A művészet és egy művész megítélése szubjektív, így az alkotások pillanatnyi pénzbeli értéke is. Függ a korszellemtől, a divathóbortoktól vagy más befektetési formák időleges népszerűtlenségétől. Néhány, mára korszakalkotó zseniként elkönyvelt művész által jegyzett darab tuti befektetés, igaz, a művek kikiáltási ára is borsos. Mások most még olcsók, de lehet, hogy évek múlva Van Gogh, Toulouse-Lautrec, Rembrandt, Vermeer, Gaugain vagy Modigliani árfolyamával vetekszenek majd. Vagy nem. Ebben rejlik a műkincsbefektetés kockázata.
Az új arany?
A műtárgypiac nemcsak dollármilliós festményekről szól, hanem a középosztály megtakarított pénzén megvásárolható antik darabokról is. A Barnebys elemzése szerint idén népszerű lehet a kerámia, az afrikai és dél-amerikai, a kubai, az indiai és perzsa művészet, a női művészek alkotásai. 2014-ben Laurence D. Fink, a Blackrock alapkezelő vezérigazgatója azt mondta, a műkincsek és az ingatlanok egyre inkább átveszik az arany szerepét az inflációálló befektetési eszközök között. Szerinte a kortárs művészet fontos eszköztípussá vált. Véleményét a Knight Frank Luxury Indexre alapozta.
A műkincspiac igazán 2005 körül ugrott meg: a festményárak soha nem látott magaslatokba emelkedtek. A vagyonosok ma is meghökkentően nagy összegeket hajlandóak fizetni egy-egy korszakos jelentőségű alkotó művéért. Ugyanakkor költséges szenvedély a műgyűjtés. Tetemes tétel például a nagy értékű műkincsek biztosítása. Lord Richard Attenborough örökösei ezért árverezték el 3,64 millió dollárért a Picasso-kerámiavázákból álló kollekciót.
A freeportokban, a szabadkereskedelmi zónának számító raktárakban adó- és vámmentesen pihenhetnek a műkincsek. A Deloitte korábbi felmérésében a gyűjtők 42 százaléka mondta azt, hogy igénybe vesz vagy venne freeportot. Ha a genfi reptéren lévő raktárat – ez a legrégebbi freeport – felrobbantanák, a képzőművészet történetének jókora része odaveszne. Azt mondják, az ott megbúvó alkotásokat a Louvre, a Prado vagy az Ermitázs is megirigyelné. Persze a külvilág számára ismeretlen a raktárak pontos tartalma.
A műtárgyak körül amúgy is sok a homály. A vevőnek nem muszáj felfednie kilétét, és az eladónak is megengedett az anonimitás. A 165 éves múltra visszatekintő New York-i Knoedler Galéria például 80 millió dollárért vásárolt ismeretlen festményeket a Mr. X-ként elhíresült „gyűjtőtől”. Az alkotásokról kiderült, hamisítványok, egy szélhámos festette őket egy queensi garázsban. A műkincsek közel fele privát ügyletekben cserél gazdát, nem az aukciós házak licitjein. De még a nyilvános árverések is csak részlegesen átláthatók: az eladó vagy a vásárló személye itt is gyakran homályban marad.
Az offshore-világtól sem idegen a festészet. A mágnásdinasztiák már a 80-as években offshore cégekkel fedték el műkincsvagyonuk tulajdonviszonyait. Nem véletlen, hogy a Panama Papers-botrány több vagyonos család offshore-cég-alapító és műkincs-adásvételi szerződését is nyilvánosságra hozta. E cégeket gyakran kifejezetten a tranzakcióra hozzák létre, és nem sokkal utána meg is szüntetik őket. A műalkotásokban amúgy – mivel könnyen szállíthatók és drágák – a legitim gyűjtők mellett a bűnözők is fantáziát látnak. Remek eszköz a pénzmosásra.
