Tovább gyorsult a járvány a szomszédunknál

Ukrajnában péntekre újabb rekord dőlt meg, egy nap alatt 1109 új koronavírusos beteget regisztráltak.

A fertőzöttek napi növekménye a járvány kitörése óta most először haladta meg az ezret. A közzétett adatok alapján az azonosított fertőzöttek száma 41 117-re nőtt, az elhunytaké - 19 újabb halálos áldozattal - elérte az 1086-ot, miközben eddig 18 299-en gyógyultak meg, közülük 541-en az elmúlt napban. Az aktív betegek száma 21 732 - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

A legtöbb új beteget már két hete változatlanul a nyugati országrészben lévő Lviv megyéből jelentik. A régióban előző nap 209 új fertőzöttet regisztráltak és három haláleset történt. Mostanra Lviv megye - megelőzve a fővárost, Kijevet - az ország legfertőzöttebb területévé vált, a régióban az azonosított fertőzöttek száma elérte a 4836-at, az elhunytaké a 126-ot, míg eddig csak 725-en gyógyultak meg.

A szintén nyugat-ukrajnai Rivne megyében 116 új esetet és két újabb halálos áldozatot jegyeztek fel, továbbá a fővárosban, Kijevben is kiugróan magas volt az elmúlt napi növekmény, 113 új fertőzöttet azonosítottak, és még egy beteg halt meg.

Kijevben az azonosított fertőzöttek száma 4726, az eddig elhunytaké 102, a gyógyultaké pedig 1489. Kárpátalján előző nap 93 új beteget regisztráltak, és három újabb haláleset történt. Velük együtt az azonosított fertőzöttek száma 2547-re, a halálos áldozatoké 73-ra nőtt, miközben eddig 917-en győzték le a kórt. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatóján, pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy a fertőzöttek gyors növekedése már veszélyezteti a kórházak fogadóképességét. Szavai szerint naponta mintegy 200-205 új beteget kell kórházba szállítani az országban. Példaként említette Kárpátalját és Csernyivci megyét, ahol a kórházi ágyak kihasználtsága már meghaladta az 50 százalékot. Kiemelte ugyanakkor: Ukrajnában a Covid-19-betegek az európai normáknak megfelelő kezelést kapják, ami kellően hatékonynak bizonyul, ezt bizonyítja az, hogy a halálozási arány alacsonyabb más európai országokénál.

A politikus ismételten felszólította a lakosságot a karanténszabályok, a kötelező maszkviselés és a távolságtartás betartására. Ezzel összefüggésben közölte: minisztériuma kéri a hatóságokat, hogy fokozzák az ellenőrzéseket a közösségi közlekedési eszközökön, a szupermarketekben és más intézményekben.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo