Szemét ügy: 41 ezren dolgozik rajta

A Magyar Közút Kht. 2008-ban, a mai napon ismét megrendezi - immár harmadik alkalommal - szemétgyűjtési akcióját a Föld napján. Az eseményen minden eddiginél nagyobb részvétel várható.

Évente több száz köbméter szemetet gyűjt össze a társaság az általuk kezelt 30 ezer kilométeres közúthálózaton. Naponta csaknem 200 útellenőr végez rendszeres szolgálatot és jelentéseik szerint is rendkívüli módon elszaporodott a parkolókban, pihenőkben és általában az utak mentén az illegális szemételhelyezés.

A társaság úgy véli, hogy egy közös tavaszi nagytakarítással nagy lépés tehető a tisztább környezetért, a rendezett útpadkákért és parkolókért. Mindannyiunk felelőssége, hogy milyen környezetben élünk ma, és milyen környezetet örökölnek tőlünk utódaink.

Az elmúlt két alkalommal összesen több, mint 60 ezren gyűjtötték a hulladékot a közutak mentén, 10 ezernél is több zsákot töltöttek meg és 11 ezer köbméternél is több ömlesztett szemetet szállítottunk biztonságos lerakóba, alkalmanként 350 gépkocsival. Szemétgyűjtési akcióinkon évről évre több szervezet vesz részt, egyre több útszakaszt tisztítunk meg, és mind több járművel hordjuk el az összegyűjtött hulladékot, ami jelzi, hogy van igény ilyen jellegű akciókra. Idén várhatóan 41 ezer önkéntes gyűjti majd a szemetet, és 810 útszakaszt tisztíthat meg a 710 résztvevő szervezet.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo