Idén erre fog nagyon ügyelni az adóhatóság a cégeknél

Idén várhatóan háromszor annyi célzott ellenőrzést végez majd az adóhatóság az egymással tulajdonosi vagy közös irányítási kapcsolatban álló – úgy nevezett kapcsolt - hazai és multinacionális vállalkozások körében, mint korábban – hívta fel a figyelmet a LeitnerLeitner adótanácsadó.

„Az ellenőrzések során elsősorban azt fogják vizsgálni, hogy a cégek egymás közötti ügyleteikben (kereskedelem, szolgáltatások vagy kölcsönök biztosítása, adás-vétel stb.) alkalmazott árak, vagyis a transzferárak megfelelnek-e a szokásos piaci áraknak, vagy esetleg alkalmasak lehetnek-e adóelkerülésre.” – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.

Ez a terület hangsúlyosan szerepel a NAV február végén megjelent ellenőrzési irányelveiben, és az erősödő ellenőrzési fókusz megfelel az OECD elvárásainak is. A szigorú hazai transzferárazási szabályok alkalmazásának vizsgálata eddig is nagy figyelmet kapott, és a magas bírságok miatt eleve nagy kockázatot jelentett. Mostanra azonban a nemzetközi információcsere és az immár egy éve bevezetett háromszintű transzferár nyilvántartási szabályok, ezek részét képező új országjelentések (CBCR) miatt nagyon sok, nagyon részletes adat áll a hatóságok rendelkezésére, amelyeket speciális szoftverek segítségével elemeznek. Így könnyen kiválaszthatók a kockázatos vállalkozások.

Kép:Fotolia

A nemzetközi adatgyűjtés mellett a hazai információgyűjtés is intenzíven folyik. Fotiadi Ágnes a LeitnerLeitner Transzferár Üzletágának vezetője elmondta, hogy egyre több ügyfél kér segítséget az adóhatóság által igényelt transzferárazásra vonatkozó táblázatok kitöltésében. Ezekben a cégeknek fel kell sorolniuk a kapcsolt vállalkozásaikat, az összes velük folytatott ügyletet, az alkalmazott szokásos piaci árat/ártartományt és ezek megállapítási módszerét, valamint az adóalapot módosító tételeket többek között. Mindezt nagyon részletesen, összevethető módon kell megadniuk, amelyből már épül a Magyarországon működő kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó adatbázis. Ez, valamint CBCR-ból kapott adatok kiváló – és a vállalkozásokra nézve nagyon veszélyes – kockázatelemzési lehetőségeket hordoznak magukban.

Az adóhatóság a kockázatelemzés eredményétől függően támogató eljárást, jogkövetési vizsgálatot, vagy indokolt esetben adóellenőrzést fog lefolytatni.
„A már rendelkezésre álló adatok, és a szinte automatikusan kiugró kockázatok lehetővé teszik a hatóság számára, hogy továbblépjenek az ellenőrzésben. Már régen nem a transzferár- nyilvántartások puszta meglétére kérdeznek rá, a most folyó mélységi, tartalmi vizsgálatok pedig lehetővé teszik, hogy az adóellenőrök valóban az alkalmazott módszerek és eredmények helyességét tegyék mérlegre.” – emelte ki Fotiadi Ágnes.

Hibázni viszont igen kockázatos, hiszen egy-egy dokumentáció hiánya miatt akár 2 millió Ft mulasztási bírság is kiszabható tranzakciónként és évente, melyet a hatóság ismételt hiányosság esetén akár duplázhat, négyszerezhet is. „A szaporodó vizsgálatok, a kiemelt adóhatósági transzferárazási fókusz és az ellenőrzések szakmai alapossága miatt, érdemes a már elkészített transzferár-nyilvántartásokat szakértővel felülvizsgáltatni, továbbá az új nyilvántartásokat hozzáértő gondossággal elkészíteni.” – hangsúlyozta Jancsa-Pék Judit is.

Minden területen bekeményít a NAV
Kiemelt figyelemre számíthatnak a nemrég tulajdonos- vagy vezetőváltáson átesett cégek, fókuszba kerülhetnek a webáruházak, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedők és komoly ellenőrzésekre számíthatnak az építőipari vállalkozások.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo