A görögök még több magyarban bíznak

A válság ellenére Görögországba az idén több magyar turista utazott, mint tavaly, s e folyamat folytatását remélik a görög turisztikai szakemberek, többek között az aktív görög turisztikai marketing hatására.

Az idén 150 ezer magyar szervezett turista járt Görögországban, összesen 400 ezer vendégéjszakát töltve ott, tavaly még 130 ezer volt a számuk - mondta Szpirosz Gaszparinatosz, a görög turisztikai minisztérium nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője az MTI-nek szombaton Budapesten, ahova a görög turisztikai marketing sorozat befejező eseményének szánt gasztronómiai hét alkalmából érkezett.

Az osztályvezető elmondta, hogy a gazdasági válság ugyan a turizmusra kisebb hatással volt Görögországban, mint más ágazatokra, de még így is a külföldi turisták számának 8 százalékos csökkenését okozta. Az utóbbi években mintegy 17 millió külföldi járt évente a balkáni országban, az idén 15 millió. Különösen kellemes eredmény ennek tükrében, hogy a magyar utasok száma emelkedett, Magyarország részesedése így már 1,5 százalék a görög beutazó turizmusból - tette hozzá az osztályvezető.

A minőséggel csábítanak

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a válság egyik fő tanulsága: az idegenforgalomban a minőség a legfontosabb mutató, ennek pedig elengedhetetlen része a szakoktatás fejlesztése. Szavai szerint az idegenforgalmi marketingben is középpontba kell helyezni a minőségi szolgáltatásokat, ez jellemezte az idén a magyarországi görög idegenforgalmi kampánysorozatot.


Görögország tavasszal, az Utazás 2009 kiállítás díszvendége volt, majd egy nagyszabású hajós rendezvényen népszerűsítették a balkáni országot. Görögország csodáit Budapest utcáin bemutató szabadtéri plakát kiállítás is volt, és a nyáron a Nagyvásárcsarnokban is tartottak görög napokat. Ezt követte a gasztronómiai hét, a Görög Köztársaság Budapesti Nagykövetségének és a Görög Idegenforgalmi Hivatal bécsi képviseletének szervezésében november 16-21.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo