Társadalom


Üzenet a bliccelőknek – a jövő héttől teljesen visszatérnek az ellenőrök

Üzenet a bliccelőknek – a jövő héttől teljesen visszatérnek az ellenőrök 

Jövő keddtől teljes létszámmal végzik a fővárosi tömegközlekedési járatokon a jegyellenőrzést - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Erről szólt az operatív törzs mai tájékoztatója

Erről szólt az operatív törzs mai tájékoztatója 

A Szent László kórház főorvosa szerint tízezrek estek át úgy a koronavírus-fertőzésen, hogy talán észre sem vették. Organikus oka lehet, hogy a gyerekek nem lesznek súlyos betegek: az orrukban kevesebb olyan receptor van, amelyet a vírus meg tud támadni.
Baj van a magyar autósokkal – a járvány után egyre több a baleset

Baj van a magyar autósokkal – a járvány után egyre több a baleset 

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságának tájékoztatása alapján a kijárási korlátozások folyamatos feloldásával növekedett a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma.
Lemondott Nagy Márton – új alelnök jön a jegybanknál

Lemondott Nagy Márton – új alelnök jön a jegybanknál 

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke Nagy Márton - más fontos vezetői megbízatása miatt - csütörtökön lemondott alelnöki tisztségéről - tette közzé a jegybank honlapján.
A koronavírus számokban: mennyit költött az Orbán-kormány a védekezésre?

A koronavírus számokban: mennyit költött az Orbán-kormány a védekezésre? 

A 2020-as költségvetés módosítása a koronavírus-járvány miatt vált szükségessé, a most benyújtott törvénytervezetből kiderül, hogy mekkora összeget fordított Magyarország védekezésre.
Ezek a legfrissebb információk az operatív törzstől - több ország lakói előtt nyitva a magyar határ

Ezek a legfrissebb információk az operatív törzstől - több ország lakói előtt nyitva a magyar határ 

Karanténkötelezettség nélkül léphetik át szerdától egymás országhatárait a csehek, a szlovákok és a magyarok, ha a másik országban nem tartózkodnak tovább 48 óránál - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.
Jön a koronavírus második hulláma? 7 hetes csúcson a fertőzési szám egy országban

Jön a koronavírus második hulláma? 7 hetes csúcson a fertőzési szám egy országban 

Jelentősen megugrott azoknak a száma Dél-Koreában, akik a legutóbbi 24 órában fertőződtek meg az új koronavírussal - közölte a szöuli egészségügyi minisztérium.
Kikutatták: ezek a legboldogabb magyar városok

Kikutatták: ezek a legboldogabb magyar városok 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói által végzett felmérés szerint hazánkban a Közép-Dunántúlon élők vallották magukat a legboldogabbnak. Az Otthon Centrum gyorsjelentése szerint mindezt igazolja az ingatlanpiaci aktivitás is, mert ezekben a városokban a lakásárak az elmúlt években a két és félszeresére nőttek. Sőt a boldog városok a válságra is jobban reagáltak.
Fontos dolgok hangzottak el az operatív törzs mai tájékoztatóján

Fontos dolgok hangzottak el az operatív törzs mai tájékoztatóján 

Ma terjesztik a Parlament elé a különleges jogrend visszavonását, és szó volt arról is, hogy négy szektorban csak miniszteri engedéllyel lehet cégekben külföldiként tulajdonosrészt vásárolni - írja a laptársunk, az Mfor.hu. 
Koronavírus: itt vannak a legfrissebb magyar adatok

Koronavírus: itt vannak a legfrissebb magyar adatok 

Közel kéthónapos mélyponton stagnálni látszik a járvány magyarországi terjedése, hiszen hétfőhöz hasonlóan kedd reggelre is változatlanul 15 főnél mutatták ki a vírus jelenlétét.

Koronavírus: ezek a legfrissebb információk az operatív törzstől 

Az operatív törzs mai tájékoztatóján ezúttal Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára volt a vendég.

Valami egészen szokatlanra készül a kormány 

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott.

Túl korai volt az újranyitás? Ismét terjedni kezdett a vírus 

Németországban egyre komolyabban felmerül kérdésként, hogy lehet, hogy túl korán nyitották újra a határokat.

Koronavírus: Szijjártó bejelentésének sokan örülni fognak 

Hétfőn 10 órától korlátozás nélkül léphetik át a magyar-szerb határt a két ország állampolgárai - jelentette be Szijjártó Péter Röszkén.

Koronavírus: ezek a legfrissebb számok Magyarországon 

Öt idős, krónikus beteg hunyt el hétfőre - több mint 1700-an meggyógyultak, ismét kevesebb az aktív fertőzött.

Koronavírus Magyarországon: újabb jó hírek jöttek 

Az aktív fertőzöttek száma 1565-re csökkent.

Koronavírus: magyarokon is tesztelnek egy gyógyszert 

Az elsők között kapott a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszerből, részint koronavírusos betegek kezelésére, részint további klinikai tesztek folytatására - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Koronavírus Magyarországon - itt vannak a legfrissebb információk 

Meghalt 6 idős, krónikus beteg, és 35-tel nőtt, 3713-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szombat reggel.

Koronavírus: még sosem láttunk hasonlót Budapesten 

Egyelőre csak a fővárosra igaz a pozitív változás.

Megjelent a rendelet - ez vonatkozik az osztrák-magyar határt átlépőkre 

Egészen szokatlan gyorsasággal, az operatív törzs tájékoztatóját alig pár órával követően megjelent a Magyar Közlöny, amely rendelkezik az Ausztria területéről Magyarországra történő belépésről.

Fontos az éberség: itt van, miről szólt az operatív törzs mai tájékoztatója 

Bár kedvező a járványhelyzet alakulása Magyarországon, azért Müller Cecília szerint nem árt az éberség.

Hogy áll a koronavírus-helyzet Magyarországon? Erről szólt az operatív törzs mai tájékoztatója 

Jelenleg 784 főt tud elektronikusan ellenőrízni az önként letölthető mobilapplikáción keresztül a rendőrség, és 584 házi karantént rendeltek el az elmúlt 1 napban.

Óriásit változott mától a dohányosok élete 

A tilalom célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra.

Szijjártó Péter újabb számokat közölt a koronavírusról 

A járvány elleni védekezésben észszerű és körültekintő egyensúlyra kell törekedni, tekintettel az emberi élet és egészség védelmére, a gazdaság újraindítására és a normális élet visszanyerésére - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

Megvan az időpont: eddig tarthat a rendeleti kormányzás 

Júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon - írta Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.

Élet a kijárási korlátozások feloldása után – erről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján 

A kijárási korlátozások feloldásával a védekezés második üteme megkezdődött, a vidéki enyhítések utáni első érdemi adatok holnap várhatóak – itt van, mikről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján.

Itt van, miről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján 

Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára nyitotta az operatív törzs mai tájékoztatóját.

Elfogyott a türelem: újabb országban indulhat újra az élet 

Olaszország készen áll az újraindulásra az óvatosság jegyében - jelentette ki Giuseppe Conte miniszterelnök az ország május 18-i újranyitása előtti sajtótájékoztatóján. A jobboldali ellenzéket és a Liga pártját vezető Matteo Salvini úgy reagált, az olaszok türelme elfogyott.

Világszinten még mindig gyorsul a koronavírus 

A világban 4 634 132-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 311 781, a gyógyultaké pedig 1 693 197 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.

Ezek a mai számok: hogy áll a koronavírus Magyarországon? 

Az aktív betegek száma vasárnapra kicsit ismét emelkedett.

Koronavírus: mi jöhet a szállodákban a járvány után? 

Nem lesznek szobapincérek, se liftes fiúk, és a minibárnak is búcsút mondhatunk. De hogy a legsúlyosabbat is említsük, a társadalmi távolságtartás miatt a reggeli svédasztalnak is annyi lesz.

Megvan, meddig tarthat a rendeleti kormányzás? Budapest is kiszabadul a korlátozások alól 

Megszületett a várva várt döntés a fővárosi korlátozásokat illetően, Orbán Viktor Facebook-videóban jelentette be a hétfőtől érvényes szabályokat. 

Erről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján 

Szombaton sem maradhat el a szokásos tájékoztató. Stabil járványgörbe és egyre népszerűbb karanténellenőrző alkalmazás – egyebek mellett ezekről is szó esett ma.

Koronavírus: Orbán Viktor a soron következő intézkedésekről tárgyalt 

Orvostudományi vezetőkkel egyeztetett ma Orbán Viktor a koronavírus-helyzettel kapcsolatos soron következő intézkedésekről a Karmelita kolostorban. 

Újabb koronavírus-oltásokat tesztelnek 

Az új koronavírus elleni öt különböző vakcinát tesztelnek önkénteseken Kínában - jelentette be Zeng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság igazgatóhelyettese.

Koronavírus Magyarországon: mi a jelenlegi helyzet? 

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3473 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, közölte szombaton a kormányzati honlap.

Friss információk a koronavírusról – erről szólt az operatív törzs mai tájékoztatója 

Adminisztrációs könnyítések, gyorsabb áfa kiutalás, fertőzöttségi számok – ez volt a mai napirenden.

Drágulás jön a postán – itt van, mi változik 

A Magyar Posta június elsejétől átlagosan 6,1 százalékkal emeli a belföldi és a nemzetközi csomagfeladás díjszabását a költségek növekedése és a nemzetközi szállítási díjak drasztikus emelkedése miatt - közölte a társaság.

Meddig tarthat még a rendeleti kormányzás Magyarországon? 

A járványügyi adatok alakulása alapján lát erre lehetőséget Gulyás Gergely miniszter.

Lassan megkezdődik Budapest újranyitása: a gyalogosoké hétvégén a rakpart 

A hétvégén lezárják a gépjárműforgalom elől a pesti alsó rakpartot és átadják a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a városvezetés újranyitási politikájának részeként, bővítve a kikapcsolódásra használható közterületeket - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

Zajlik a felkészülés a koronavírus utáni életre? Erről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján 

Nemcsak Kormányinfót, hanem az operatív törzs napi szokásos sajtótájékoztatóját tartották csütörtökön.

Pest megye kiszabadul a fogságból – de mikor jöhet a budapesti korlátozások enyhítése? 

A kormány maratoni szerdai ülésén döntött a korlátozási intézkedések oldásáról.

Javul a helyzet: hogy áll most a koronavírus Magyarországon? 

3380-ra emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, az aktívaké viszont 1775-re csökkent. 658-an vannak kórházban koronavírus miatt.

Erről szólt az operatív törzs mai tájékoztatója 

Tilos az interneten koronavírus-teszteket értékesíteni, és annak, hogy az országos szűrőprogram felénél mindössze 2 pozitív teszt született, többféle oka is lehet – derült ki a mai tájékoztatón.

Egyre hatékonyabbnak tűnik a vérplazma a koronavírus kezelésében 

Levették a lélegeztetőgépről a Semmelweis Egyetemen azt a 75 éves férfit, akit április 15. óta kezelnek a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján súlyos koronavírus-fertőzéssel.

Koronavírus: hogyan oldanák fel a korlátozásokat Budapesten? Karácsony javaslatot tett 

Budapest Restart címmel 7+1 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki a főváros felelős újranyitásért a főpolgármester, aki a dokumentumban javaslatokat fogalmazott meg a kormánynak, és a fővárosi hatáskörben meghozandó döntésekről írt.

Mi a helyzet Magyarországon? Ezek a legfrissebb koronavírus adatok 

Az aktív koronavírus-fertőzöttek száma 1809 főre csökkent Magyarországon.

18 ezer magyart tesztelnek koronavírusra - kijött egy részeredmény 

Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával történő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton - jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője kedden a részeredményekről tartott videokonferencián.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo