Baj van a magyar autósokkal – a járvány után egyre több a baleset

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságának tájékoztatása alapján a kijárási korlátozások folyamatos feloldásával növekedett a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma.

Érezhetően sűrűsödött az autóforgalom, az elkövetkezendő időszakban pedig ez várhatóan tovább fog fokozódni. Akik hozzászoktak a kihalt utakhoz, nem árt, ha felkészülnek arra, hogy vége a dugómentes közlekedésnek. A Groupama Biztosító összeállítása ehhez nyújt hasznos tippeket.

Az enyhítések bevezetésével az egész ország lassan újraéledni látszik. A cégek fokozatosan elkezdenek visszaállni a hagyományos munkavégzésre, illetve a pünkösdi hosszú hétvége közeledtével valószínűleg még többen ülnek majd autójukba. Ráadásul továbbra is érvényes az országosan ingyenes parkolás, ami kecsegtető lehetőség a sofőrök számára.

Nagyobb forgalom, több baleset

Az elmúlt egy hétben sűrűbb forgalmat tapasztaltunk az utakon, ami sajnos a közúti balesetek számában is növekedést eredményezett. Várhatóan nemcsak azok ülnek vissza a kormány mögé, akiknek eddig is mindennapi közlekedési eszköz volt az autózás, de a vírushelyzetben mások is inkább gépjárművüket, kerékpárjukat választják a tömegközlekedési eszközök helyett. Mindez főleg a városokban jelenthet szokatlanul zsúfolt közlekedést, ezért mindenkit fokozott figyelemre intünk az utakon – mondta el Berzai Zsolt r. alezredes, az ORFK-OBB főtitkára.

Noha az évek, évtizedek autós gyakorlata ennyi idő alatt nem rozsdásodik be, nem árt, ha a sofőrök lélekben felkészülnek arra, hogy visszatérjenek a forgalomba. Viszont, akik megélték a kihalt utak nyújtotta könnyebb, stresszmentesebb vezetését, ők vélhetően hiányolni fogják a rövidebb menetidőket, kevesebb autót és ezáltal kevesebb veszélyforrást az utakon.

„Ez a jelenség a nyárról télre való átállásra emlékeztet – mondja Kőrös András, a Groupama Tanpálya vezető instruktora, szakmai vezetője – a jó közlekedési viszonyok után jönnek a hosszabb menetidők, kényelmetlenségek. Ilyen helyzetben azt javaslom, hogy készítsük fel magunkat, hangolódjunk át „téli üzemmódra”. A forgalom egyértelműen meg fog ugrani, sok cég a fennmaradásáért küzdve próbálja behozni a kieséseket, így várhatóan sokan erős teljesítmény- és ezáltal időstressz hatása alatt ülnek majd kormány mögé.”

Hogyan tudunk mindezekre felkészülni?

  1. Számoljunk több időt az utazásra, ne akarjunk annyi idő alatt odaérni célállomásunkra, mint, ahogy az elmúlt hetekben megszoktuk.
  2. Fokozottabban figyeljünk a forgalomra, ne rutinból vezessünk!
  3. Próbáljunk türelmesek maradni és megbarátkozni – újra – a szokványos forgalom kihívásaival.
  4. Szokjunk vissza a csapatjátékra! A közlekedés voltaképpen egy sokszereplős csapatjáték, amelyben valamennyi résztvevő – gépjárművezető, motoros, kerékpáros és gyalogos – együttműködése alapvető fontosságú.
  5. Haladjunk kisebb, óvatosabb sebességgel, ha indokolt.
  6. Emellett arról is fontos gondoskodnunk még az indulás előtt, hogy autónk megfelelő műszaki állapotban legyen.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo