A koronavírus számokban: mennyit költött az Orbán-kormány a védekezésre?

A 2020-as költségvetés módosítása a koronavírus-járvány miatt vált szükségessé, a most benyújtott törvénytervezetből kiderül, hogy mekkora összeget fordított Magyarország védekezésre.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A járvány lecsengésével egyre tisztább képet kapunk, hogy a védekezéssel kapcsolatos közvetlen ráfordítások mekkora összeget emésztettek fel. A 2020. évi központi költségvetésről szóló törvény módosító indítványából kiderült, hogy a bérjellegű költségek viszonylag kis részét tették ki a kiadásoknak. Az egészségügyi szakdolgozók és védőnők korábban eldöntött béremelése 81,9 milliárd forintot emészt fel, míg az egyszeri bérkiegészítés - mely a dolgozóknak adandó 500 ezer forintos juttatást jelenti - 70,6 milliárd forintba kerül.

Az eszközbeszerzések, és egyéb tételek ugyanakkor 608,5 milliárd forintot tesznek ki. Ezek ugyanakkor az eldöntött kiadások, amelyek egy része jelenleg még nem realizálódott. A tervezetből kiderül, hogy a megvalósult kiadások 431,2 milliárdra rúgnak. A legnagyobb tételt a Külgazdasági és Külügyminisztérium jegyzi, az ő járványügyi büdzséjük 470 milliárd forint, amelyből 363 milliárdot már el is költöttek. A törvénytervezet nem részletezi, de feltételezhető, hogy ez az elsősorban Kínából érkező orvosi eszközökre (lélegeztetőgép) és segédeszközökre (maszkok, védőruhák, kesztyűk) ment el.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 7,6 milliárdot kapott, amit már fel is használt. Hasonló a helyzet a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal, amelynek 900 millió büdzséje volt, amit fel is használt. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ rendelkezik még komolyabb forrásokkal, hiszen 129,9 milliárd felett diszponálhat, amelyből 59,5 milliárdot költött el.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo