Balaton cikkek


Ellenőrzéscunamira számíthatnak idén a balatoni boltosok és vendéglátósok

Ellenőrzéscunamira számíthatnak idén a balatoni boltosok és vendéglátósok 

Emellett még a munakerőhiány miatt is fájhat a fejük, hiszen elsősorban szakácsból, pincérből, eladóból van kevés. A helyzetet ugyan enyhíti a diákok nyári munkába állása, de szükség volna állami szerepvállalásra is - hangzott el a szakmai érdekképviselet részéről azon a fórumon, ahol az aktuális jogszabályváltozásokról kaptak tájékoztatást is a dél-balatoni kiskereskedelmi boltok, vendéglátó üzletek, büfék tulajdonosai és üzemeltetői.
Ívnak a halak, sok és tiszta víz van a Balatonban

Ívnak a halak, sok és tiszta víz van a Balatonban 

Strandolásra is alkalmas, 20 Celsius-fok körüli hőmérsékletű víz várja a Balatonhoz érkezőket a hétvégén. További jó hír, hogy az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének mérései szerint a következő hónapokban, a nyári strandszezonban a tó vízminősége – hasonlóan az elmúlt évekhez – kiváló lesz.
A külföldiek már nem vágynak balatoni nyaralóra

A külföldiek már nem vágynak balatoni nyaralóra 

Erősen indult a balatoni nyaralóvásárlási szezon, 2017 első négy hónapjában az Otthon Centrum szerint megközelítőleg 600 ingatlan cserélt gazdát a Balaton parti településeken, és ha ez az ütem egész évben kitart, akkor a forgalom 2017-ben átlépheti a 2400-at. Viszont már csak a hazaikat izgatja a magyar tenger.
Pesti árak a Balatonon

Pesti árak a Balatonon 

Tavasz vége hagyományosan a nyaralóvásárlás ideje, ilyenkor kb. 80%-kal több üdülő talál gazdára, mint az év többi időszakában. A magyarok legszívesebben a Balaton parti településeken keresnek pihenési lehetőséget, amelyet a helyi ingatlanárak folyamatos emelkedése, és a befektetői aktivitás is jól mutat. Nem csak az árak, hanem az ingatlanok típusa és a vásárlóközönség is jelentős változásokon megy keresztül.
Áremeléssel indul a hajózási szezon a Balatonon

Áremeléssel indul a hajózási szezon a Balatonon 

Az április 15-én induló balatoni hajózási szezonban 33 hajózási útvonalon 100 forinttal, 15 útvonalon 200 forinttal nőnek a jegyárak, a kompon a járművek tarifája nem változott, de az utasok átkeléséért 100 forinttal többet kell fizetni, mint korábban.
Hosszabb turistaszezonért fognak össze a badacsonyiak

Hosszabb turistaszezonért fognak össze a badacsonyiak 

Kiszámíthatóbb idegenforgalmat, valamint hosszabb turistaszezont igyekszik teremteni Badacsonytomaj Önkormányzata a településen és annak környékén a vendéglátásban érdekelt valamennyi fél bevonásával, és a potenciális vendégkör egységes megszólításával. Összehangolt szolgáltatásokkal biztosítják, hogy minden időszakban kikapcsolódhassanak a vendégek, akiket újragondolt kommunikációval tájékoztatnak a lehetőségekről.
Öntik a pénzt a balatoni strandokba

Öntik a pénzt a balatoni strandokba 

Idén 1,860 milliárd forintos vissza nem térítendő fejlesztési támogatásra pályázhat 44 balatoni település 48 fizetős strandja, illetve a szabadstrandok - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Több pénzt kap a Balaton

Több pénzt kap a Balaton 

Hamarosan megjelenhet a balatoni fejlesztésekről szóló új kormányhatározat, amely a korábbinál 15-20 százalékkal több forrást, 367 milliárdot biztosít az elkövetkező évekre a tó körüli fejlesztésekre.
Lángosos már nem kell a Balcsira

Lángosos már nem kell a Balcsira 

Gyógyszertárat és patyolatot, azaz ruhatisztítót látnának legszívesebben a siófokiak, Balatonfüreden a vegyesbolt az egyik legnépszerűbb kérés, Keszthelyen pedig ruhaboltra és mozira lenne a legnagyobb igény – derül ki a K&H: üzletet ide! programjának keretében leadott szavazatok alapján.
Marad a halászati tilalom a Balatonon

Marad a halászati tilalom a Balatonon 

A kereskedelmi halászat továbbra is tiltott marad a Balatonon, bemutató halászatot majd egyedi engedélyek alapján lehet tartani – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.

Kamatostul kapja vissza a pénzt a Balaton 

Számottevően több támogatáshoz juthat a Balaton kiemelt üdülőrégió a még szakmaközi egyeztetésre váró új javaslat szerint a tavasszal visszavont, 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési forrásról szóló kormányhatározathoz képest.

Balatoni halat a balatoni csárdákba 

A Balatoni Szövetség fontosnak tartja, hogy az üdülőrégió vendéglátóegységei, büféi, halsütödéi balatoni halhoz juthassanak, ennek érdekében két megoldási javaslatot dolgozott ki - derül ki a Balatoni Szövetség (BSZ) elnökségének állásfoglalásából.

Nem csak a hekk nem balatoni 

Kevés hal van a Balatonban, ezért már évek óta más területekről érkezik az ottani vendéglőkbe a hal - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 csatornán.

Nem volt, aki süsse a lángost, inkább ki se nyitottak 

A dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozásoknak a krónikus munkaerőhiány okozta a legfőbb gondot az idei nyári szezonban, forgalmuk a parti sávban átlagosan 15-30 százalékkal, a parttól távolabb 5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.

Már most fullon van a Balaton 

Bár az államalapításunk ünnepe ebben az évben nem hoz magával hosszú hétvégét, még így is rengetegen töltik wellnessezéssel, kikapcsolódással augusztus 20-át. A legtöbb kimozdulni vágyó ezúttal is a Balaton partjáról szeretné végignézni a tűzijátékot – derül ki a trivago.hu felméréséből.

Elindultak a NAV ellenőrök 

Július elejétől augusztus végéig tart a NAV nyári ellenőrzéssorozata. A turisták által kedvelt üdülőhelyeken, vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, szállásadóknál, rendezvényszervezőknél, tüzépeken lehet számítani a NAV munkatársaira akár munkaidőn kívül és hétvégén is.

Visszavonták a Balatonra szánt 300 milliárdot 

A kormány egyik új határozatában döntött a turizmusfejlesztési célra felhasználható európai uniós források összehangolásáról, amelynek részként visszavonta a tavalyi, 300 milliárd forintos, balatoni fejlesztésekről szóló határozatát – derült ki a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent 101. számából.

Reneszánszát éli a balatoni nyaralópiac? 

A közvetlen Balaton parti településeken ebben az évben a szokásos duplája is lehet az ingatlan adásvételek száma. Az árak még nem kezdtek meredek emelkedésbe, de a frekventáltabb városokban már budai árszinten árulják a nyaralókat – derült ki az Otthon Centrum összesítéséből.

Tényleg nyitott a Balaton az őszre 

Legalább 20 ezren látogattak el arra a 162 programra, amelyet szeptember 25. és október 5. között szerveztek a Balaton körüli települések annak érdekében, hogy bebizonyítsák, nyár után is érdemes ide elutazni.

Most a nyugdíjasokra hajtanak a Balatonnál 

Tavaszi és őszi programok szervezésével próbálja kitolni a balatoni szezont a Balatoni Regionális TDM Szövetség. Hávris Klaudia, a szervezet irodavezetője szerint a szálláshelyek és az éttermek szeptember 1-jén közel 70 százaléka bezár, holott bőven kínálna még lehetőséget a vendégcsalogatásra a magyar tenger ősz végéig.

Több fronton szenved a Balaton 

Hiába a jó kereseti lehetőség, nem fűlik a foguk a diákoknak és az idénymunkásoknak a balatoni vendéglőkhöz. A magyar tenger éttermei előtt kihelyezett megállítótáblákon idén nem csak a vendéglő napi kínálatát tüntetik fel, hanem az aktuálisan üres dolgozói posztokat is. A vállalkozók egyértelműen arra gyanakszanak, hogy a szakembereink már inkább külföldön, főleg Ausztriában és Olaszországban próbálnak boldogulni.

Még nem szárad ki a Balaton, de a helyzet aggasztó 

Nem nevezhető rendkívülinek a Balaton térségét jelenleg sújtó csapadékhiány és szárazság, de figyelemreméltó, hogy a hasonló jelenségek az utóbbi másfél-két évtizedben gyakoribbá és tartósabbá váltak - mondta Varga György, az Országos Vízügyi Főigazgatóság referense egy keszthelyi tudományos konferencián kedden.

Jó szezonban bíznak a Balatonnál 

A balatoni előszezonban eddig 5-9 százalékkal nőtt a személyhajó- és kompforgalom az előző évhez képest, a kereskedelmi szálláshelyeken a május hozott némi javulást, de a június a korábbi évekhez hasonlóan alakult: az üdülőrégió szolgáltatói összességében bizakodóak az idei szezont illetően, amit a tavalyinál jobb időjárás reményére alapoznak.

Programajánló: Bor, sajt, pálinka, Balaton 

Indul a szezon a Balatonon, Pálinka és Hungarikum napok Tihanyban Borfesztivál Szegeden - bővelkedik kulináris élvezetekben a hosszú hétvége szombati napja.,

Közelre és olcsóbban utazik a magyar 

A turizmus még nem tért magához a válság után, a szakmai szervezetek a következő egy-két évben nem reménykednek a látványos fellendülésben. A szállodaipar kilátásai bizonytalanok, az utazásszervezők óvatosabb üzletpolitikát követnek.

Egyre többen vennének nyaralót a Balatonnál 

Élénkülő kereslet, stagnáló árak és visszatérő befektetők jellemzik a Balaton térségének ingatlanpiacát a  legfrissebb piaci helyzetjelentés szerint. Az év eleje  óta egyértelműen élénkülésnek indult a Balaton-parti ingatlanok iránti kereslet, és a lendület a végtörlesztési hajrá lecsengésével sem hagyott alább, később pedig a nyári szezonra csúcsosodhat ki.

Saját pénzt nyomtat a Balaton 

Pénteken kezdik nyomni az észak-balatoni térség helyi pénzét, a Balatoni koronát, amely várhatóan március végén kerül forgalomba - mondta Leitold László, a Kinizsi Bank vezérigazgató-helyettese csütörtökön a veszprémi közgyűlésben.

Helyi pénz mentheti meg a Balatont 

Nincs pénz. Nem csak a vállalkozóknak, vállalkozásoknak nincs, vannak, akik azt állítják, a gazdaságban sincs elég pénz. Bár ezt az állítást pénzügyi szakemberek cáfolják, tény, hogy épp a pénzhiány miatt egyre több szó esik a helyi pénzekről mint a lokális gazdaság fellendítésének csodaszeréről. Legutóbb Veszprém polgármestere jelentette be, hogy „balatoni korona" elnevezéssel helyi pénzt bocsátanak ki január 1-jétől Veszprémben és térségében.

Iható a Balaton vize - azért a strandon ne kóstoljuk meg 

„Méréseink azt mutatták, hogy idén a főszezon végén is iható tisztaságú maradt a Balaton vize. - mondja Dr. Vörös Lajos, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének kutatója. „Vigyázat, ez nem feltétlenül lehet igaz a strandokon!"- teszi hozzá a szakember.

Siófoknak elege van a "buliimázsból"? 

Elkészült Siófok következő három éves marketingstratégiája egy uniós projekt keretében, amely újra pozícionálná a települést az ország turisztikai kínálatában, szakítva a buliturizmus-imázzsal - ismertette Hoffmann Henrik, a projektet jegyző Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület (SFTE) elnöke kedden sajtótájékoztatón.

Tartsa szemmel Fa Nándort... 

Szeptember 24-én déli 12:00-kor rajtolnak a csopaki Kereked Vitorláskikötőből a jubileumi 10. TBS Nagydíj Egyszemélyes Non-stop Balatonkerülő Vitorlásverseny indulói, köztük 8 méteres és 10 méteres nyitott hajóosztályok egységei.

Mi lesz veled Balaton? 

"A tavalyihoz hasonló kellemes meglepetésre ugyan nem számítanak a Balaton-partiak" - olvasható a Napi Gazdaság Online-ban. Az idei balatoni előszezonban - az év első öt hónapjának 2,5 százalékos forgalomnövekedése ellenére - változatlan a vendégéjszakák száma a tavaly májusban mérthez képest.

Nem kell többet várni a balatoni pénzekre? 

Több tucatnyi önkormányzat és közbiztonsági szervezet vár hónapok óta hiába a még tavaly elnyert, vagy odaítélt támogatására, amit Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnökének tájékoztatása szerint napokon belül megkaphatnak.

Nem hagyják fejlődni a Balatont? 

Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben van forrás, sorra utasít el jól előkészített balatoni pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), ezért a gazdasági miniszterhez fordult a bírálatok felülvizsgálatát kérve.

"Fekete" lett a Balaton 

A 270 ellenőrzött munkáltatóból 241-nél tapasztaltak szabálytalanságot, ezt állapította meg az OMMF Dél-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége a Balaton környékén végzett nyári ellenőrzések során - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).

Belelendült a Balaton: egyre jobb kilátások 

A Balatontourist vezérigazgatója szerint nem lehet panasz az idei balatoni szezonra, s a jövő évi még jobbnak ígérkezik, ha a gazdasági válság miatt elmaradt nyugati turisták is visszatérnek, az ő hiányukat az idén a több magyar, lengyel és cseh vendég részben ellensúlyozta.

Nagy bukás lesz az idei balatoni szezon? 

A nyár eddig eltelt felében, helyzetüktől és adottságaiktól függően 10-20 százalékkal csökkent a balatoni kempingek forgalma az elmúlt év hasonló időszakához képest - számolt be Elkán Péter, az SCD Group kommunikációs igazgatója.

Idén hova (nem) megyünk: Balaton vagy Horvátország? 

Amíg Horvátországba egyelőre kevesebb magyar utazik, addig a Balaton népszerűsége nő, egy felmérés szerint a hazánk lakosságának negyede a magyar tengernél szeretne az idén nyaralni.

Hol, mennyi a strandbelépő a Balatonnál? 

A balatoni strandok egy része idén újdonságokkal - többi között sportpályával, új játszótérrel - fogadja a vendégeket, a fizetős strandokon a belépőjegek ára részben emelkedik, az áfaemelés után pedig a büféárak növekedésére lehet számítani - mondta Győrffy Árpád, a Balatoni Turisztikai Szolgálat által működtetett Balatontipp szerkesztője szombaton. Miközben a kedvező időjárás és felmelegedett víz miatt már sokan fürdenek a Balatonban, a strandok egy része még csak készül a nyitásra. A fizetős strandok többségéért csak a pénztárnyitáskor, pünkösd után kell fizetni, egy részüknél a tavalyinál magasabb árat.

A Balatonra, vagy luxusútra megy a magyar 

A síszezon után a nyári utazási szezon is jelentős változásokat hozhat aszerint a felmérés szerint, melyet a 20 legnagyobb utazási iroda megkérdezésével készített el a Biztositas.hu internetes oldal. Az utasbiztosítások terén piacvezető portál szerint, az internetes vásárlások erősödése mellett arra lehet számítani, hogy idén nyáron csökken a külföldi nyaralások átlagos tartama, ugyanakkor jelentősen nő majd a szabadságukat belföldön eltöltő honfitársaink száma.

Élő legendák Zamárdiban 

Kilenc világsztár már biztos fellépője az idei heineken balaton soundnak július 9-12 között. Moby, Kraftwerk, Underworld, Thievery Corporation, Röyksopp, Erick Morillo, Carl Cox, Richie Hawtin valamint David Guetta fellépése azt is sejteti, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is elfogyhatnak - már a kapunyitás előtt - a jegyek. És ez még nem minden: a szervezők további sztárokat is ígérnek a - négynaposra bővülő - fesztiválra.

Öröm és rettegés a Balatonnál 

Kilenc hónap alatt egymillió turistát látott vendégül a magyar tenger, ám a válság az utazási kedvet is csökkenti, így nem tudni mi lesz jövőre.

Leálló Sármellék 

Csökkentett üzemmódban kívánják üzemeltetni tulajdonosai a FlyBalaton repteret. Ez 2009. március 29-ig, a nyári menetrend érvénybe lépéséig lesz így.

Megújult Matula bácsi kunyhója 

A kis-balatoni Várszigeten a Nemzeti Fejlesztési Terv forrásaiból megújult a bemutatóház kiállítása, vizes elemekkel bővítették a játszóteret, kerékpárutat és kölcsönzőt alakítottak ki.

Jól ment a balatoni hajózás 

A Balatoni Hajózási Zrt. sikeres szezont zárt 2008-ban, folytatódott az előző évben tapasztalt forgalomnövekedési tendencia - mondta Horváth Gyula vezérigazgató pénteken, a Szent Miklós hajón tartott szezonzáró sajtótájékoztatóján és partnertalálkozóján.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé

Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé 

A Hold Alapkezelő szakértőivel a várható hatásokról is beszélgettünk.

Adózás

Pálinkafőzés otthon: komoly szabályokra figyelmeztet a NAV

Pálinkafőzés otthon: komoly szabályokra figyelmeztet a NAV 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.

Cégblog

Kesztyűt dob Leónak az új jégkrém-márka

Kesztyűt dob Leónak az új jégkrém-márka 

Fazekas Ádám világbajnok fagylaltmester új márkája, a Gellamille már elérhető a hazai piacon.

Társadalom

Áttörés történt a rákos sejtek felismerésében

Áttörés történt a rákos sejtek felismerésében 

Daganatsejtek egyedi vizsgálatára dolgoztak ki módszert az SZBK-ban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo