Adózás cikkek


Jó lesz ügyelni, új bírságot vethet ki a NAV

Jó lesz ügyelni, új bírságot vethet ki a NAV 

Az adózás rendjét érintő szankciórendszerben az eddigi adóbírság, mulasztási bírság, késedelmi pótlék és egyéb intézkedések rendszere mellett felbukkant egy új elem: az eljárási bírság.
A Facebook és a Google nyer a durva adóemeléssel

A Facebook és a Google nyer a durva adóemeléssel 

A reklámhordozó papírra kivetett termékdíj 85 forintról 114 forintra emelkedik - derült ki egy friss törvénytervezetből. A kormány szerint csak adótechnikai kérdésről van szó. Azonban a tervezet egyértelműen fogalmaz - mondta a Piac & Profitnak Urbán Zsolt, a Magyar Reklámszövetség elnöke.
Brutális adóemelésre készül a kormány

Brutális adóemelésre készül a kormány 

Több mint harmadával, 35 százalékkal emelné meg egy Semjén Zsolt által jegyzett törvénymódosítás a reklámhordozókra kivetett termékdíjat. A lépés szinte fenntarthatatlanná teszi az eddig ingyenes reklámújságokat, tájékoztató füzeteket.
Adóbírságok változása az Art. tervezetben

Adóbírságok változása az Art. tervezetben 

Jelentős változások életbe lépését vetíti előre az adóbírságok terén az Art. tervezete. A jogalkotó egyfelől mérsékelni tervezi a bírság mértékét, másrészt bevezeti a feltételes adóbírság intézményét.
Csupa szép és jó Trump adóreformja

Csupa szép és jó Trump adóreformja 

Tegnap az USA elnöke, Trump bejelentette a tervezett adóreformot, háromnegyed évvel a beiktatása után. A pozitív dolgok további részletek nélkül ki vannak emelve a kilenc oldalas dokumentumban, míg a „negatív” dolgok részleteit majd később tudhatják meg a vállalkozások.
Létrejött az ország egyetlen vámszabad területe

Létrejött az ország egyetlen vámszabad területe 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszabad területté jelölt ki egy, a záhonyi szabad vállalkozási zónában lévő 17 400 négyzetméteres területet. Az engedély nyomán az ország jelenleg egyetlen vámszabad területe jött létre, amely jelentősen fellendítheti a térség iparvonzó képességét és kulcsfontosságú ahhoz, hogy a záhonyi térség nemzetközi áruforgalmi és logisztikai csomóponttá válhasson - hívta fel a figyelmet az MLSZKSZ.
Új adószabályok jöhetnek jövő tavasszal a digitális cégekre

Új adószabályok jöhetnek jövő tavasszal a digitális cégekre 

Az Európai Bizottság szerint a jelenlegi adórendszer nem alkalmazkodik kellőképpen a modern valósághoz, ezért új uniós menetrendet hozott létre annak biztosítására, hogy a digitális gazdaságban érintett valamennyi vállalatot tisztességes és növekedésbarát módon adóztassák meg.
Durva, de hatásos kormányzati lépés a civilek ellen

Durva, de hatásos kormányzati lépés a civilek ellen 

Sok civil szervezet meghatározó forrása az szja 1 százalékából eredő támogatás, melynek összege az utóbbi években jelentősen csökkent. Elsőként a családi kedvezmény bevezetése (alapvetően szja-kedvezményről beszélünk) csökkentette jelentősen a felajánlható adó mértékét, majd az szja 1 százalékpontos csökkenése hatott negatívan e „forrásra”, azonban az idei év minden eddiginél fájóbb volt. Az eddigi változásoknál mondhattuk, hogy legalább több pénz maradt a magánszemélyeknél – mivel kevesebb szja-t vontak le tőlük –, az idei évről azonban ez nem mondható el.
Októberig regisztrálnia kell a civil szervezeteknek

Októberig regisztrálnia kell a civil szervezeteknek 

Az a civil szervezet, amely korábban nem regisztrált a NAV-nál és 2018-ban részesülni szeretne az 1 százalékos felajánlásokból, a 17EGYREG adatlapon regisztrálhat 2017. október 2-ig. A határidő után pótlásra nincs lehetőség.
Nyugdíjas-szövetkezet: amit nem árt ha tudunk róla

Nyugdíjas-szövetkezet: amit nem árt ha tudunk róla 

Egyre nagyobb az érdeklődés az új nyugdíj melletti munkavégzési lehetőséggel, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet keretében történő tevékenységgel kapcsolatban. Összeszedtük a legfontosabb szabályokat ezzel kapcsolatban.

Adócsapás készül a nagy internetes szolgáltatókra 

Az EU vezető  országai a nagy internet-szolgáltatók sokkal erősebb adóztatását kívánják: a jövőben nem a nyereségük, hanem az egyes országokban elért forgalmuk után kellene adóznia a Google-nak, a Facebooknak, az Amazonnak és társaiknak - azaz sokkal többet, mint eddig.

Januártól új világ kezdődik az adózásban 

Két jogszabály módosításával hamarosan változik az adózás rendje – a jogszabály véglegesítése még idénre, hatályba lépése pedig jövő januárra várható – hívta fel a figyelmet a LeitnerLeitner adótanácsadó és könyvvizsgáló cég.

A menzán miért nincs kedvezményes ÁFA? 

Lehetséges-e az iskolai menzán a liszt vagy tej felhasználásával készült ételt kedvezményes adókulccsal számlázni a tanulóknak és a tanároknak? A kérdés felvetése jogos, azonban szakértőnk sajnos csak nemmel tud válaszolni erre a kérdésre.

Meddig adómentes az egyszerűsített foglalkoztatott munkabére? 

Az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelmet a munkavállalónak be kell vallania, ha e tevékenységének bevétele meghaladja a mentesített keretösszeget. De meddig adómentes az így kapott munkabér? Szakértőnk válaszol!

Öt éven belül teljesen elektronikus lehet az adózás 

Öt éves fejlesztési terv készült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal számára. A program célja, hogy az adóhivatal valós idejű, papírmentes szolgáltatásokkal segítse a lakosságot és a vállalkozókat, így például egyre több bevallás tervezetét készítse el az adózók helyett

Miért nem éri meg adót csalni? 

Magyarországon a mai napig rendkívül nagyarányú az adóelkerülés. Indokként merülnek fel a vállalkozókat terhelő magas adókulcsok, valamint ezzel szoros összefüggésben azok az adóelkerülési technikák, amelyek az adóhatóság részéről nehezen feltárhatók.

Jövedéki szabályozás: vegyesek a tapasztalatok 

Több mint egy évvel az elfogadása után, végül idén július elsejétől hatályba lépett az új jövedéki szabályozás. Azt hinnénk, hogy egy év elég felkészülési idő volt – ez azonban közel sem tűnik biztosnak.

Cégkapu regisztráció: mutatjuk hogyan csinálja 

Már csak pár napja maradt a gazdálkodó szervezeteknek, hogy elintézzék cégkapus regisztrációjukat. Szakértő partnerünk, a Saldo rövid összefoglaló videójával segítjük, hogy ne legyen gondja az ügymenettel!

Nem segített a vendéglőknek az áfacsökkentés 

A vendéglők a kisebb áfával sem tudtak több étket eladni, igaz ugyan, hogy a 18 százalékosra csökkent áfa nem is nagyon látszódott meg az étlapokon. Az éttermeknek a június volt az első jó hónapja, a családok ekkor kezdtek el mélyebben beletúrni a zsebükbe.

A NAV oktatná a kezdő vállalkozásokat 

Az adózás rendjéről szóló törvénytervezet új jogintézményként nevesíti az állami adó- és vámhatóság által nyújtott szolgáltatások között a kezdő vállalkozások támogatását, mentorálását. Az új jogintézmény bevezetésének hátterében az utóbbi időben oly sokat hangoztatott, az adóhatóság szolgáltató jellegének erősítésére irányuló célkitűzések állnak.

Mindennél jobban megéri a nyugdíjas szövetkezet 

Adózási szempontból minden idők egyik legkedvezőbb társulási formája a közérdekű nyugdíjas szövetkezet; ilyen szervezetet idén júliustól lehet alapítani. A nyugdíjas tagok jövedelmét nem terheli sem a 22 százalékos szociális hozzájárulási adó, sem egészségbiztosítási járulék, csak szja, de bizonyos esetekben még ez alól is mentesség kapható.

Egy év haladék az online kasszára a közösségi közlekedésben 

Módosulnak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egyes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tevékenységével összefüggő rendeletei, a szaktárca jogszabálytervezetét hétfőn tették közzé a kormány honlapján.

Jókora adócsomag készül őszre 

Várhatóan 2018-tól megújul az adózás rendje a vállalkozások számára, így késő őszre jókora adócsomaggal készül a törvényhozás. Januártól új világ köszönt a cégekre, egyszerűbb, átláthatóbb szabályokkal – vélekedik az eddig nyilvánosságra került elképzelések alapján a Mazars.

KATA sem örök 

Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény alapján az egyéni vállalkozó tevékenységét legalább egy hónapig és legfeljebb két évig szüneteltetheti. Ennek bejelentésére az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

Rákaptak a cégek a megbízhatóságra 

A második negyedéves rangsoroláskor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót.

Most milliókat lehet spórolni a vámon 

Jelentős vámmegtakarítást érhet el az a gazdálkodó, aki időben él a vámfelfüggesztés lehetőségével. A legközelebbi határidő 2017. augusztus vége, eddig terjeszthető elő a vámfelfüggesztés iránti kérelem a Vámtarifa Bizottságnál.

Így adóztatja Bécs az Airbnb-t 

Tegnap lejárt a hat hónapos türelmi időszak, Bécs mostantól kötelezi az Airbnb-t és más szállásmegosztó portálokat, hogy jelentsék be szállásadóikat. Az osztrák főváros így akarja elérni, hogy a magánszállások tulajdonosai se tudjanak kibújni adófizetési kötelezettségük alól. A szigorítás életbe lépése óta 50 százalékkal nőtt Bécs magánszállásokból származó adóbevétele.

Lehet illetékmentes a lakásvásárlás? Lehet bizony 

Az Illetéktörvény lehetőséget kínál arra, hogyan lehet a lakásvásárlás költségét legalább az illetékkel csökkenteni. Szakértőnk, a Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. segítségével két lehetőséget is bemutatunk.

Netadó román módra: hat euró/év 

Jövő márciustól évi hat euró plusz áfa "karbantartási díjat" is kell majd fizetni minden .ro végződésű internetes tartománynévre - közölte az Agerpres hírügynökség csütörtökön a román nemzeti doménneveket kezelő bukaresti informatikai kutatóintézet (ICI) igazgatótanácsának döntését ismertetve.

Így kell adózni a kiadott lakás után 

Az egyetemi felvételi ponthatárok kihirdetése után, de még a tanév kezdete előtt sok diák keres kiadó lakást, házat. A hosszabb időre szóló ingatlan bérbeadások, azaz hétköznapi értelemben „albérletek” adószabályai eltérnek a rövid, turisztikai jellegű lakás kiadásoktól.

Áfaköteles lesz az ezeregyéjszaka 

Kevesen tudják, hogy a Perzsa-öböl Menti Együttműködési Tanács tagállamai, azaz Szaúdi Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Kuvait, Katar és Omán közös vámuniót vezettek be a Perzsa-öböl térségében 2015-től. Az áruk szabad áramlásának biztosítását követően a következő logikus lépés a közös harmonizált áfarendszer bevezetése. 

Megújuló adóigazgatás - megérett a változásra 

Jövő évtől változik az adóigazgatás eljárási rendje. Dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM Hungary adómenedzsere szerint az eljárási rend megérett a modernizálásra és az egyszerűsítésre. 

Váratlan fordulat a lakáskiadás adózásában 

Várható volt, hogy a rövid távú lakáskiadásra vonatkozó szabályok szigorodni fognak, a kedvező adózási mód mértéke növekszik, esetleg az átalányadózás intézményét eltörlik – de éppen az ellenkezője történik.

Olajozottabb lehet a saját célú kenőanyag-behozatal 

Idén július 1-jétől felmentést kérhetnek a jövedéki biztosíték nyújtása, a minimum raktárterület biztosítása és a mennyiségi nyilvántartás vezetése alól azok a vállalkozások, amelyek saját felhasználásra hoznak be kenőolajat külföldről – áll a MAZARS legfrissebb összefoglalójában.

Elmondom neked a tutit, de a NAV is tudni fogja 

Egy új uniós javaslat okoz bizonytalanságot a nemzetközi adótanácsadók körében, eszerint az ügyfeleknek adott adóoptimalizálási javaslatokról az illetékes adóhivatalt is tájékoztatni kellene. Az irányelv egyik legfontosabb hatása az lesz, hogy minél többen azt keresik majd, hogyan lehet kibújni alóla.

Ha elfogadja a NAV első bírságát, felére csökken a büntetés összege! 

A legfrissebb adóeljárási törvénytervezet szerint az adóhatóság a jövőben jóval szigorúbban venné az adózó fellebbezési lehetőségeit új bizonyítékok behozatala kapcsán, ugyanakkor a fellebbezési jogról való lemondás esetén a bírság felét elengedné a hatóság, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

A svájciak fekete pénzei – külföldön 

Hogy sok ezer, akár sok tízezer külföldi, a világ minden tájáról, svájci bankszámlákon tartja sok esetben bűnös úton szerzett pénzét, közismert. Az már kevésbé, hogy a rendszeretetükről és állampolgári fegyelmezettségükről ismert svájciak közül sokan hasonlóan cselekednek. Az állam, a kantonok és a települések költségvetése évente 20 és 30 milliárd frank közötti összeget veszít a be nem fizetett adókkal.

A NAV sem úszhatja meg a késedelmi kamatot 

Ha a NAV indokolatlanul késlekedik a visszajáró áfa összegének kiutalásával, akkor az adózó késedelmi kamatot követelhet. Ezt állapította meg az Európai Unió Bírósága (EUB) egy magyar vállalkozó ügyében hozott ítéletében.

Az adózók segítése és az egyszerűsítés; avagy az új adóeljárási törvény 

Mától véleményezhető az új adóeljárási törvény, amely a jelentős egyszerűsítés mellett egyre több, Európában is példaértékű szolgáltatást biztosít az adózóknak. Az adóhivatal új szolgáltatással – mentorálással, és ha szükséges szakmai támogatással - segítené a kezdő vállalkozásokat. A tervezet szerint az ellenőrzést a revizoroknak 365 napon belül le kell zárniuk, az adóbírság mértéke pedig a felére csökken - olvasható az NGM közleményében.

Vészesen közeleg a határidő a cégeknek 

A május 31-ig bevallott élelmiszerlánc felügyeleti díj első részletét július 31-ig kell megfizetnie az arra kötelezett vállalkozásoknak. Vészesen közeleg a határidő - figyelmeztetett a Nébih.

Érdemes időben felkészülni az online számlabekötésre 

A vállalatok döntő többsége a következő félévben kezdheti meg a felkészülést az online számlabekötésre. Érdemes időben lépni, mert aki elmulasztja a 2018. júliusi 1-jei határidőt, akár számlánként kell majd büntetést fizetnie - hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.

Transzferárperek: egyszer az adóhatóság, egyszer pedig az adózó nyer 

Megesik, hogy hasonló alapokon nyugvó transzferárperekben egyszer az adóhatóság, egyszer pedig az adózó nyer. A transzferárszakértő szerint a bankok hirdetményei nem, az MNB statisztikái viszont feltételesen felhasználhatóak lehetnek transzferárak alátámasztására. Az adóhatóság pedig nem csinál titkot abból, hogy a transzferár-ellenőrzések során üzleti adatbázisokat alkalmaz. Mindezek kiderültek a budapesti Kempinski Szállóban lezajlott transzferárper-konferencián.

Reklámadó újratöltve: milliárdos bírság a tét 

A reklámadó a magyar adórendszer talán legvitatottabb adóneme európai szinten is, melynek története újabb fordulópontjához érkezett. Ismét változnak a szabályok, adó-visszatérítés, de a milliárdos bírság lehetősége is benne van a pakliban! A legújabb módosítások 2017. május 26-án és július 1-jén léptek hatályba, de nem szabad azonban elfelejtkezni a már 2017. január 1-jétől érvényben lévő szankciókról sem. a LeitnerLeitner adótanácsadó szakértőinek segítségével összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Ketyeg az óra: kötelező a cégkapu regisztráció augusztus 30-ig 

Az eddig csak természetes személyek által egyéni döntés vagy szükségszerűség alapján igényelt ügyfélkapu mellett hamarosan a gyakorlatban is találkozhatunk a cégek számára kötelező elektronikus ügyfélkapu, vagy más néven cégkapu intézményével.

Nem vehet készpénzért cigit a trafikos 

A jövedéki adóról szóló törvény szerint jövedéki terméket készpénzfizetéssel nem szerezhet be a jövedéki kiskereskedő és nem értékesíthet a nagykereskedő – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az Airbnbzők is nyugodtan alhatnak – ha adóznak 

Már javában tart a nyár és vannak, akik mindössze néhány éjszakára keresnek szállást. Aki kiadja lakását, nyaralóját nem árt, ha tisztában van az adózási szabályokkal. A szállásadónak ugyanis adót kell fizetnie, bevallást kell készítenie és a számláról, nyugtáról sem feledkezhet meg - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

20 milliós bírságot kockáztatnak a figyelmetlen cégek 

Az adóhivatal akár 20 millió forint büntetést is kiszabhat egyes vállalatokra, ha azok nem teljesítenek egy új előírást. Egy május végén hatályba lépett jogszabály ugyanis új bejelentési kötelezettségeket ír elő a Magyarországon működő multinacionális vállalatoknak a transzferárazással, pontosabban az országonkénti jelentéssel kapcsolatban.

Másfélmilliárdos tartozást hozott össze egy budapesti nő 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 121 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a második negyedévben, a lista első helyén egy budapesti lakcímű nő, Volkova Ekaterina Jurjevna állt június végén 1,442 milliárd forint adóhiánnyal és 1,324 milliárd forint bírsággal.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

A mesterséges intelligencia már a spájzban van?

A mesterséges intelligencia már a spájzban van? 

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo