Társadalom
Volt értelme az álláskeresésnek
A múlt év első félévében az ajánlott képzésben résztvevő álláskeresők 36,7 százalékának volt munkája a program befejezését követő harmadik hónapban, ez kevesebb mint az egy évvel korábban tapasztalt 41 százalék - tette közzé az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.
Van, amivel utazhatunk a sztrájk alatt
Nem csatlakoznak a május 27-re kilátásba helyezett többnapos munkabeszüntetéshez a metró-, és a villamosvezetők; a HÉV-es dolgozók egyharmadát képviselő egyik szakszervezet is a nem sztrájkoló érdekképviseletek érveivel ért egyet - közölte Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel történt megbeszélés után.
A magyarok dohányzásban az elsők
A visegrádi országok közül Magyarországon dohányoznak a legtöbben (a lakosság 36 százaléka), míg Szlovákiában a legkevesebben (24 százalék) - derül ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából. A magyar dohányosok füstölnek a legintenzívebben is: tízből kilenc magyar dohányos rendszeresen hódol káros szenvedélyének, ezzel szemben a cseheknél csak a dohányzók valamivel több mint háromegyede gyújt rá rendszeresen.
Idén 20 százalék lesz az infláció?
2006. óta a köz erősen negatív képet fest az ország és benne az emberek jövőjéről. A Medián felmérése szerint áprilisban a megkérdezettek 20 százalékos inflációt és 25 százalékos munkanélküliséget várnak a közeljövőre. Van is miért aggódni: ma a lakosság ötöde tud csak félretenni.
Van, akinek nem jut egészséges élelmiszer
Az élelmiszer-nagyáruházak bőséges választékukkal lehetővé teszik az egészségesebb táplálkozást, ha a vásárlók ezt a lehetőséget igénybe veszik. Egy új egészségföldrajzi tanulmány azt bizonyította, hogy "ételsivatag" még kanadai városban is létezik, egy másik pedig azt, hogy az ilyen áruházakban okosan vásárlók étkezésének minősége javul.
Az SZDSZ nélkül még rosszabb?
A Gallup felmérése szerint az emberek jelentős része csak megrendezett színjátéknak tartja a koalíciós szakítást, a megkérdezettek közel fele szerint pedig csak ront a kormány megítélésén az SZDSZ kilépése. 56 százalék új választásokat akar.
Már általános iskolában oktatják rabszolgaságot!
A feketék sorsát, a rabszolgaság történetét és annak eltörlését szeptembertől beillesztik az általános iskolák alsó tagozatának tananyagába Franciaországban - jelentette be Nicolas Sarkozy francia államfő szombaton.
Az ausztrálok bármit mondhatnak
Az Ausztrál Olimpiai Bizottság (AOC) szabad véleménynyilvánításra jogosította fel sportolóit a pekingi játékokon.
Halálos munkában az újságírók
Tavaly 93 újságírót öltek meg a világon, ami azt mutatja, hogy az újságírás továbbra is veszélyes hivatás - áll a bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) jelentésében.
Ma adják át a Templeton díjat
Ma veszi át a világ legnagyobb pénzjutalommal járó elismerését, a 2008. évi Templeton Díjat Michal Heller.
Hulladékot kaptak óvodások
Hulladékból készült tárgyakból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen. A Kukatündér című tárlaton óvodások által újrahasznosított darabok láthatók.
Csak minden ötödik fiatal gondol öregkorára
Az OTP Pénztárak - a Medián közreműködésével - a Fiatalok és az öngondoskodás címmel felmérést készíttetett a főállású munkával rendelkező fiatalok körében. A kutatás kimutatta, hogy a megkérdezettek jelentős része (16-35 év közöttiek) nem kellően tájékozott az általános gazdasági, pénzügyi kérdésekben, valamint a magánnyugdíj- illetve önkéntes nyugdíjpénztáruk kiválasztásánál sem a hozamelvárás az elsődleges szempont náluk. A fiatalok közül mindössze minden ötödik tekinthető komoly öngondoskodónak.
Rajzoljon Anyák napjára!
Alig több mint egy hónapja zajlik Magyarország legnagyobb pszichológiai kutatása, de máris több mint tizenegy ezren (11105) töltöttek ki pszichológiai teszteket a www.psychogalaxy.hu internetes honlapon.
Két megbízottat küldött Pekingbe a láma
Elindult Pekingbe a tibeti nép szellemi vezetőjének, a dalai lámának két küldötte, hogy kínai felelős vezetőkkel a tibeti válságról tárgyaljanak - közölte pénteken az Észak-Indiában működő tibeti emigráns kormány szóvivője.
Fegyvert fogott Gyurcsányra, garázdasággal gyanúsítják
Garázdaság miatt eljárás indul az ellen a férfi ellen, aki az MSZP-majálison játék pisztolyt fogott a kormányfőre - közölte pénteken a rendőrség.
Fesztivál a Gödör Klubban
A Gödör Klub 2008-ben is megrendezi az immár hagyományosnak számító Budapesti Tánc és Performance Fesztivált. A sajátos, klasszikus előadóművészeti kategóriákba nemigen sorolható darabokat 2008. május 3-án és 4-én, a nagyszámú jelentkezés miatt, mindkét napon már 16 órától lehet látni a budapesti Gödör Klubban.
A könyörtelenség fél siker?
A csehek többsége, pontosan 72 százaléka szerint a könyörtelen, szánalmat nem ismerő emberek futják be a legfényesebb karriert - derült ki a Median közvélemény-kutató intézet felméréséből.
Hogyan lesz a kismamából vállalkozó?
VANDA (VállAlkozó Nők, Dolgozó Anyák) nevű, kisgyerekes szülőknek szóló programjának nyitókonferenciáját tartotta a Tempus Közalapítvány. A "kismama-generáció" elhelyezkedési gondjait a családi és munkahelyi szerepkonfliktusok megvizsgálása után a vállalkozó nők szemszögéből is megvitatták a résztvevők, többek között D. Tóth Kriszta újságíró és Csapó Ida gender szakértő közreműködésével.
Jobb Lengyelországban, mint Angliában?
Az EU-bővítés óta Nagy-Britanniába érkezett kelet-európai munkavállalók fele már hazament, áll az egyik vezető londoni kutatóintézet szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében, amelyből kiderül, hogy Magyarországról nagyon kevesen próbálkoztak brit munkavállalással, viszont aránytalanul sok a magyarok között az orvos.
Miskolc, Siófok és Balatonfüred a nyertes
Az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy mely városoknak sikerült a legkedvezőbb képet kialakítaniuk magukról a nyilvánosságban 2007-ben. A három kategóriában kihirdetett eredmény szerint a megyei jogú városok között Miskolc, a nagyvárosok között Siófok, a kisvárosok körében Balatonfüred imázsa volt a legvonzóbb. A toplista abszolút első helyét szintén Siófok szerezte meg.
Élettárs, feleség - mindegy nekünk...
A GfK Hungária legutóbbi felmérésének fókuszában a családról, illetve a házasság intézményéről alkotott vélekedések feltérképezése állt. A mintegy ezer felnőtt válaszadó többsége nem osztja azt a véleményt, miszerint a házasság elavult, de ötből három megkérdezett nem lát lényegi különbséget a házasság és az élettársi kapcsolat között. Az azonos neműek házasságát minden negyedik válaszadó támogatja, örökbefogadáshoz való jogukat azonban a többség nem tartja elfogadhatónak. Az abortusz lehetőségével tízből közel nyolcan egyetértenek.
Maradj mindig kíváncsi!
"Maradj mindig kíváncsi, kérdezz és tanulj! - Az egész életen át tartó tanulás" kora címmel szervez konferenciát a Sol Magyarország május közepén.
Reszkess, autós! Kemény büntetések jönnek!
Emelkednek a közúti szabálysértésekért kiszabható bírságok május elsején. A sebességhatár túllépése például legalább 30 ezer forintba "kerül" majd.
Huszárok kézbesítik a meghívókat
Május 21-én lesz 160 éve annak, hogy megalakult a Magyar Honvédség, amely a világ azon kevés hadseregei közé tartozik, amely a nemzet életének egy kitűntetett szakaszában nem csupán a hon védelmére, de az emberi szabadságjogok kivívása és megtartása érdekében szerveződött nagyszerű katonai alakulattá.
Sikeres volt a 15. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idén a Millenáris Parkban ünnepelte tizenöt éves jubileumát. Az új helyszín minden szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nem csupán a korábbi fesztiválok remek hangulatát sikerült átmenteni, hanem a látogatók, érdeklődők száma is jelentősen növekedett.
Több ezer rendeletet helyeznek hatályon kívül
A kormány döntése nyomán 3.500 olyan, 1989 után született kormány- és miniszteri rendeletet helyeznek hatályon kívül, amely ugyan formailag még hatályos, de a gyakorlatban már nem alkalmazzák őket - jelentette be Budai Bernadett.
Gyorsabb lesz a bírósági ügyintézés
Jelentősen lerövidülhetnek a peres és nemperes eljárások ügyintézési határidejei, a kormány ugyanis elfogadta az ezt lehetővé tevő törvényjavaslat-csomagot - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő.
Változó minisztériumok, új vezetők
Új kormányszerkezetet és hét minisztert jelentett be hétfőn Budapesten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki közölte azt is, hogy az átalakítások két-három hét múlva lépnek hatályba. Egyes tárcáknál két államtitkár lesz, ezzel párhuzamosan pedig megszűnik a fejlesztéspolitikai irányító testület.
Bajnai lesz a csúcsminiszter?
Gyurcsány Ferenc vasárnap késő estig folyamatosan egyeztet a kormányátalakításról, a változásokat - amelyek több tárcát is érintenek - várhatóan hétfőn jelentik be - tudta meg az MTI. A távirati iroda úgy értesült, hogy a miniszterelnök - az önálló MSZP kormányzás jegyében - nagyléptékű kormányátalakítást tervez.
Nincs többé Gyurcsány-Kóka kormány
Az SZDSZ április 30-ával kilép a koalícióból, erről vasárnap döntöttek a párt küldöttei rendkívüli küldöttgyűlésükön. A kilépésre 434 küldött szavazott igennel, 53-an nemmel, míg 32-en tartózkodtak.
A legjobb titkárnő férfi
Férfi lett a német titkárnők legjobbja: Marc-Oliver Schlichtmann győzött az idei országos titkárversenyen.
Többet ér majd a magyar diploma
Egy európai "fordítókorong" segítségével könnyíti meg az EU az iskolai végzettségek valamennyi tagállamban történő elismerését, előmozdítva ezáltal a munkavállalást és a tanulást egy másik országban.
A gazdagok évvekkel tovább élnek
Növekedett az utóbbi években az amerikai polgárok átlagos életkilátása, de ez főleg a gazdagokra vonatkozik és a jövedelem mértékétől függő átlagéletkor szempontjából a társadalmi különbségek az utolsó két évtizedben fokozódtak.
Terrorveszély az olimpián?
Az Interpol főtitkára "reális lehetőségnek" tartja, hogy a pekingi olimpia terroristák célpontjává válik, illetve hogy Kína-ellenes csoportok vagy egyének sportolókra támadnak.
Halkuló Budapest
Kedvelt élelmiszernek számít a hal Magyarországon. A fogyasztásáért rajongók tábora a fővárosban a legkisebb. Legnagyobb pedig a dunántúli régióban. A hal kedveltsége azonban a halfogyasztás gyakoriságában már nem tükröződik. A válaszadók többsége (negyvenöt százalék) évente egy-két alkalommal, ha eszik halat.
Védett művészek
Április 26-a a szellemi tulajdon világnapja. Fontos az egyensúly a szabad megosztás lehetősége és az alkotó jogait védő korlátozások között.
Tudja, mennyi lesz a nyugdíja?
Az AXA megbízásából a GFK által elvégzett nemzetközi felmérés szerint hazánkban az aktív dolgozók kétharmada vonul nyugdíjba a nyugdíjkorhatár elérése előtt, és a munkavállalók 80%-a önként megy nyugdíjba. E kiugró arány a második legmagasabb a vizsgált 26 ország között, szemben a régió, illetve Európa 50 százalékos átlagával. Ez nemzetközi összehasonlításban is alacsony megtakarítási hajlandósággal párosul, ami sajnálatosan későn, jellemzően az emberek 50 éves kora körül jelentkezik. Súlyosbítja a hazai helyzetet, hogy a megtakarításokra alkalmas pénzügyi termékek ismerete nagyon hiányos - áll az AXA Retirement Scope nevű, nyugdíj témakörben elvégzett nemzetközi felmérésben.
A prevenciót kell népszerűsíteni!
Az OTP Egészségpénztár (OTP EP) ügyfeleinek még jobb és szélesebb körű kiszolgálása érdekében együttműködést indít a foglalkoztatás egészségügyi hálózat és a legnagyobb munkáltatói között.
Melyik országban kell fényvisszaverő mellény?
Az Európai Unió tagországai közül Ausztriában, Olaszországban és Spanyolországban kötelezővé tették, hogy a személyautó utasterében legalább egy fényvisszaverő mellénynek kell lennie.
EU: kiterjedt kampányt a drogok ellen!
A civil társadalom fokozottabb bevonásával küzdene a kábítószer-fogyasztás ellen az EU. A tagállamoktól nagyobb tájékoztatást kérnek.
Budapest a lehetőségek városa
A magyar fővárost szeretik és izgalmasnak tartják az itt élő külföldiek a fantasztikus lehetőségek, az események sokszínűsége, a város adottságai és kontrasztjai miatt. Emellett problémákat is látnak, elsősorban abban, hogy a város az adottságait nem használja eléggé és megfelelően, sokszor talán nincs is azoknak tudatában. Ez derült ki a Studio Metropolitana Budapest (SMB) a Futurbia program keretében tartott fókuszcsoportos beszélgetésén, ahol a Budapesten élő külföldiek mondták el véleményüket a városról, és ötleteket adtak a fejlesztési irányokra vonatkozóan.
Hogyan vállaljunk munkát az unióban?
Road show keretében járja az országot az Állami Foglalkoztatási Szolgálat. Információkkal látják el az érdeklődőket az Eu-s munkavállalás terén.
Reneszánsz kézműves pályázatot hirdettek
2008 és A reneszánsz korának kézműves hagyományai címmel kettős, nyílt pályázat, amelynek válogatott anyaga idén is a városligeti Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban kerül bemutatásra.
Szemét ügy: 41 ezren dolgozik rajta
A Magyar Közút Kht. 2008-ban, a mai napon ismét megrendezi - immár harmadik alkalommal - szemétgyűjtési akcióját a Föld napján. Az eseményen minden eddiginél nagyobb részvétel várható.
Szerdáig országos razzia az utakon
A közutakon közlekedők, a személyszállító járművek személyzete és utasainak biztonsága érdekében országos összehangolt közúti ellenőrzést hajtanak végre 2008. április 21-23-án.
Sem május elseje, sem pünkösd
A családi ünnepeket, karácsonyt, születésnapot, valamint a húsvétot tartjuk a legfontosabbnak - ez állapítható meg a GfK legfrissebb felméréséből.
Hogyan válthatunk ki gyógyszert külföldön?
Ha külföldre utazunk, az Európai Unió területén kiválthatjuk gyógyszereinket, ám támogatás csak akkor jár hozzá, ha a készítményt a külföldi kezelőorvos is szükségesnek tartja a gyógyulásunkhoz.
Ismét felvonulnak a biciklisták
A Critical Mass, a civil szervezetek - köztük a Levegő Munkacsoport - már hagyományos biciklis felvonulása a Deák térről indul április 20-án, vasárnap 16.30-kor, és a Városligetben 18.30-kor emelik magasba a kerékpárt.