Ezek a mai számok: hogy áll a koronavírus Magyarországon?

Az aktív betegek száma vasárnapra kicsit ismét emelkedett.

Újabb 36 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3509 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az újonnan azonosított betegek mintegy felét Budapesten regisztrálták, 17 főt, ezen kívül Komárom-Esztergom megyében volt jelentősebb a betegszám emelkedése, 24 óra alatt 11 új fertőzöttet diagnosztizáltal, így a betegek száma 195-re emelkedett.

Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg. Ezzel 451 főre emelkedett az elhunytak száma, 1396-an pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1662 fő, ami előző naphoz képest valamivel magasabb szám, ám ez minden bizonnyal egyszeri emelkedés, a járvány újbóli felgyorsulására ebből még nem lehet következteni.

Az aktív fertőzöttek 56 százaléka, az elhunytak 78 százaléka, a gyógyultak 61 százaléka budapesti vagy Pest megyei. 562 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 47-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Ezért hétfőtől vidéken és Pest megyében újabb enyhítések lépnek életbe, és a fővárosban is megszűnik a kijárási korlátozás, de továbbra is fontos az általános óvintézkedések betartása. Hétfőtől a kórházi ellátások újraindításának következő üteme is megtörténik.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo