Idegenforgalom cikkek

Belelendült a Balaton: egyre jobb kilátások
A Balatontourist vezérigazgatója szerint nem lehet panasz az idei balatoni szezonra, s a jövő évi még jobbnak ígérkezik, ha a gazdasági válság miatt elmaradt nyugati turisták is visszatérnek, az ő hiányukat az idén a több magyar, lengyel és cseh vendég részben ellensúlyozta.

Már Horvátország is túl messze van?
Az év első hét hónapjában 5 százalékkal csökkent a vendégek és 3 százalékkal a vendégéjszakák száma Horvátországban, a magyar és az orosz turisták ötödével kevesebben voltak a tavalyai adatokhoz képest - közölte a horvát idegenforgalmi miniszter.

"Magyarország vonzó és izgalmas"
A nemzeti és a budapesti turisztikai marketingszervezetekkel közös kampányt indított a Budapest Airport (BA), amelynek célja Magyarország és Budapest, mint turisztikai célpont, valamint a Ferihegyi repülőtér népszerűsítése - közölték a szervezők.

Spanyolország is megszenvedi a válságot
Spanyolországban 11,8 százalékkal csökkent a turisták száma az első öt hónapban a tavalyihoz képest. Az év egészére a kormány 10 százalékos csökkenésre számít, amihez fogható még nem fordult elő a spanyol idegenforgalom történetében.

Idén hova (nem) megyünk: Balaton vagy Horvátország?
Amíg Horvátországba egyelőre kevesebb magyar utazik, addig a Balaton népszerűsége nő, egy felmérés szerint a hazánk lakosságának negyede a magyar tengernél szeretne az idén nyaralni.

Most érdemes nyaralni menni
A hotelek teljesítménye a kelet-közép-európai régió fővárosaiban 2008 nyara óta gyengélkedik. 2009 első negyedévében a szállodai foglaltság és az átlagos napi szobaár (ADR -average daily rate) tovább csökkent - hangzott el a CB Richard Ellis Hotels regionális szállodapiaci tájékoztatóján.

Egyre több pénzt hagynak Magyarországon a külföldiek
A Magyarországra látogató külföldiek 233 milliárd forint értékben fogyasztottak 2009 első negyedévében, ami 24 százalékkal több mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Jó tudni: miből, mennyit hozhatunk külföldről haza?
A nyári külföldi utazásokra vonatkozó utasforgalmi vámszabályok szerint az Európai Unión belüli utazáskor cigarettából 800 szálat, köztes alkoholtermékből (például likőrökből) 20 litert, tömény szeszesitalokból 10 litert lehet kivinni illetve behozni - áll a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) közleményében. Az Európai Unión belüli, illetve EU-n kívüli helyre utazás esetén más szabályok érvényesek.

Aggódnak az idegenforgalomból élők
Az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) vezetője szerint 7,7 százalékkal csökkent a nemzetközi utazások száma az idei év első két hónapjában az egy évvel korábbihoz képest; összesen 117 millióan keltek útra.

A Balatonra, vagy luxusútra megy a magyar
A síszezon után a nyári utazási szezon is jelentős változásokat hozhat aszerint a felmérés szerint, melyet a 20 legnagyobb utazási iroda megkérdezésével készített el a Biztositas.hu internetes oldal. Az utasbiztosítások terén piacvezető portál szerint, az internetes vásárlások erősödése mellett arra lehet számítani, hogy idén nyáron csökken a külföldi nyaralások átlagos tartama, ugyanakkor jelentősen nő majd a szabadságukat belföldön eltöltő honfitársaink száma.
Panaszt tehetünk, ha képen szebb a szállodai szoba
Az utazók pozícióját erősíti az utazási irodákkal szemben az a 2008 végén elfogadott kormányrendelet, amely az utazási szerződéssel kapcsolatos jogi kérdéseket szabályozza - állapítja meg Morvay György, az Európai Fogyasztói Központ (EFK) igazgatója.
Válság: hova utazik a magyar?
Egyelőre nem érzik túlzottan az MTI által megkérdezett, kiutaztatással foglalkozó utazási irodák a válság negatív hatásait, bár az szerintük jól látható, hogy az utasok az előfoglalásokkal az utolsó pillanatig kivárnak.
Százmilliárdokat hagytak hazánkban a külföldiek
Kedvezően alakultak Magyarország számára a beutazó turizmusból származó bevételek, illetve a turizmus devizaegyenlege 2008 negyedik negyedévében és az év egészét tekintve egyaránt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által 2009. március 31-én közzétett fizetési mérleg adatokból.
2009: Horvátország helyett a nagyihoz utazunk?
A gazdasági válság idei negatív hatása a turizmusra várhatóan 2010-re is áthúzódik, és bár az utazási hajlandóság átalakul, teljesen nem szűnik meg - állapították meg az ENSZ Turisztikai Világszervezet (UNWTO) Európai Regionális Bizottságának 49. ülésén Bakuban.
Öröm és rettegés a Balatonnál
Kilenc hónap alatt egymillió turistát látott vendégül a magyar tenger, ám a válság az utazási kedvet is csökkenti, így nem tudni mi lesz jövőre.