefizetési kötelezettséget eredményezhet.
Egy teherrel kevesebb
Január elsejétől biztosíték nyújtása nélkül juthat uniós támogatáshoz az a kedvezményezett, aki rendelkezik legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, és nincs köztartozása. Korábban sok projekt bukhatott ezen, fontos tehát a változás.
Cash-flow: így maradjunk pozitívban!
Hogy mire kell ügyelnie egy induló vállalkozásnak leginkább? Arra, hogy legyen elegendő bevétele, és tartsa alacsonyan a költségeit – azaz pozitívban a cash-flow-ját. Van néhány tippünk hozzá!
Csak „aktív gazda” kaphat közvetlen támogatást
Az idén közvetlen támogatást igénylő mezőgazdasági termelőknek fontos ügyelniük arra, hogy a Közös Agrárpolitika reformjának 2015-től életbe lépő új szabályozása értelmében hazánkban is bevezetik az úgynevezett „aktív mezőgazdasági termelő” fogalmát.
Milyen hitelt kaphatunk?
A fokozódó állami szerepvállalásnak is köszönhetően a cégek jelenleg számos forráslehetőség közül választhatnak, azonban a vállalkozásoknak érdemes megfontolni, hogy a felvett hitel alacsony költségekkel, de bonyolult garanciával és adminisztrációval, vagy inkább magasabb kockázati felárral, de jóval egyszerűbb és olcsóbb járulékos költségekkel és adminisztrációval járjon.
Tele lesznek pénzzel a gazdálkodók
Mintegy 2500 milliárd forint jut összesen 2015–2020-között a magyar mezőgazdaságban közvetlen kifizetésekre uniós forrásból – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Friss pénzeket hozhat az országba az űrkutatás
Akár több milliárd forintnyi forrásra is pályázhatnak az elsősorban a kutatás-fejlesztés területén működő hazai vállalkozások, miután 2015 novemberétől várhatóan Magyarország is teljes jogú tagjává válik az Európai Űrügynökségnek,
Informatikába fektetnek a cégek
Újra emelkedik a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 60 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. A középvállalkozásoknál még ennél is jobb a helyzet, mivel több, mint 80 százalékuk gondolkodik beruházásban.
29 milliárdos hitelprogram jön agrárcégeknek
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. három kedvezményes agrárhitelprogramot indít, összesen 29 milliárd forintos keretösszeggel - az erről szóló kormányhatározatok a Magyar Közöny legfrissebb számában jelentek meg.
Az egyedi a nyerő
Az elmúlt években jelentősen nőtt az agrárium tőkevonzó képessége, köszönhetően a viszonylag magas termésáraknak, igaz, az orosz embargó alapjaiban megrendíthet bizonyos ágazatokat. A magyar agrárvállalkozások eredményessége azonban még elmarad a nyugati vállalatokétól, így lenne hová fejlődni. Hitel nélkül viszont a beruházások sem mennek.
Sok gazdálkodó figyelheti a bankszámláját a héten
Több támogatás kifizetését is megkezdte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH); így elindultak a területalapú ültetvénytelepítéshez nyújtandó támogatások kifizetései, továbbá elkezdődött a Natura 2000 erdő kompenzációs támogatás kifizetése is.
Sokan fejlesztenének pályázati pénzből - ha hallottak volna róla
Pénzügyi tanácsadóval a hátuk mögött szívesebben fejlesztenek és növekednek a hazai kisvállalkozások vezetői. A cégek életében kulcsszerepük lehet a külső pénzügyi tanácsadóknak, például ha nem várt esemény következik be.
Így változik a pályázati rendszer
Az új ciklusban kevesebb operatív programmal, terjedelmesebb pályázati kiírásokkal, ugyanakkor kevesebb beadandó dokumentációval lehet számolni. Az esélyegyenlőséget és az átláthatóságot segíti, hogy minden év végén meghatározzák majd a következő évi kereteket, a pályázatok benyújtását megelőzően pedig már 30 nappal ismertek lesznek a konkrét feltételek.
Kinek kell a tehén, ha olcsón kapja a tejet?
A közép-kelet-európai régióban a kockázati tőkebefektetések esetében a stratégiai befektetők felé történő cégértékesítés a legvalószínűbb exit út. Ők egy partnerség után kevéssé fognak felvásárlásban gondolkodni, hiszen „minek vennék meg a tehenet, ha a tejet is megkaphatják, olcsóbban”.
Kis cégeknek: egységben az erő!
A fejlett, sokszereplős ágazatokban azonban érdemes akár nagyobb volumenű és hosszabb távú szövetségekben gondolkodni, ugyanis az előnyök, és ezáltal az elért eredmények is megtöbbszöröződhetnek.
Könnyebb lesz bekerülni a közbeszerzésbe
Jelentősen csökkentették a közbeszerzések alkalmassági követelményeit, annak érdekében, hogy egyre több kis- és közepes vállalkozás vehessen részt a közpénzekből megvalósuló beruházások kivitelezésében.
Tudásból üzlet - a halál völgyén át
Genentech, Tresorit, PayPal, Máv Cargo. Hogy mi a közös bennük? Mindannyian egy működő szervezetből váltak ki, hogy az ott létrehozott tudást külön vállalkozásban kamatoztassák, vagyis mind spin-offok. És sok más sorstársukkal ellentétben túlélték az átmenetet.
Faktoringra is ad hitelt az EXIM
Az EXIM Exportélénkítési Hitelprogramja (EHP) keretében új exportcélú faktoring refinanszírozással bővíti tovább konstrukcióit. A kereskedelmi bankokon keresztül elérhető konstrukció euró alapú forrást biztosít az exportáló cégeknek.
Több pénz jut a birkáknak
Megjelentek azok a miniszteri rendeletek, amelyek a juh- és kecskeágazat részére nyújtható a 2014. évi csekély összegű (de minimis) támogatás feltételeit tartalmazzák. A támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2015. első félévében fizeti ki.
Így éri meg a karácsonyi vásár
Közeleg a karácsony és számos kiállítás, vásár csalogatja a terméküket értékesíteni kívánó cégeket. A bőség zavara, ahogy mondani szokás, nem könnyíti meg a választást. Íme néhány tipp, mi alapján érdemes szelektálni a kínálkozó lehetőségek közül és mire figyeljünk az első alkalommal.
A stratégiai befektető az exit egyik legjobb módja – ha időben találunk egyet
Továbbra is a stratégiai befektetők irányába történő cégeladás a leggyakoribb exit út a Közép-kelet-európai régióban. Ezért fontos egy potenciális stratégiai partner megtalálása, ám ennek előkészítését időben meg kell kezdeni.
Honnan szerezzünk pénzt külpiaci terjeszkedéshez?
A hazai kis- és középvállalkozások körében viszonylag kevés az exporttevékenységet folytatók száma, körülbelül csak minden tizedik hazai kkv-ra jellemző. pedig a tartós növekedéshez ez a legbiztosabb út: de hogyan finanszírozhatjuk?
Hogyan árazzunk?
Ha a „legyünk mi a legolcsóbbak” árazási stratégiát követjük, kész is van a fenntarthatatlan cég. Az akciózáson kívül még legalább 15 mód létezik, amelyek vonzóvá teszik az árainkat ügyfeleink számára. A felsorolt árprezentálások nem minden cégnél, nem minden terméknél, nem minden árkategóriánál és nem minden célpiacon működnek ugyanúgy, hisz univerzális megoldások nincsenek, de irányokat mutatnak.