Erről szólt az operatív törzs mai tájékoztatója

Tilos az interneten koronavírus-teszteket értékesíteni, és annak, hogy az országos szűrőprogram felénél mindössze 2 pozitív teszt született, többféle oka is lehet – derült ki a mai tájékoztatón.

Az operatív törzs tájékoztatója előtt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium  foglalkoztatásipolitikai államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv keretében két programról számolt be. Elsőként a munkahelyvédelmi bértámogatásról beszélt, amellyel azoknak a vállalkozásoknak segítenek, ahol csökkentett munkaidőben tudnak foglalkoztatni a dolgozókat 3 hónapig állami támogatással. Ha 4 vagy 6 órában foglalkoztatják a dolgozókat, maximum 75 ezer forinttal járul hozzá az állam. A 2 órás foglalkoztatottaknál több mint 100 ezer forint támogatás járhat havonta.

További könnyítéseknek köszönhetően még szélesebb réteg vehet igénybe támogatásokat. Ennek köszönhetően több mint 5400 vállalkozás, 72 ezer munkavállalóra nyújtott be kérelmet, nettó 160 ezer forint támogatásra. A legtöbb kérelem a feldolgozó ipar, a turizmus, a kereskedelem, a gépjárműjavítás és a számítógépjavítási ágazatból érkezett, leginkább Fejér, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megyéből és Budapestről.

Külön figyelmet kap a K+F szektor

A kutatás-fejlesztés-innováció területén dolgozókra nagyobb felelősség hárul, ezért ezt az ágazatot külön figyelemmel kísérik. Itt 400 kutató-fejlesztő cég adott be támogatást közel 7200 főre, melynek kérelmezett összege 5,2 milliárd forint. A legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar és Csongrád megyéből érkezett, ebből a kis- és középvállalkozások 40 százalékot, a mikrovállalkozások 30, a közepes nagyságú vállalkozások 12, míg a nagyvállalatok 7 százalékot tesznek ki. Hamarosan konkrét munkahelyteremtő intézkedéseket fog bejelenteni a kormány.

Így áll most Magyarország

Jelen pillanatban 1809 fertőzött van összesen. Ez a szám 1 nap alatt 28 fővel emelkedett, ez igen mérsékelt adat, bár még mindig 5 fő halt meg – mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos.

688 fő van kórházban, 62 százalékuk Budapesten, 45 fő van lélegeztetőgépen. Minden tekintetben csökkenőben vannak az adatok, kivéve a fertőzöttek száma, de ott is csökken a növekedés. Az egyetemek által vizsgált reprezentatív vizsgálatok tegnap megjelent adatai nagyon kedvező képet mutatnak.

Koronavírusteszthez vesznek mintát egy férfi orrnyálkahártyájáról a Semmelweis Egyetem egyik mintavételi pontján. (MTI/Komka Péter)

A bölcsődei és óvodai ügyelet kapcsán az országos tisztifőorvos kiemelte: csak egészséges gyereket vigyenek be az intézményekbe, míg a gondozók, óvónők és dadusok figyelmét a fertőtlenítés betartására hívta fel.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo