Tényleg nyitott a Balaton az őszre

Legalább 20 ezren látogattak el arra a 162 programra, amelyet szeptember 25. és október 5. között szerveztek a Balaton körüli települések annak érdekében, hogy bebizonyítsák, nyár után is érdemes ide elutazni.

Kép:Pixabay

A Nyitott Balaton elnevezésű akcióban a kulináris fesztiválok, az ingyenes vitorlástanfolyamok voltak a legnépszerűbbek – mondta a turizmus.com-nak Fekete Tamás, a tó körüli turisztikai szervezeteket tömörítő szakmai érdekképviselet, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke.

A programsorozatot a Balatoni Regionális TDM Szövetség azért szervezte meg, hogy kitolják a hagyományosan az iskolai becsöngetéssel együtt véget érő balatoni szezon határait. Nem is csak júniusban kezdődhetne, hanem jóval korábban, már tavasz elején. A két hónapos főszezon így hosszabbá válhatna, nem kevés bevételhez juttatva a vállalkozásokat. (Amelyeknek jól is jönne a pluszbevétel, mivel állandó és egyre akutabb munkaerőhiánnyal küzdenek.) A turisztikai szezon meghosszabbításával elsősorban a nyugdíjas korosztály érkezésére számítanak, illetve azon aktív gyermektelen középkorúakéra, akiknek nem kell az iskola rendjéhez alkalmazkodniuk.

„Célunk, hogy olyan közösen megalkotott szolgáltatásokkal várjuk a vendégeket tavasszal és ősszel, hogy úgy érezzék, tavasszal és ősszel is érdemes a Balatonra utazniuk. Szeptemberben már az üdülni vágyók túlnyomó többsége egy másik célpontot választ, holott nálunk is bőben kínálkozik lehetőség a pihenésre. A kerékpárutak tavasztól őszig igénybe vehetők, számos lehetőség kínálkozik a gyalogtúrákat kedvelőknek, mint ahogy a pincészeteket is érdemes felkeresni. Az érdeklődők akár szüreti rendezvényekre is ellátogathatnak – mondta korábban a Piac&Profitnak Hávris Klaudia, a szervezet irodavezetője. „A téli időszakban leginkább a téli sportokra, főleg a korcsolyázásra és a fakutyázásra lehetne építeni, de hogy a tó mikor fagy be, előre teljesen kiszámíthatatlan” – magyarázta Hávris.

A Nyitott Balaton akciót egyébként tavasszal ismét megszervezik. Májusban ismét fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy a Balatonra nem csak két hónapon át, júliusban és augusztusban érdemes elutazni. A tervek szerint ebben az időszakban nem egy alvó térség fogadja majd a Balatonhoz érkezőket, hanem nyitott vendéglátóhelyek valamint az évszaknak megfelelő programok.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo