Társadalom
Már az első munkaerőpiaci lépéseknél meglátszik a nemek közötti bérszakadék
Egy most publikált kutatás szerint a pályakezdők átlagos nettó bérigénye 247 ezer forint. A legmagasabb fizetést a mérnöki, a legalacsonyabbat pedig a középiskolai és szakmunkás végzettséggel várják. A fővárosi fiatalok közel 10 százalékkal keresnének többet, mint vidéki társaik. A lányok átlagos bérigénye pedig majdnem 20 százalékkal elmarad a fiúkétól. A nemek közötti beágyazott és láthatatlan bérszakadék már a pályakezdőknél megjelenik.
Koronavírus Magyarországon: elhunyt egy idős beteg
Kettővel, 4157-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Még mindig gyorsan a terjed a járvány a magyar határ másik oldalán
A múlt hetihez képest mérsékeltebb ütemben, de még mindig viszonylag gyorsan terjed Ukrajnában a koronavírus-fertőzés, az eddig azonosított fertőzöttek száma keddre meghaladta a 44 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Kiutasítottak egy uniós nagykövetet - az elnök tombol
Nicolás Maduro venezuelai államfő hétfőn kiutasította országából az Európai Unió nagykövetét, miután a közösség szankciókat rendelt el több venezuelai tisztségviselő ellen, amiért ellehetetlenítették az ellenzéki többségű parlament munkáját.
Új számok a koronavírusról: mi a helyzet most Magyarországon?
10 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4155 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Koronavírus: aggasztó hírek jöttek Magyarország szomszédjától
Aggasztó tendenciát mutat a koronavírus-járvány alakulása Ausztriában, az utóbbi héten 343 ember fertőződött meg az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint.
Közel a félmillióhoz a járvány halálos áldozatainak száma
A világon 10 145 947 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 501 898, a gyógyultaké pedig 5 140 987 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.
Koronavírus: rossz hír jött a Balkánról
A fertőzöttek számának növekedése miatt ismét bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket Szerbiában, Montenegróban viszont egyelőre nem terveznek új korlátozásokat annak ellenére, hogy hosszú idő után ismét volt halálos áldozata a koronavírus-járványnak.
Tovább terjed a koronavírus Magyarország szomszédjánál
Ismét nőtt a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke Ausztriában az Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint.
Járvány Magyarországon - így állunk most
Elhunyt három beteg és néggyel, 4142-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
Közel 10 millió fertőzött: tovább tombol a koronavírus-járvány
Világszerte 9 778 674 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 493 674, a gyógyultaké pedig 4 932 392 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
Nem akármi okoz óriási dugót a magyar határon
A horvát hatóságok egyik koronavírus elleni intézkedése miatt alakult ki komoly torlódás.
Itt vannak a számok: tovább terjedt a koronavírus Magyarországon
Tizeneggyel, 4138-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon; senki nem halt bele a betegségbe az elmúlt 24 órában - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Tovább gyorsult a járvány a szomszédunknál
Ukrajnában péntekre újabb rekord dőlt meg, egy nap alatt 1109 új koronavírusos beteget regisztráltak.
Közelíti az 500 ezret a járvány halálos áldozatainak száma
Világszerte 9 588 717 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 488 842, a gyógyultaké pedig 4 822 067 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli összesítése szerint.
Koronavírus Magyarországon: ezek a mai legfrissebb számok
Mindössze 4 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4127 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Meglepő fordulat Magyarországon: erre nem lehetett számítani a koronavírus idején
Annak ellenére, hogy májusban a hazai koronavírus-járvány tetőfokán jártunk, a természetes fogyás jelentősen lassult a KSH legfrissebb adatai szerint.
Figyelmeztették a világot – nem szabad visszatérni a koronavírus előtti állapothoz
Bár Európában javulóban van a helyzet, globálisan továbbra is súlyosbodik a koronavírus-járvány, az igazolt fertőzöttek száma a jövő héten várhatóan átlépi a tízmilliót, a halálos áldozatoké pedig az 500 ezret - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója.
Szijjártó egyetért: hívják össze az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülését
Magyarország támogatja, hogy összehívják az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülését, amelyet az azeri kormány kezdeményez a koronavírus-járvány kezelésének megvitatására - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Felmérték, milyenek a magyar munkanélküli fiatalok
Hazánkban a koronavírus-járvány előtti időszakban kb. 15 százalékra volt tehető a 15-34 év közötti nem dolgozó, de nem is tanuló, ún. NEET fiatalok száma. Miközben a foglalkoztatottság folyamatosan növekedett az elmúlt években, felmerül a kérdés: kik azok a NEET fiatalok ma Magyarországon, és hogyan lehet segíteni nekik, kiváltképp a koronavírus-járvány utáni időszakban?
Gyors ütemben terjed a koronavírus a világban
Világszerte 9 408 757 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 482 184, a gyógyultaké pedig 4 729 511 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint.
Koronavírus: meghalt egy 39 éves férfi Magyarországon
Elhunyt egy 39 éves krónikus beteg, és kilenccel, 4123-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu.
Rekordot döntött az új fertőzöttek száma a szomszédunknál
940 új beteget regisztráltak Ukrajnában. A korábbi legmagasabb napi növekedés a június 18-i 921 volt.
Figyelmeztették a politikusokat: küszöbön a koronavírus következő hulláma?
Brit orvosok jelezték az ország pártjainak, hogy a helyi járványgócok felderítésére nagy az esély, és a második hullám kirobbanása valódi kockázat.
Tombol a koronavírus: rengeteg a fertőzött a világban
Világszerte 9 240 398 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 476 960, a gyógyultaké pedig 4 614 071 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítése szerint.
Katonák jelennek meg a magyar utakon a következő napokban – ez a magyarázat
Katonai menetoszlopok közlekedésére kell számítani az ország több helyszínén - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Friss számok: hogy alakul a koronavírus Magyarországon?
Mindössze 7 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4114 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Sok minden változik az új tb-törvénnyel júliustól
Július 1-től él a társadalombiztosítási ellátásokat és ezen ellátások fedezetét szabályozó új jogszabály. A fontosabb változások között van a saját jogú nyugdíjasok általános járulékmentessége, az egyéni járulékkötelezettségek összevonása, a járulékfizetési alsó határ, a társas és egyéni vállalkozók járulékalap korrekciójának megszüntetése, valamint a hátralék miatti TAJ kártya inaktiválás. A fentiek mellett a szociális hozzájárulási adó mértéke 15,5 százalékra csökken.
A világjárvány nemcsak egészségügyi válságot okoz
A koronavírus-járvány sokkal több egészségügyi krízisnél, gazdasági és társadalmi válságról van szó, egyes országokban pedig politikairól is - jelentette ki a WHO főigazgatója hétfőn a dubaji székhelyű Kormányzati Világtalálkozó virtuális konferenciáján.
Rossz hír jött a Balkánról: tombol a koronavírus második hulláma
Észak-Macedóniában a szakértők szerint már a koronavírus-járvány második hulláma szedi az áldozatait, a köztársasági elnök úgy véli, ezt el lehetett volna kerülni, ha az egész kormány egységesen áll ki az intézkedések mellett.
Nyilvántartás a férfiakról - tovább erősödik a kínai állami kontroll
A "kínai hasfelmetsző Jackként" elhíresült sorozatgyilkos esetének felderítése adott muníciót a hatóságoknak ahhoz, hogy újabb lábbal támogassák meg az országban működő nemzeti szintű megfigyelőrendszert. Az állam szerint a kiépülő DNS-térképet csak a bűnözők ellen használnák fel, de a kritikusok visszaélésektől tartanak. A mintaadás hivatalosan önkéntes ugyan, de a megtagadása kemény retorziókat von maga után.
Még nincs vége: újabb rekordot döntött a koronavírus
Világszerte 8 929 394 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 467 676, a gyógyultaké pedig 4 419 735 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.
Figyelmeztették a világot – egyre gyorsabban terjed a koronavírus
A WHO főigazgatója szerint nagyon fontos az óvatosság, hiszen a pandémia terjedése egyáltalán nem lassul.
Koronavírus: Kínában ismét nő a fertőzöttek száma
Huszonhét újabb koronavírusos fertőzéses esetet regisztráltak Kínában az egészségügyi hatóságok.
Új számok a koronavírusról - így állunk most
Öt újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4086 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Új bizonyíték: sokkal korábban megjelenhetett a koronavírus, mint eddig hitték
Olasz kutatók az új koronavírus nyomaira bukkantak 2019 decemberében Milánóban és Torinóban gyűjtött szennyvízmintákban, ami azt jelzi, hogy a Covid 19-betegség már az előtt megjelent Észak-Olaszországban, hogy Kína bejelentette a fertőzés felbukkanását.
Koronavírus: jó hír jött Magyarországon
Március vége óta nem volt olyan nap, hogy ne lenne új elhunyt – ma ez ismét megtörtént.
Döntött az uniós bíróság: jogot sértett a magyar kormány
A civil szervezetek külföldi finanszírozására vonatkozó magyar korlátozások nem egyeztethetők össze az uniós joggal - közölte döntését az Európai Unió Bírósága.
Hivatalosan is vége az idősek vásárlási sávjának
Hosszú idő után ma a Kormányinfón újságírók előtt adott tájékoztatást Gulyás Gergely a tegnapi kormányülésről.
Itt vannak a legfrissebb koronavírus számok a veszélyhelyzet visszavonása után
Ismét csak egy újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4079 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Eltörlik az idősek vásárlási sávját - vége a rendeleti kormányzásnak
Nagy napra ébredtünk, hiszen éjféltől hivatalosan is véget ért a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet Magyarországon, mostantól járványügyi készültség van életben legalább három hónapig.
Itt a vége - erről szólt az operatív törzs utolsó tájékoztatója
Lecsengett a járvány, elbúcsúzott 113 nap után az operatív törzs. Három magyar megyében és 30 éves kor alatt senki nem halt meg.
Baj van Kínában? Újabb drasztikus lépés
Több mint ezer járatot töröltek Peking két nemzetközi repülőterén a koronavírus okozta megbetegedések növekvő száma miatt - számolt be a China Daily.
Koronavírus: így áll most Magyarország
Meghalt két idős, krónikus beteg, és eggyel, 4078-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu.
Veszélyhelyzet után - milyen korlátozások maradhatnak?
Az Országgyűlés tegnap elfogadta a veszélyhelyzet megszüntetéséhez szükséges törvényeket, így a kormány várhatóan néhány napon belül dönt a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járvánnyal szembeni védekezés további új jogi eszközeiről. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a jogi keretek nem térnek vissza a veszélyhelyzet előtti időszak rendjébe.
Kitört a nyár: mire kell figyelni a diákmunkásoknak és a cégeknek?
Megérkezett a nyár, és a korlátozások enyhítésével ismét megnyílik a lehetőség a diákok munkavégzésére is. De mire kell felkészülnie a cégeknek?
Friss információk az operatív törzs mai tájékoztatójáról
A csökkenő fertőzési számok mellett erről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Eljött a nap, amit már nagyon várt Magyarország
Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt.