Kamatostul kapja vissza a pénzt a Balaton

Számottevően több támogatáshoz juthat a Balaton kiemelt üdülőrégió a még szakmaközi egyeztetésre váró új javaslat szerint a tavasszal visszavont, 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési forrásról szóló kormányhatározathoz képest.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kép:MTI/VargaGyörgy

A Balaton, illetve a turizmusfejlesztés koncepciójának újabb tervezetét – amelyet az első olvasatban egyeztettek az államigazgatásban – hamarosan hivatalos szakmaközi egyeztetésre bocsátják. Ebben a korábban balatoni fejlesztésekre szánt 280 milliárd forintnyi uniós keret körülbelül 20 százalékkal nőtt, és bővült a visszavont kormányhatározatban szereplő 24 milliárd forintos hazai forrás is. Nem változtak érdemben a kiemelt területek, hangsúlyos maradt a környezetvédelem és a közlekedésfejlesztés, de csökkent a humánforrásokra szánt összeg – számolt be Tóth Tamás, a Miniszterelnökség főosztályvezetője.

Tóth Tamás emlékeztetett arra, hogy a 2014–2020 közötti balatoni fejlesztésekről szóló korábbi kormányhatározatot azért vonták vissza, mert 2016 márciusában a turizmus területén az állami feladat- és intézményrendszer átalakításáról döntött a kormány. Ennek keretében országos szinten vizsgálják felül a turizmus fejlesztését szolgáló programokat, így a balatoni fejlesztési programot is.

Tóth Tamás beszámolt arról is, hogy a 2014–20-as fejlesztési ciklus pályázataira az üdülőrégió területéről eddig 926 projekt érkezett. A legtöbbet a GINOP (452 darab) és a TOP (287 darab) kereteire adták be, összesen körülbelül 290 milliárd forintnyi támogatási igénnyel, amelynek fele közlekedésfejlesztésről szól. Az üdülőkörzet 180 települése közül 120 pályázott valamilyen forrásra. A legnagyobb városok közül Siófok 81, Balatonfüred 65, Keszthely 53 pályázatot nyújtott be, támogatást eddig 134 projektnek ítéltek meg mintegy 129 milliárd forint értékben – mondta.

Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke szerint az új koncepció sok tekintetben a korábbi programot veszi alapul. Véleménye szerint a korábbi kormányhatározat visszavonása és felülvizsgálata a folyamatban lévő projektek nagy részénél nem okozott késlekedést, csak a még nem nevesített pályázatoknál, ami behozható.

Ennél többet is ki lehetne hozni a Balcsiból
Messze az országos átlag alatt van a Balaton gazdasági teljesítőképessége, és ez ráadásul folyamatosan csökken egy friss tanulmány szerint. A tendenciát csak jelentős fejlesztések árán lehetne megfordítani – szögezi le egy a Balaton Fejlesztési Tanács adataira támaszkodó elemzés.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo