Egy biztos: nagykoalíció nem lesz

A piac hétfőn már nagyrészt beárazta a kormányválság hatását. Most a politikusokon a sor, hogy megoldják azt. A ma délutáni koalíciós egyeztetésen a liberális párt a tárcák átadásáról kíván tárgyalni, míg a szocialisták a kormányzás folytatásának mikéntjére fognak koncentrálni ezen.

A belföldi politikai bizonytalanság kedden már kevésbé éreztetheti hatását a budapesti részvénypiacon - vélik az MTI által megkérdezett piaci elemzők. (A politikusok első reakcióiról itt olvashat.) Van, aki továbbra is lefelé várja a piacot, ami a vezető részvények közül elsősorban az OTP és a Magyar Telekom árfolyamán érződhet. Van, aki úgy véli, a piac hétfőn már nagyrészt beárazta a kormányválság hatását, így további jelentős esés már nem várató.

Az SZDSZ ügyvivői testülete úgy látja, hogy Gyurcsány Ferenc szombati bejelentésével felmondta a szocialisták és liberálisok közötti koalíciós megállapodást. Ezért a továbbiakban nem kíván koalíciós szerepet vállalni a jelenlegi kormányban. Az SZDSZ-es kormánytagok április 30.-i hatállyal lemondanak posztjukról. A ma délutáni koalíciós egyeztetésen ezért a liberális párt a tárcák átadásáról kíván tárgyalni, míg a szocialisták a kormányzás folytatásának mikéntjére fognak koncentrálni ezen.

Elképzelhető a kisebbségi kormányzás, külsős szdsz-es támogatással. Gyurcsány Ferenc az ATV esti műsorában arról beszélt, hogy kormányozni mással is lehet. Dávid Ibolya viszont egyértelművé tette, az MDF a miniszterelnökkel közös jövőt nem tud elképzelni. A nagykoalíció felállására a mai magyar politikai környezetben senki nem lát esélyt.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo