Nyomást kell gyakorolni Kínára

A Napilapok Világszövetsége (World Association of Newspapers - WAN) és a Szerkesztők Világfóruma (World Editors Forum - WEF) arra kérte Jacques Rogge urat, a Nemzetközi Olimpia Bizottság elnökét, hogy v és a sajtószabadság valamint az újságírók közvetítési jogának tiszteletben tartására.

"A kínai kormány az elmúlt hónapokban újult erővel támadt rá azon újságírókra és egyéb személyekre, akik a sajtószabadsághoz való jogukat kívánták gyakorolni. Legalább 30 újságíró és 50 cyber-disszidens (olyan hivatásos vagy állampolgári újságíró, aki egy kormányt vagy rezsimet kritizáló írást tesz közzé az Interneten) ül jelenleg börtönben, amiért békés úton próbálták kifejezni véleményüket," adta tudtul Rogge úrnak írt levelében a párizsi székhelyű WAN és a WEF.

Rogge úr a jövő hét folyamán Pekingbe látogat majd, ahol a NOB vezetősége a Kínai Olimpiai Bizottság vezetőivel találkozik. A levélben arra kérték Rogge urat, hogy segítsen garantálni azt, hogy Kína beváltsa ígéretét, melyet olimpiai pályázatában tett, miszerint "teljes szabadságot engedélyez a Kínába látogató külföldi újságíróknak."

A Kínai Olimpiai Bizottság arra is ígéretet tett, hogy a Játékok előkészítése során minden téren nyitottak lesznek az egész ország és az egész világ felé. Követni fogjuk mások sikeres példáját és alkalmazni fogjuk a nemzetközi normákat és kritériumokat. Dr. Rogge az elmúlt héten úgy nyilatkozott, hogy "csendes diplomáciát" folytat a kínai kormánnyal, mely elnyomó intézkedései miatt egyre növekvő tiltakozással kénytelen szembenézni az Olimpiai Játékokat megelőző időszakban.

"Arra is kérnénk, hogy az Ön "csendes diplomáciája" váljon hangossá és nyilvánossá, amennyiben a kínai kormány nem engedi el azonnal a börtönökből azokat, akiket a sajtószabadság gyakorlása miatt zártak be", olvasható a WAN és a WEF közös levelében. A WAN emellett közvetlenül a 12 legnagyobb olimpiai szponzorcég vezérigazgatójának is írt és arra kérte őket, hogy "fejezzék ki erőteljes tiltakozásukat az alapvető emberi jogok Kínában történő elnyomásával szemben, különös tekintettel a véleménynyilvánításhoz való jog mindennapos megsértésével szemben."

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo